Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-24 / 12. szám - Győry Dezső: Az olasz nő

Tavasz lesz. Tavasz van. A virágke­reskedések ablakaiba kiteszik a tejfehér hóvirág-bukétákat s ez az alsó tízezer télikabátjai visszakerülnek a naftalinsza­­gu zálogházba rozsdás varrógépek és megviselt rádió-apparátusok közé. A tereket és a körutakat komorképü városi alkalmazottak járják be, hogy ha­talmas ollóikkal megnyessék az uccai fák ágait, mint a rakoncátlan lurkó bor­zas frizuráját szokták rendbehozni ün­nepek előtt. A konfekciós üzletekben elkeseredett keménységgel folyik az alku a könnyű, tavaszi öltönyökre. És a szerelemnek is jobb napok vir­radnak fel. Tavasz lesz. A szerelmesek kéz a kézben vonulnak ki a szivarfüst­ben eszméletlenül fetrengö kávéházak­ból és a mozgószinházak álromantikus homályából a frissen lélekző rétekre, ahol savanyu és sós, éles szelek borzol­ják a vetést. S a filharmonikus pacsirták Lohengrin nászindulójához stimmelnek a rügyező fákon. Tavasz lesz újra. A melegecske uj életre csiklandozza a téli álomba merült medvéket és leveli békákat, a tüdőbajo­sok vért hánynak majd a lázas alkonyo­kon s a láthatáron megjelenik az első fecske. Egyenest Afrikából jön. A gaz­dagok nagy sietve elutaznak a Riviérára. Egy tavasz következik; nem más, nem jobb, nem rosszabb, mint a többi. De az ember mégis uj reményekkel szereli fel magát, hogy újra csalatkozzék. A földbe­dugott magvakat titokzatos- erő fesziti szét, a lét nagy és örök misztériuma kö­zé zöld és rózsaszínű kulisszákat tol a nagy rendező. Mint a sokszor olvasott könyvben mindig uj és uj szépségeket tud felfedez­ni az avatott könyvbarát, éppúgy minden tavasz is uj élmények és életörömök le­hetőségét rejti magában. Mint egy nagy költő örökérvényű és halhatatlan remek­művéhez, úgy fogjatok hozzá az uj ta­vaszhoz is, melyet még eltakar a tél köd- és jégfátyola, de melynek eljövetelét megakadályozni nem bírja semmilyen hatalom. Aki az uj tavaszban bízik, ne csalat­kozzék benne! Vonatunk átfut a zsendülö márciusi tájon; csak az ócska szmokingba öltöz­tetett madárijesztő integet utánunk, akárcsak valami megkergült tulvilági bakter. Vonatunk zakatol s a szemafo­rok mind „szabad“-ra vannak állítva. Mert tavasszal mindent szabad! Vozári Dezső. Az olasz nö Róma, március. Diákkoromban kaptam ki először az olasz nőért. Persze, vers volt a dolog­ban s a versben meg öt nő: egy ma­gyar parasztleány, egy skandináv Sol ­veig, egy arab feketeség, egy hindu táncosnő és egy olasz nö, akit éppen urileánynak vagy uriasszonynak gon­doltam. Ma már nem tudom vissza­­érezni, miért pont ezt az öt nőt vágy­tam akkor s mért ezektől vártam, hogy a szerelem egyetemi tanárává nevez­nek ki, de biztos, hogy nagyon elke­serített a kikapás és még ma se tudok Poděbrady eredménnyel gyógyítja a vérkeringési szervek betegségeit, a fokozott vér­nyomást és annak következményeit, az anyagcserezavarokat és a gyomor­bajokat. — Egész-éves szezon. Betegvizsgáló és gyógyintézet Röntgen, elektrokardiográf, vegyi la­boratórium és szénsavas fürdők az intézetben. Tökéletes komforttal be­rendezett gyógyszálló. Fölvilágositás­­sal postafordultával szolgál a fürdő­igazgatóság PODĚBRRDYBRM. belenyugodni. Talán mert most még igazságtala­nabbnak érzem. Tudniillik az olasz nőtől vártam a legtöbbet. Azt hittem, hogy engem, a szőke fejű, kék szemű férfit ez az európai, tüzes, déli szépség különös bódulatba ejt, rabláncra fűz, csodálatba szédít. Valahogy Dolores dél Rio motoszkál a szemem előtt, nem is az arca, a mozdulatai, akkor persze még más se tudott róla. S ebben az el­képzelt olasz nőben, most látom, nem azt szerettem, aki az olasz nő, illetve az olasz nőkben még nem találtam meg azt a nőt, akiért kikaptam s már azt is tudom, hogy nem is fogom meg­találni. Csalódás? Igen. Határozottan az. A háromféle olasz nő egyikében sem lel­tem arra, akit elképzeltem. Barnának barnák, a hajuk elég fekete, a szemük az eléggé szén és izzó, a foguk ragyog, ez mind stimmel, de se az összbenyo­más, se a részletek nem felelnek meg a várakozásnak, általában vékony lá­búak, nem csak bokában, de végig, a derekukkal sokszor baj van, öltözköd­ni messziről se tudnak úgy, mint Pest vagy Pozsony és a fényes fekete haj egy kicsit durva, a sötét egyforma szemek mereven s egyhangúan hatnak, a fehér fogak túl vakítók, mintha kü­lön állnának a fejtől, és a szájukat rop­pant pirosra ruzsozzák, nincs nüansz­­lehetőség, nincs szolid elegancia, — a németországi intézeti leányok jutnak eszembe, a külföldiek, mikor sétáltat­ják őket, kicsit sunyi, fojtott, nem eléggé természetes valami bennük. S különben is Délen vagyunk, vagy ha úgy tetszik, Keleten. A nőkérdés­ben határozottan ez az ország Kelet- Nyugat kapuja. Ha nem beszélünk a felső és az alsó tízezrekről, akkor Ke­let nő-felfogása pregnánsan ütközik ki az olasz életben, a lokálokban sem­mi, ami a nőkre alapozna, csak férfiak­nak van berendezve, a nyilvános élet­ből, az ucca életéből, az esti életből hiányzik az olasz nő, nincs zenés ká­véház, nincs színház után egy kis hac­­cacáré, — a nők rabszolgák, otthon­ülő hamupipőkék, valami átmenet az indiai szent tehén és a magyar polgár­asszony között, hát ez aztán meg is látszik rajtuk és az otthonukban — nagy általánosságban — már igazán csak a férjek számára való látvány ez a nemtörődöm, vagy beletörődött asz­­szony típus. És anyja után a leányát... Ne iriaveljék őket a magyar nők. A kinti életben csak az egészen nagyvilági hölgyek és a csak egészen félvilági nők vesznek részt, ez a sza­bály. Mindakettő internacionális típus, internacionális erkölcsökkel és inter­nacionális szokásokkal. Kijártam a vasúthoz, a színházhoz, a. mozikhoz, vasárnap a villamos vég­állomásokhoz, hogy legalább egyet megpillantsak olyat, akire azt mond­hatnám, no, fiú, ezért érdemes volt kikapnod diákkorodban. Még nem ad­tam fel minden reményt, talán . .. De már tudom, hogy nem. Ám, mikor az a keszthelyi Böske, akit aznap választottak meg Miss Hun­gáriának, mikor Pesten átutaztam, ki­indult Párisba, akkor én biztos vol­tam benne, hogy győzni fog. Hihetet­len volt, de éreztem. Esküszöm, nem véletlen ez. Az a véletlen, hogy nem gesztenyeszin haja és szeme van. Ez bosszantó is egy ki­csit. A szimbólumokra érdemes vi­gyázni. Csak a barna vagy a szőke haj lehet szintjátszó, csak a nem szénszemben lehetnek tenger-árnyalatok, csak az lehet egy lélek egész színskálájához a paletta, csak az adhat vissza nüanszt, finomságot, minden idegrezzentő szép­séget, — megverem, aki nekem ezen­túl leszólja a magyar nőket. A legtö­kéletesebb nőjét a világnak. Győry Dezső.

Next

/
Thumbnails
Contents