Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-22 / 51. szám - Móricz Zsigmond: Oreg pásztor
OREG PÁSZTOR Irta: Móricz Zsigmond A nagy Kunságban voltam, egy régi tanyán s egy öreg pásztorral ismerkedtem meg. Ez a táj hajdan mocsaras vidék volt. Itt folyik a Berettyó s a régi időkben óriási kiterjedésű mocsarakat táplált a vize. Még a múlt század közepén főleg pásztorkodással foglalkoztak itt. A tanyák kis emelkedéseken épültek s a nevük is erre a régi állapotokra céloz. Én a Lukács fenéken laktam, földbirtokos barátomnál s átmentünk egy rokonához, a Hegedűs-hátra. No, Sándor bácsi — szólított meg a barátom Hegedűs-háton egy öreg embert — maga még a nagyapámnál szolgált, igaz-e? Emlékszik-e még rá, mondjon valamit róla. — A kedves jóságán kívül semmit se tudok mondani — mondta az öreg pásztor. Ott állottunk a napon. A forró kunsági napsütésben, a nagy kánikulában. Barátom fején fehér angol kalap volt, amilyet a forró égöv alatt utazó angol tisztek viselnek, az öreg pásztor levett kalappal állott s kopaszodó fején fekete volt még ma is a ritka haj. Fejebőre fehér volt. Nyolcvannégy éves, de kalap nélkül csak olyankor vetette fejét a napnak életében, ha uraságai előtt levette a hatalmasan elzsirosodott öreg kalapot. Az pedig nem sokszor történt. — Én má csak hatvanháromba kerültem az öreg tésurhoz, — mondta — idesapám juhász vót, hát akkor kerültem oda. Jó hely vót, ott szerették a cselédembert. Száz lilék lakott jól mindennap azon a tanyán. Nem is egyszer főztek ott a cselédnek, hanem kétszer. — Na jól van, Sándor bántyám, hát gyüjjön be a szobába. — Nagyon szívesen, nagyságos uram. Bementünk a vályogból épített régi kis kastélyba, ahol a szobák nyirkosán hűvösek voltak ég dinnyével volt tele az előszoba. — No, üljön le, Sándor bácsi. Az öreg pásztor megfogta a széket, kicsit odább tette az asztaltól, leült. Két nehéz barna kezét a térdére tette s hamiskásan nézett a szemünkbe. — Milyen volt a régi pásztorélet, bátyám, — kérdeztem tőle. — A régi pásztorok — hajtotta le a fejét az öreg s visszanézett a nagy múltba — nehéz élet volt az, uram, mer mir azir, hogy ez a kinyelmes iletek nem vót, mer még akkor e mind pusztaság vót. Kevi felé, meg Túr felé, meg erre Karcag meg Ladány felé, oszt még akkor nem tudtuk, hogy hun áll meg a nyáj. Ahun megáll, ott ettek, főztek. Az élésig a szamár háton vót. Csobán, a vízzel. A vót a keserves, hogy a birka nem tudott aludni, a szúnyog hajtotta, nappal meg a nagy meleg. Keserves vót azelőtt a pásztorság. Milyenk vót az egész Ecseg. Ott viz vót mindig, de annyi árnyékot nem tudtunk lelni, mint az ujjom. Annak vót annyi vadlibája, mint szelíd. — De azért nem búsultak, ugy-e, Sándor bácsi? — Nem. Mindig jókedvünk vót. Mindenféle nóták vótak, avval hajtottunk. Ilyen nóták vótak, hogy: Juhász vagyok, busán őrzöm a nyájat, Bárcsak Isten elhozná a rózsámat. Meg a is jó nóta vót, hogy: Ha megdöglik a, falkámból egy birka, Nem nyúzom meg, mig a gazda nem látja, Vizsgáld is hát, kedves gazdám, mi baja, Nem kedvezett már ennek a nyavalya. — hamiskásan felpillantott az urakra, mert úgy gondolta, hogy ez a nóta biztosan tetszik a mai földbirtokos uraknak is, mert hogy ilyen hűségesnek, becsületesnek kell lenni a pásztorembernek. A gazdája nyugalmazott huszárszázados, aki ősei földjét túrja, méltányolta is az öregnek nótabeli kedveskedését: — No, öregem, há megiszik-e egy pohár erőset? — Azt nagyon szívesen. Mikor a pohár pálinkát fölemelte, azt mondta: — Nekem most nyugodt időm van, mert nincs rámbizva semmi dilután. Kiitta a pohár pálinkát amit újra megtöltött a gazdája, de ő intett. — Nem ilek vele kétszer. Meg a vót a jó nóta, hogy: Vásárokrul vásárokra járok én, Piros borral, birgehussal élek én. — Hát betyárokat ismert? —• Olyanokat nem esmertem, — mondta az öreg, mert attól tartott, hogy az urak az ő erkölcseit akarják kifirtatni. — - Hát egyet-kettőt csak ismert? — Liptákot, aztat ismertem, lejárt a Sárrétre szamarat lopni. Összefűzött ötöt-hatot. Neked is adok, ha kell. Én el is fogadtam vóna, de azt mondta idesapám, nem kell itt Márton, csak vigyed. — De egyet csak kapott tüle? Az öreg nyugodtan mondta: — Olyan szamár, mint az, nem vót több. Ahogy a megindult szép kalupba, ott állt meg, ahun az ember azt mondta: no. — Azt adta magának? — Nem, ezt nem adta senkinek, de még hozzá se lehetett nyúlni, mer mán, aki közeledett, annak kirúgta a fogát. Az a harminc birka, a meg olyan vót, mint a gyönyörű vót. Mind vastag nyakú, gyönyörű.-- Sokbul válogatta ki? Az öreg hunyorított: — Cserélte, mis más ... Vót akasztás is. Kevi ember veje vót. Azok is csak egy birkáér vótak. Juhász lakodalom vót. Olyan tempó vót, hogy ahány juhász, mind annyi birkát visz. Ezek meg nem akarták a magukét megcsonkítani, elmentek egy gazdához, belelüttek a
