Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-31 / 13. szám - Márai Sándor: Függöny
FÜGGÖNY Irta: Márai Sándor Az elhagyott fürdőhely hoteljének hideg éttermében négytagú társaság vacsorázott. Autón jöttek, hősiesen átküzdötték magukat a havas utakon, s most büszkén ültek szemközt egymással, az olyan emberek öntudatával, akik leigázták az elemeket s igy szolgálatot tettek az emberi haladás ügyének. Ötletszerűen ültek fel az autóra délután négykor, bőséges ebéd után, kitűnő hangulatban, s elhatározták, hogy az éjszakát az elhagyott fürdőhelyei} töltik. Ezt a főgondolatot mellékgondolatok szülték, mint minden regényes emberi akciót. Sonkás rántottát ettek, mert nem akadt más. Sajt után áttértek a pezsgőre. Este tízkor az étteremnek az a sarka, ahová a vendéglős kályhával, lámpával és terített asztallal civilizációt és üzemet varázsolt, átmelegdett. A hölgyek — ketten voltak, — levetették bundájukat s a vendéglős felhúzta a gramofont. A nagy, rideg és félhomályos teremben eddig nem mertek igazán körülnézni. A terem, a telep, a tó s a fenyőerdő téli álmukat aludták. A társaság sokat és hangosan beszélt, azzal az elfogultsággal, ahogy gyerekek kiabálnak a sötétben. A táj az ablak előtt, a fagyott tó s a komor erdő most önmaguknak éltek, s nem a részvénytársaságnak, amely nyáron át bérelte őket. A tó most nem volt hajlandó hullámzani és fodrozni a holdfényben, s az erdő nem volt hajlandó susogni. Oda se figyeltek a társaságra, föl se vették őket, nem úgy, mint nyáron, amikor betanult mozdulatokkal és kipróbált mutatványokkal lomhán, de engedelmesen szórakoztatták a közönséget, ahogy az elefánt cipeli húsz fillérért az állatkerben a négyéves kisfiút. Az emberek homályosan érezték, hogy a természet fütyül reájuk, és feszengtek. A vendéglős nem érezte, mert ő együtt nőtt fel a tájjal, amit egy kissé lenézett. így ültek és pezsgőt ittak, s hangosan nevettek és hallgatták a gramofont, sokat, összefüggéstelenül és hangosan beszéltek. Az egyik pár fiatal házaspár volt, egy fogorvos és a felesége, egyike azoknak a fogorvosoknak, akik csak nemesi és bárói koronákat szoktak fúrni, mondain és ügyes ember, aki most is olyan arckifejezéssel ült, mintha állandóan résen lenne, hátha adódik valami, ami előbbreviszi őt karrierjében, embertársai becsülésében, vagyoni helyzetében, jóhirében, sőt egészségében is. Mindenáron, állandóan, s az egész vonalon folytonosan előbbre akart jutni. A feleségére néha szomorúan nézett, mint egy diadalra, amelyet már learatott, s igy bizonyos tekintetben nem is használhat többé, egy sikerre, amit már realizált, s ha reánézett, volt a tekintetében egy nem nagyon előkelő, de nagyon egészséges gyerünktovább. A másik pár nem volt házaspár, de szerelmes pár sem volt. A másik pár egy általánosan elfogadott, városszerte tisztelt és régi viszony volt, közel négy éves viszony, amit a tehetetlenségi törvény szabályozott. Tehetetlenül szerették egymást, tehetetlenül cipelték egymást féltékenységen, jeleneteken, szeszélyeken, botrányokon keresztül, egy minden tekintetben szilárdan megalapozott, egymás kölcsönös és arányos unalmán erőteljesen megépített viszony volt. A viszony egyik fele a határozottan öregedő, rendkívül gazdag ember volt, s másik fele határozatlanul öregedő, rendkívül híres drámai színésznő. A négy ember szabályos időközökben, görcsösen nyúlt a pezsgő után, azzal a titkos reménnyel, hogy az al-Zíí a tavasz, megkezdődött az angliai agarászat.
