Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-10 / 10. szám - Kosáryné Réz Lola: Iskolanővér
— Igenis, — hebegte Mikucs szégyenkezve. S már fordult is a sarkán. Márta egy-egy kendőt kerített a gyerekek nyakába s kinyitotta az ablakot. Friss levegő tódult be. Most hozzákezdett rettenthetetlen bátorsággal s szétszedte a szoba sarkában álló ruhanemű-halmot, amelynek tetején a gyerekek vonatot játszottak. Az idő múlt. Mártának fogalma sem volt róla, mennyi ideje lehet, hogy becsengetett Mikucsék lakásába. De igazán nem is törődött vele. Meg sem pihent, mig a gyerekek segítségével rendbe nem hozta a szobát. Az ágyakat megvetették, közben fejcsóválva gondolta, mi mindent kellene megvarrni. Minden szerteheverő tárgyat a helyére raktak. A szekrényt megrendezték. Aztán Berti kiment a konyhába a seprőért. — Megfésülködött már apuka? — kérdezte Ilonka a bátyját. — Meg is mosakodott, — újságolta Berti. — És most a spurit értén ir! Márta sejtette, hogy azért ir a takaréktüzhe'lyen a szegény fiú, mert az asztalon nincs hely. Előre elhatározta, hogy a szoba után a konyha fog sorra kerülni, még ha estig maradna is itt. A szoba elkészült. Egészen más lett. A gyerekek büszkén néztek körül benne. — Milyen szép most a szoba! — mondták. -— De gyere csak ki a konyhába, iskolanővér néni, nézd meg azt is. Ott lesz csak dolgozni való! — Én is mosogatok tányért! — kiáltotta Ilonka. — Ugy-e én is mosogathatok? ■— Te majd törülgetsz, — mondta Márta óvatosan, mert félt, hogy azután újra öltöztethetné a kisleányt. Kimentek a konyhába. Az ajtónyitásra Mikucs felegyenesedett. Csakugyan a takaréktüzhelyen irt. Ott állt a tinta, beleütve a toll, előtte papir. Zavarodottan hebegett valamit. Most már egészen rendesen fel volt öltözve, kabát is volt rajta s a haja kifésülve a homlokából. Egészen csinos fin volt. — Menjen be a szobába írni, — rendelkezett Márta. A gyerekek már fogták is a tintát, papirost s vitték be, aztán szaladtak az apjukért, hozták a szobába őt is. Hogy Kissé gondolkozott, azután igy szólt: — Gyerekek, legyetek jók, mindjárt visszajövök. Mig a húst kimérték, mig a lisztet papírba öntötték, mig a cukrot kanalazták a fiókból a boltban, tűkön állt. Egyre aggódott, mi van a gyerekekkel? Nem öntötték-e le magukat forró vízzel? Nem törtek-e el valamit Vagy nem ment-e el hazulról apuka...? Ez nagyon bántotta volna Mártát. Hogy miért? Ha már egyszer főzni akart nekik, ő is egyen belőle. Nem, nem történt semmi baj. Berti azonnal nyitotta az ajtót. Már várták az előszobában. Ilonka újságolta, hogy a víz forr a gázon, Márta munkát adott nekik is és ő is újra munkához látott. — Hol terítsünk? Itt vagy a szobában? — Itt, — ajánlotta Ilonka. — így nagyobb lesz apuka meglepetése. Márta három tányért vett elő s szépen, rendesen megtérített a konyhaasztalon. Ilonka tiszta abroszt hozott ki, anélkül, hogy apja észrevette volna. — De miért terítesz csak háromnak, iskolanővér néni? — Mert nekem most már el kell mennem. — Brüüüü! Olyan hangos sírásra fakadt a két gyerek, hogy Mikucs ur rémülten ugrott fel a tintatartó mellől s rohant ki. — Mi az? — El akar menni! El akar menni! — sirt a két gyerek. — Jól van, nem megyek még, — mondta Márta sietve, hogy ienyugtassa őket. Égett az arca zavarában, amint kivett még egy tányért s odatette az asztalra a tálakat. — Ha már úgyis abbahagyta a munkát, tessék. A világért sem mert volna felnézni, mialatt ettek. — Szembe vele ott ült a költő, akinek a verseit olvasta, akiről azt hitte, hogy valami villában él, óriási bőrkarosszékek és régi festmények között, inas szolgálja ki és este az Operában ül... S akinek a gyermekeit mogmosdatta és felöltöztette .... Mikor megettek mindent, Mikucs felállt és kezet csókolt neki. A gyerekek pedig megölelték és megcsókolták. — Még megmossuk az edényt. ■— mondta Márta, aztán Hajómentés a befagyott Keleti tengeren.
