Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-14 / 15. szám - Fröchel, Georg: A hatalom kulcsa
R hatalom kulcsa Regény — Irta: Georg Fröschel (13)-— Nem értein önt, — mondta Edgár Willovsky. — Elmondom önnek az én szomorú históriámat, — szólt most halkan az öreg. — Ma hatvan éves vagyok, mikor harminc éves voltam, igen jelentős vagyont örököltem atyámtól, a vagyon a legbiztosabb értékekbe volt fektetve. E vagyonnal az agglegény nyugodt és gondtalan életét éltem s bárhogy költekeztem, nem bírtam a kamatok nyakára hágni. Egy nagy vidéki város előkelő társaságához tartoztam s ha akartam volna, akár naponta is csinálhattam volna egy-egy jó partit. Én azonban inkább a szabadságot élveztem, bár akkoriban még igen kezdetleges fogalmaim voltak élvezetekről. Igazi vidéki szamár voltam, annak dacára, hogy én tökéletes világfinak képzeltem magamat, aki nyugodtan állhat ki versenyre bármely páréival. Ezért legelemibb kötelességemnek tartottam, hogy udvarolni kezdjek az első szubrettnek, aki utamba került s a városunkban szereplő operettszinház tagja volt. Igen kegyesen fogadott őnagysága s a dolog azzal végződött, hogy halálosan beleszerettem a kis, szőke Eugéniebe. El akartam venni. De Eugénie egyelőre egy riviériai utazással is megelégedett. Laytéon sóhajtott s tovább beszélt: Örömmel teljesítettem kívánságát s szivem hölgyével néhány igen kellemes hetet töltöttem Nizzában és Monté Oarlóban. A játéktermet sohasem kerestem fel, mert Eugenie kacaja és csókjai sokkal jobban lekötöttek, mint a föld minden aranya. Egy napon azonban összevesztünk, ami szerelmeseknél nem ritkaság s ami mindig békével végződött. Elhagytam lakásunkat s minthogy a délután Eugenie nélkül unalmasnak ígérkezett, bementeni a játékterembe s néhány száz frankot nyertem. Ezen a pénzen csinos brostüt vásároltam egy ékszerésznél s elvittem Eugenienek, akit sikerült is ezzel az ajándékkal kiengesztelnem. Az öreg végigsimitotta homlokát. — Másnap barátnőmnek megtetszett egy gyöngysor az egyik kirakatban s nevetve mentünk be a játékkaszinóba, hogy megnyerjük a szükséges pénzt. Nem akarom a részletekkel untatni önt. Néhány ezer frankot veszítettem ezen a délutánon, csaknem egész pénzemet. Este szörnyű jelenetet rendeztem Eugenienek s még aznap éjszaka hazautaztam, egyedül és oly dühös hangulatban, mint mindenki, aki vesztett s csupán azt sajnáltam, hogy nincs módomban néhány hordó dinamittal egész Monté Carlóit felrobbantani. Mint minden vesztes, én is megfogadtam, sohase lépek be többé ebbe a rablóbarlangba. Mondanom se kell talán, hogy nem tartottam be fogadalmamat. Két hónap múlva újra itt voltam, hogy bosszút álljak a bankon. Nem sikerült. A következő években sem sikerült, mikor minden februárban idejöttem, egyre jobban és jobban belegabalyodva e szerencsétlen szenvedélybe s egyre nagyobb és nagyobb összegeket dobtam oda martalékul a banknak. Mindig izzó reményekkel jöttem s mindig gyűlölettel és haraggal szivemben távoztam. De azért mindig visszajöttem. A hetedik esztendőben végre tönkrementem teljesen, egy koldus voltam. Vagyonúm oda volt. Testem és lelkem meg volt törve. Minden önérzetemet elvesztettem s annyi akaraterő sem volt bennem, hogy megöljem magamat. A bank felajánlotta nekem az útiköltséget, sőt kisebb tőkét is hajlandó lett volna kölcsönadni, hogy uj egzisztenciát alapíthassak vele: — — én ottmaradtam s naponta órákhosszat ácsorogtam a kaszinó körül, ahová most már nem volt szabad belépnem. A látogatók figyelmét felkeltettem, szóbeszéd tárgyát képezte, hogy két milliónál nagyobb összeget nyert el tőlem a bank. A játékbank ellenfelei újságokba Írták ki az esetemet és sorsom általában rossz vért szült mindenfelé. Ekkor a bank egy tetszetős lépésre szánta el magát, nagylelkűnek mutatkozott s minden ellenszolgáltatás nélkül napi húsz frank életjáradékot biztosított nekem. Willovsky alig bírta meghatottságát leplezni, midőn az öreg megviselt arcába nézett. — Elfogadtam ezt a járadékot.s immár tizennyolc éve a bank költségén élek itt. Igen szerény voltam s mindennap félretettem néhány frankot. Tgy jutottam újra tízezer frankhoz, melyét fegyverként őriztem a bosszú napjának fölvirradásáig. Laytéon elhallgatott. — Hogy képzelte el ezt a bosszút? — kérdezte Willovsky. Balról jobbra: Dr. Polcky István, a ruszinszkói református egyház főgondnoka. — Cseh Lajos losonci festőművész „Pásztor“-a. (Bergtraum felvétele.) — Marék Antal szlovenszkói író, akit a budapesti Auróra Irodalmi Társaság tagjának választott.
