Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-07 / 14. szám - Grimke, Angelina: A fekete ujj
— Hogy érted ezt? — Hogy nem állhatod, ha egy nőről igy beszélnek. Ez jellemed egy lovagias vonásáról tanúskodik. Ezt mindig meg is becsültem benned. — Nézet dolga, szólt a férfi hanyagul. — Persze, ne menjünk Mihályhoz, — mondta az aszszony. — Mihály szégyelhetné magát! — Hát akkor menjek holnap egy másik ügyvédhez? — kérdezte a férfi, — vagy még ina este? — Nem, keress ki egyet nyugodtan, annyira nem sürgős. — Azt hittem, mert azt mondtad... — Nem kell mindent szószerint venni. A dolog egyáltalában nem sürgős, — a hölgy idegesen dobbantott lábával a járdán. Most. felnevetett az asszony. A távolság egyre kisebb lett közöttük. — Nekem igazán nem sürgős, — szólt az ur, — a dolog elvégre tőled indult ki. Már a másik lámpa fénygyürüjében álltak. Itt volt az ucca egyetlen üzlete. A kiratakatban friss virágok pompáztak, szegfűk, rózsák, krizantémek, orchidea és orgona. — Milyen gyönyörű rózsák! — sóhajtott a hölgy. Az ur órájára nézett. Öt perc volt még üzletzárásig. Besietett a boltba s kisvártatva egy hatalmas fehér rózsacsokorral tért viszsza. — Ez igazán figyelmes tőled, — mondta a nő s arcát a rózsák közé temette, — pompás virágok. És fehérek, ezeket különösen szeretem. Köszönöm. A nő a férfira nézett s hirtelen hozzátette még: — Kedvesem, mindent megbocsátok neked! — Én azt sem tudom, mi volt a vétkem, — szólt az ur mosolyogva. — Persze, persze, én sem tudom már egész pontosan. De olyan jó érzés megbocsátani. Nemrég azt mondtad, hogy az asszonynak mindig van valami elnéznivalója a férfival szemben. — Ha mondtam, altkor úgy is van, — szólt az ur, — Milyen szép, hogy veszekedés nélkül válhatunk el egymástól. — Igen, — mondta a hölgy habozva. — Ügyvédhez fogsz menni? — Ügyvéd nélkül nem tudunk elválni, — mondta a férfi komolyan. Marvail: Klauni nő. —- A modern francia művészek budapesti kiállításáról. — Azt tudom, de talán nem fogunk még elválni. — Azt hittem, hogy nem szeretsz többé, — mosolygott.-— Te azt mondtam, hogy közömbös vagyok számodra. — Nos ... —De a te pompás virágaid éppen az ellenkezőjét mondják. — Ez igaz, — vallotta be a férfi; mosolyából elégedett nevetés lett. A rózsákat egy pillanatig az a veszély fenyegette, hogy összelapitják őket. Aztán elbúcsúztak egymástól az ur és a hölgy. Az ur irodájába sietett s föltelefonálta legjobb barátját: — Halló, -— mondta, — köszönöm, hogy figyelmeztettél. _ ??? — Hogy beszéltem-e vele? Nem, ezt nem találom szükségesnek. Az ügy igy is rendbe jött. Alászolgája! Az ui szivarra gyújtott s hozzálátott munkájához. A hölgy hazament. A rózsákat vigyázva hordozta karján. A telefon megszólalt: — Halló, — mondta egy tompa férfihang, — egyedül vagy? — Igen, — szólt a hölgy. — Én vagyok, Mihály. Azt akartam csak megtudni, tiszta-e a levegő. Akkor jöhetek? — Úgy látom, azt hiszed, — válaszolt a hölgy hidegen, — hogy én ezt komolyan vettem. Az egyetlen férfi, aki érdekel, a férjem. Szégyelje magát, uram! Visszaakasztotta a hallgatót s az asztalkához sietett, a rózsákhoz s boldogan hajolt föléjük. A FEKETE UJJ — Angelina Grimke — Egy drágalátos dolgot láttam én Most az aranyló ég alatt, Egy nyurga, csöndes, Sudár, fekete ciprust, Egy érező, Egy nagyszerű, Pompás, fekete ujjat, Mely a magasba mutatott. Szép, néma ujj, miért vagy fekete? S miért mutatsz te föl, föl, fölfelé? Kosztolányi Dezső Jorditása.
