Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-31 / 13. szám - Heltai Jenő: Álmokháza (12)
Ke O e n.y - J nla: (1£) — Maga hasonlít arra a fekete asszonyra... A lány megborzongott: — A barátnőm is mondta... Nem tetszett ismerni azt az öreg századost? — Nem. Megint elnémultak. Kényelmetlen, nehéz csönd ereszkedett a szobára. Akadozó, hangos lélekzésük hallatszott csak. Karmel félszemmel a lányra pillantott, látta, hogy az kerüli a tekintetét. Egyet gondoltak mind a kettőn. Karmel fölugrott, az asztalhoz sietett, vizespohárba töltötte a konyakot és egyszerre fölhajtotta. Aztán újra töltött. Leintette a lány ijedt mozdulatát: — Ne féljen, nem iszom le magamat. Megszoktam. Maga nem iszik? Igyon! A lány húzódozott az italtól: — Nem szoktam. Csak a vendégeknek tartom... Karmel kiitta a második poharat is. Agyában megint hallotta azt a végzetes zúgást, hirtelen fölcsuklott benne utolsó tizenkét órájának minden rémsége. Ráförmedt a lányra: — Igyál! Bolond! Ne félj, nem öllek meg. Magamat sem. Pedig talán ez lenne a ilegbölcsebb. ügy, ahogy ma délután az öreg százados meg a fekete asszony... De még nem ismerlek, nem tudom, te vagy-e az, akinek el kell jönnie? Ne bámulj rám úgy! Nem vagyok őrült. Mit érsz vele, ha megmagyarázom is? Hiába mondok neked neveket. Tudod, ki volt dr. Szebeni Virgil? Ugy-e, nem tudod. Ma délelőtt az állatkertben találkoztam a vakkal. Ugy-e, nem ismered a vakot? És Iczky grófnét sem ismered és álmodban nem látogat meg a porcellán-asszony. Akkor hát mit akarsz? Feküdj le és aludj! Velem ne törődj! Elfáradt, elcsendesedett, körülnézett, a lányt kereste. Az sikitásra tátott szájjal az ajtóhoz menekült már. Intett neki: — Jöjjön vissza! Bátran. Ez semmi... nem fontos. Elintézetlen ügyek. Néha eszembe jutnak. Majd elintézem. Már elhatároztam. Akkor megszabadulok tőlük. Tudja, repülő voltam ... lezuhantam ... nem fontos. Egy fontos csak. Aludni szeretnék. Mondtam már az uccán is. Aludni. Maga az ágyban, én a díványon, vagy... Reggel fölkelek és lakást keresek. A garniba nem megyek, vissza. Itt maradok, amíg lakást találok. Ha fél tőlem, menjen a barátnőjéhez aludni... vagy menjen maga a garniba, hiszen szokott odajárni. Adok magának pénzt. Hangyácska! Jó név. Itt a pénz Hangyácska, tegye a többihez ... Elővette tömött pénztárcáját és egy pár nagy bankót tett az asztalra. Hangyácska fölcsillanó szemmel nézte: — Mennyi pénz! Karmel elnevette magát: — No látja! Én nem félek attól, hogy kirabol. Holnap is ennyit kap. Mindennap, amíg itt vagyok... Ez jó szoba. Kedves, barátságos, világos, meleg. Az ablakon függöny van. Tudja mióta nem aludtam függönyös szobában? A régi szobám a gyárban volt, a XVI. számú raktárban. Akarja tudni, ki vagyok? Szaladjon át a garniba, Valamivics majd megmondja. Hangyácska eltette a pénzt. —Nem félek. Itt maradok. Vigyázok magára. — Köszönöm. Jó éjszakát! Odament a díványhoz, ruhástul végigdőlt rajta és a falnak fordult. Azontúl még a lélekzetét sem lehetett hallani. Hangyácska meggyujtóttá az ágya mellett álló kis éjjeli lámpát. Egy-két hasáb fát dobott még a tűzre, gon-Kedves húsvéti kép. Bárányok egy szlovenszkói legelőn. ÁLMOmÁZA
