Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-07 / 14. szám - Middendorp, Hermann: Két gázlámpa között
két gázlámpa között Irta: Hermann Middendorp Az ucca sarkán egy gázlámpa állott. Előkelő ucca volt ez, kényelmes, széles járdákkal szegélyezve -s a kocsiút hibátlan aszfalttal volt borítva. Csak egyetlenegy üzlet volt itt, egy virágkereskedés; minden más kirakat zavarta volna a disztingvált hangulatot. A gázlámpa halvány fényében egy hölgy és egy ur állottak. A férfi már nem volt egészen fiatal, de a hölgy a lámpafényben nagyon is fiatalos képet mutatott. Halk hangon diskuráltak, hangos beszéd nem is illett volna ide, ebbe az előkelő uccába. Bizonyos véleménykülönbség volt közöttük. — Akkor nem marad más hátra, minthogy elváljunk, — mondta a hölgy. — Én is azt gondolom, — felelte az ur. — Céltalan volna, ha továbbra is együtt maradnánk. — Talán kissé kegyetlenül hangzik, — szólt most ismét a nő, de őszintén megvallva, egyáltalában nem szeretlek többé. — Jó, hogy mondod, — válaszolta a férfi, — igy már nem érinthet kellemetlenül, ha közlöm veled, hogy az én szerelmem is teljesen kialudt már. Mégis csak a legjobb az igazságot kimondani. — Természetes, — úgymond a hölgy, — fölösleges, hogy titkaink legyenek egymás előtt. Miért kellene bármit is elhallgatnom előtted. Valamelyik nap el kell menned az ügyvédhez a válópör miatt. De miért mégy éppen ezen az uccán át? — Egy órára be akartam még nézni az irodámba. — Akkor nem ez a legrövidebb ut. — Nem, de ez az ucca oly csöndes. Itt zavartalanul beszélgethetünk. És még valamit akartál nekem mondani, ugy-e? —?Már megmondtam neked, — szólt a hölgy, — mindennek vége van köztünk. Nem hibáztatlak és semmi értelme sincs, hogy újból fölhozzam mindazt, ami történt közöttünk. Te talán nem is tehetsz róla, hogy ilyen jellemed van. * Lassan tovább mentek. — Nem tudom, hogy jellememben hol vannak a hibák, Gombaszögi Frida legújabb szerepében: a „Különös közjáték“ cimü színműben. — mondta a férfi gondolkodva, — rajtad kívül senki se talált rájuk. — De hiszen legutóbb te magad is elismerted. — Úgy? És mikor? — Te mindenről megfeledkezel, ami kellemetlen lehet számodra. Ezt már megszoktam. Most azonban már elég volt ebből. — Szóval azt akarod, hogy az ügyvédhez menjek? — Igen, minél hamarabb. Éppen egy magas és széles ház előtt állottak ekkor. A kapu mellé kiszögezett cégtáblán egy ismert ügyvéd neve világított. — Itt lakik Mihály, — szólt az ur, — mindjárt föl is kereshetjük, ilyen tájban rendszerint otthon szokott lenni. — Nem, — mondta a hölgy s gyorsan továbbment, — Mihályhoz nem megyek. — Miért nem? — Egy ügyvédhez, aki ismerősünk, aki bejáratos volt nálunk ... Kellemetlen... — Ahogy gondolod. Talán egyéb okból is jó, ha nem megyünk Mihályhoz. — Miért? —• kérdezte most a hölgy feltűnő gyorsasággal. — Azt hiszem, mint ügyvéd, kitűnő hírnévnek örvend. — De mint embernek kevésbé jó a hire. — Mi jut eszedbe, — szólt az asszony zavartan, — erről sohasem hallottam. — Nem is hallhattál erről. Férfiak közt ilyesmiről többet beszélnek. Egy ember, aki annyira gyűlöl és megvet minden nőt, mint Mihály, nem lehet pártatlan egy válóperben sem. — Ki mondta, hogy nőgyülölő? — Ez az egész viselkedéséből kitűnik. — Ezek csak szólamok, — szólt a hölgy lenézően. — Akkor egy tényleges bizonyítékot szolgáltatok neked. Csak tegnap mesélte el nekem Mihály, hogy ma este találkája van egy növel, aki őrülten szerelmes belé s akivel azt teheti, amit akar. Nem szeretem, ha ily modorban beszélnek asszonyokról. Talán maradiság ez tőlem, de nem szeretem. -♦ Közeledtek a másik lámpa fényköréhez. — Ez alapjában véve szép tőled, — szólt halkan a hölgy.
