Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám - Urr Ida: Csillagének
Téli élet a Tátrában. Kirándulók a Karbunkulus-f orr ásnál. — Balról jobbra: Krusan-Gazer svéd konzul, gróf Zichy György, Frank simester, dr. Radó ügyvéd. Tátrai séta. Halasi Fischer Ödön, Fisé Beckersachs moziszinésznő, dr. Bárdos Artúr, dr. Herzfeld Lili orvosnő. A GÁRDISTA: Tessék? ANNA: Hát maga egy percig is komolyan gondolta, hogy én ornitológiái előadást várok magától? A GÁRDISTA: Kérem, hercegnő, én azt hiszem, igen okos dolgokat beszéltem ... parancsol talán még valamit? ANNA: Igen, nekem mindjárt mennem kell a vőlegényemhez, az ön gazdájához, ehhez a málészáju fajankóhoz ... A GÁRDISTA: Kérem, kérem. ANNA: Sohase tiltakozzon. Én már láttam, kiváncsi voltam rá! Tehát: férjhez kell mennem, menyasszony leszek rögtön, vége a leányéletnek, az álmoknak, amikor nyugtalanul alszik az ember és a fehér függönyökön beszűrődik a holdfény ... vége mindennek! És arra gondoltam, hogy a felesége leszek ennek a mitugrásznak, ennek a raccsoló kis citromfejü majomnak, aki a vállamig se ér. Aztán megláttam magát, ahogy gyönyörűen, fehéren, bután ott állott a teraszon ... A GÁRDISTA: Kérem, kérem .. . ANNA: Akkor elhatároztam, hogy beszólitom ide valami ürüggyel (Amelie felé int), mert ezeknek csak ürügy kell, hogy szemet hunyjanak... lehet, hogy most se alszik, csak szemet huny... és megkérem, fölszólítom magát, ne hagyja ezt az én ifjú lányéletemet minden emlék nélkül . .. nemcsak a francia nyelvtanra, meg a fizikára, meg a természetismére akarok emlékezni, nekem kell egy csók, egy férfitől, akárkitől, egy forró, bolond csók, ami először üsse meg az ajkamat, meg a szivemet... én a csókomat, az elsőt nem akarom annak tartogatni, akihez hozzá parancsolnak, hozzá kényszerítenek... én máris utálom, máris gyűlölöm, míris az ellensége vagyok, máris meg akarom csalni!... Kérem, csókoljon meg. A GÁRDISTA (átkarolja és hosszan megcsókolja). AMELIE (ébredezik). ANNA (kibontakozik az ölelésből). AMELIE: Elszunnyadtam... különös. Mintha álmomban ... csókolózó gerlepárok úgy kacagtak rajtunk. ANNA (aki újra hercegnővé merevedik): Mehetünk. (Előre megy. Amelie és a gárdista ünnepélyesen követik). (Függöny.) CSILLAG ÉNEK Elment az ég a földre lakni, fönt hagy ott engem, csillagot; most éjszakánként égbolt nélkül saját magamra villanok! az űrben sűrű méreg szálldos, de tántorognom nem szabad! hitüket: nehogy elveszítsék a csillagok alatt. . . Az eget nem is sirathatom, mert könnyes lenne a mese, az eget nem is vágyhatom mert sorsom még leejtene ... l)e egyre sárgább sárgaságom és egyre kékebb lent az ég s ahogy a színünk nő és szépül: mind nagyobb lesz a messzeség: és nem is hiszik többé soha, hogy csillag volt az ég sebe: hát lesz belőle visszajáró, nagyon fázó: szomorú mese ... Urr Ida.
