Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-31 / 13. szám - Márai Sándor: Függöny
Toborzó. Rudnay Gyula festménye a budapesti Ernszt-múzeumban. Készült a debreceni egyetem számára. kohol varázsereje külön-kütön és együttesen valahogy közelebbhozza őket egymáshoz. Volt valami reménytelen négyükben, az estében, s egymáshoz való viszonyukban. A fogorvos élt e pillanatban a legjobban. Élvezte a rendkívül gazdag ember jelenlétét, még nem tudta, hogy milyen irányban várhat valamit tőle, talán csak be fogja plombálni a gazdag embernek egy fogát, talán kap tőle egy tőzsdetipet, talán építtet egyszer vele egy fogszanatóriumot, de élvezte a lehetőségét, hogy olyan ember társaságában van, akivel kapcsolatban adódhat valami. E pillanatban nem is akart tőle semmit: maga a tudat, hogy a rendkívül gazdag ember körül realizálható sikerhullámok keringenek, valami csendes mámorral töltötte el. Szive mélyén nem csodálkozott volna, ha a gazdag ember feláll s házinyulakat kezd előhúzni egy cilinderből, vagy egyet int, s künn tavasz lesz. Külön élvezte a művésznő jelenlétét, de ezt már bizonyos mellékgondolatokkal. Négy napja foglalkozott elkeseredetten a művésznő sok vihart látott, kissé rozoga fogsorával, s ebben a négy napban, különös tekintettel a gazdag ember iránt érzett áhítatára, nem bírta eldönteni, hogy előnyére válhat-e karrierjének, jóhirének és egészségének, ha a művésznő nehezen félreérthető mozdulatait, nézéseit, nyögéseit, sikolyait és felszólításait, melyekkel állhatatosan iparkodott áthidalni kettőjük közt a páciens és az orvos viszonyát, ugy fogja fel, ahogy erre kérik? Valami tájékozatlan idegességgel, dühösen fúrta és piszkálta ezekben a napokban a művésznő fogait, s iparkodott a nőből nem látni meg mást, csak tizennyolc természetes, s hat hamis fogát, az aranyhidat a szájpadláson, s a két rozoga koronát. A nő ugy érezte, hogy ez kevés, amit a férfi lát belőle. A gazdag ember nem érzett semmit. Szélesen ült a helyén, s kedvetlen volt, mert közepesnek találta a vacsorát és a társaságot. Aztán eszébe jutott, hogy ő már olyan gazdag ember, aki mengengedhet ilyen luxust magának néha, mint egy közepes társaság és silány vacsora. A fogorvos felesége a nagy stréberek feleségeinek megfélemlített mosolyával ült a helyén és szivszorongva iparkodott egyéni maradni. Ebben a pillanatban ásított a gazdag ember és azt mondta: — Ott a terem végén egy függöny van. Mind hátranéztek. — Színpad, — mondta szakszerűen a színésznő. — Nyári színpad, — mondta kevéssé szellemesen, de precízen a fogorvos. Bámultak a terem félhomályos háttere felé, ahol valóban egy kis pódium emelkedett, afféle műkedvelő színpad, nyári kabaréelőadások számára. A színpadot kopott zöld plüssfüggöny választotta el az étteremtől. Igénytelen és
