Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-17 / 7. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
Idb. Rábely Miklós, Rimaszombat egyik legértékesebb polgára, a régi, jónevü „Gömör-Kishont“ kiadója. X. Két napig ki sem mozdult a garniból. Az eső — talán ugyanaz, amelynek első csöppjeivel még- Galiciában találkozott — konokul, kíméletlenül, majdnem szándékosan és ellenségesen esett. Két hónappal ezelőtt szakasztott igy verdestek a kemény, súlyos csöppek a sárga kórház ablakait. Ezek a régi rossz napok jutottak most eszébe. Csonka karját fájlalta és megint hallotta dr. Szebeni Virgil zsörtölődését. Mint akkor a kórházban, most is az ágyba menekült; ott akart maradni mindaddig, amig az eső eláll. Étellel, itallal, cigarettával, újsággal és hírekkel a portás látta el. A portást Valamivicsnak hívták. Nem ez volt az igazi neve. Az igazit senki sem tudta, talán ő maga sem. Valamikor híres bicskázó volt a Ferencvárosban. Akkor még Brankovicsnak hívták, később Csirievics néven bukkant föl a Teleki-tér ószeresei között. Katonakönyve Adamovics névre szólt. Addig cserélgette ezeket a rác neveket, amig a pesti jasszok egyszer s mindenkorra leegyszerűsítették Valamivicsra. Elvetemült fickó volt, mindenre kapható és mindent szállító, uzsorás, orgazda, csempész, kerítő, zavaros időkben megbecsülhetetlen ember. Kifogyhatatlan forrásokból merített. Határ, akadály, tilalom, háború, nincs, nem lehet: ezeket a gátlásokat nem ismerte. Kis és nagy tételekben máról-holnapra szállította a narancsot, a banánt, a kaviárt, a svájci csokoládét, a havannaszívart, az egyiptomi cigarettát, a francia parfőmöt és női selyemharisnyát, az utóbbit esetleg mindjárt lábon. De szerzett útlevelet, orvosi bizonyítványt, befolyásos embereknek szóló vagy ilyenek aláírásával ellátott ajánló leveleket is; fölmentést, szabadságot, kórházba való utalást járt ki és azoknak, akik rossz üzletnek Ítélték a háborút, diadalmasan bebizonyította, hogy a háború igenis jó üzlet. Kém is volt, hadács is, tolvajok és detektívek meghitt embere; ráadásul mintaférj, aki nem iszik többé, nem hentereg lányokkal, hanem élére rakja a garast, hogy valamikor, amikor vége lesz ennek az aranyos háborúnak, megtakarított pénzecskéjét valami kockázat nélkül való rendes vállalkozásba fektethesse. Ellágyulva és rajongva beszélt erről a vállalkozásról, amelyből a biztos megélhetés, a derűs semmittevés és a gondtalan öregség szelíd örömei integettek feléje: bordélyházat akart vásárolni valamelyik nagyobb vidéki városban. Amikor Karmellal való találkozásának első ijedelmén átesett, hamar megszimatolta, hogy ezen a szédült, szomorú, félkarú főhadnagyon keresni lehet. Ez nem afféle rendes, közönséges rokkant, aki csak pénzébe kerül az embernek. Ur ez, egy kicsit bolond ur, de ur. Pénze is van, hála istennek bolond is, duplán kell keresni rajta. És Valamivics, aki kötelességtudó ember volt, elhatározta, hogy ezt a pompás alkalmat nem szalasztja el. Egész nap ott ugrált tehát Karmel körül, minduntalan megkérdezte, nem parancsol-e valamit, vegyeskereskedésének minden kívánatos holmijával megkínálta, remekül kiszolgálta, ajánlkozott, hogy elintéz helyette mindent, („a főhadnagy urnák ki sem kell mozdulni a szobából“), furcsa és izgalmas történeteket mesélt neki, beavatta titkaiba, kiszolgáltatta magát („én bízok a főhadnagy ur-Samarjay Jánosné, Rimaszombat és Vidéke Jótékony Nőegyleténék elnöknője. áLMOKHáZA Regény — irta: H E LT AI 3EHÖ
