Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-15 / 50. szám - Márai Sándor: A kéjgyilkos portréjához - Komlós Aladár: Szinházi esték
A kéjgyilkos portréjához Abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy rekonstruálni tudjuk a kéjgyilkos portréját. A düsseldorfi kéjgyilkos magas, szőke ember, pápaszemet visel, egyszer le is fotografálták, áldozatait nyakszirten szokta szúrni s közben hallhatóan, kéjesen nevet. Szenvedélye a levélírás. Több levelet ir, mint Madame de Sevigné, igaz, hogy nem ő írja valamennyit. Leveleiben felváltva rajzol és versel. Széplelkü ember, aki szeret táncolni. Személyleirása még nem egészen pontos, de egy grafológus azt állította, hogy a kéjgyilkos leveleinek iráselemzése nyomán akár le is tudná rajzolni. Szép, magas ember, fogai vannak. Megnehezíti a kéjgyilkos kézrekeritését, hogy talán nem is egy személy. Tömeghisztériák idején több kéjgyilkos működését összegezni szokták valamelyik híresebb sztár cégére alatt. Haarmann, Jack the Rippei égisze alatt elkönyveltek egy sereg idegen kéjgyilkosságot. A kéjgyilkos többnyire több ember, közös nevezőn. A düsseldorfi sztár sikerén felbuzdulva, egy sereg ember állitja büszkén, hogy ő a kéjgyilkos. Bolondok leveleket Írnak és dicsekednek kéjgyilkosságokkal. A közönséget óva intik a hatóságok, hogy ne üljön fel a hazug híreszteléseknek, nem mindenki kéjgyilkos, aki annak vallja magát. A komoly kéjgyilkos ritka és veszedelmes. Mint járvány idején, falragaszokon szólítják fel legközelebb a közönséget, hogy tartózkodjon a kéjgyilkosoktól. A járvány ellen leghelyesebben úgy védekezünk, hogy olyan helyeken, ahol nagyobb tömeg tartózkodik, óvatosan viselkedünk, zsebkendőt tartunk a szájunk elé, pasztillát szopogatunk s főleg nem megyünk el éjfél után ismeretlen férfiakkal a városon kívül szántóföldekre. Ez a legbiztosabb védekezési módok egyike. Célszerű továbbá felismerni a kéjgyilkost s aztán kerülni a társaságát. Bizonyos lélektani ismeretek alapján állíthatjuk, hogy a nagyközönség teljesen téves képet alkot magának a kéjgyilkosról. A kéjgyilkos nem jár szemébe húzott kalappal, carbonari-köpenyben, szemei nem világítanak zöldes fénnyel és ujjai nem ha‘ sonlitanak vércsekarmokra. A kéjgyilkos leggyakrabban egy alacsony, kopasz, kövérkés ember, jóindulatú disznószemekkel, aki barátságosan beszél a pincérrel, a szomszéd asztalnál ül és pörköltet eszik. A sörnek előbb lefújja a habját, behunyt szemekkel iszik, aztán letörli bajuszát kezefejével. Többnyire valami jelvény van a gomblyukában, asztaltársaság tagja, ilyesmi. Vagy magas, sovány ember szarukeretes pápaszemmel, simán hátrafésült hajjal, jóságos és átszellemült kék szemekkel, gomblyukában búzavirággal, kezében lila bársonyba kötött német verseskönyvvel. Vagy olyan, mint te, meg én. Tudniillik, mielőtt kéjgyilkos lett, pontosan olyan volt, mint te meg én. A legritkább esetben készül valaki már fiatal korában kéjgyilkosnak. Többnyire hentesnek készül, vagy fotográfusnak, vagy filozófusnak. Kéjgyilkos úgy lesz belőle, hogy egyszer megy valakivel egy sötét uccán vagy együtt van valakivel egy szobában s Hölderlinről beszélnek, mire a kéjgyilkos ezt gondolja: „Ejnye, mi lenne?“ S aztán megpróbálja. Ez a veszedelmes a dologban s ezért nehéz megismerni felületes vizsgálatra a kéjgyilkost. A szomszéd asztalnál ül egy ember és képeslapot néz, semmi nem árulja el, hogy ő a kéjgyilkos. S mégis ő az. Tökéletesen maszkírozzák magukat. Az élet tökéletesen maszkírozza bennünk azt, amiből benne, a kéjgyilkosban, Színházi esték (Lakatos László: Tizennyolcévesek, Busfekete László: Diktátor-kisasszony, Faragó Sándor: Piroska és a farkasok, Farkass Endre'. Gyár). Miután az olvasó makacsul kitart azon véleménye mellett, hogy a müveit embernek tájékozva kell lennie színpadunk eseményeiről, memóriám megfeszítésével megpróbálok visszaemlékezni néhány darabra, amely az utóbbi időben hosszabb-rövidebb ideig szerepelt színházaink műsorán. Sietni kell az ilyen beszámolókkal, az idei szezon legtöbb drámai alkotására már a színpadi világositok sem emlékeznek. Sürgönystílusban. Lakatos László „Tizennyolcévesek“-je — melyet a Belvárosi Színház mutatott be — egyike volt az évad legkomolyabb igényű és legkészebb színdarabjainak. Volt benne vicc, némi költői mag és filozófia. Egy talentumos uj színész tűnt fel benne: Rádai Imre, egy nemrég feltűnt művész újból bebizonyította színészi rátermettségét: Keleti László, egy igézőén szép színésznőnek volt alkalma játszani benne: Körösi Angélának. Busfekete „Diktátor kisasszony“-a (Magyar Színház) egy fiatal leányról szólt, aki tizenhatéves kora óta maga tartja el magát, este hatig irodába jár, ahol természekiválik a hajlam a kéjgyilkosságra. Az ilyen kéjgyilkos a kicsiben kezdi, mint mindenki. Többnyire azon kezdi, hogy udvarol, sétál, virágot visz, cukrot, könyvet, szépen néz, sóhajt. Az már a magas iskola, amikor szúr. Egy perccel elébb többnyire nem is tudja, hogy szúrni fog. De nem egészen bolond, mert a kést, óvatosságból magával viszi. A kéjgyikos tehát abban különbözik a közönséges gyilkostól, hogy érdek nélkül gyilkol. Neki a szép érdek nélkül tetszik. Nem is a kéjért gyilkol, hanem a gyilkosságért. A kéj nem öncél neki, csak eszköz, csomagolás. Utána többnyire szomorú és nyugodt. Óvatos, csendes ember. Biztos, hogy szereti a zenét. Ha a kéjgyilkos portréját felbontjuk elemeire, meglepően együgyü vonásokat találunk: szomorúságot, az alacsonyabbrendüség irigy bánatát, ostobaságot. Nincs benne semmi démoni. A természet soha nem démoni. Mindig csak a dilettáns démoni, az liheg és villogtat tőrt és forgatja a szemét; a kéjgyilkos rendes, céltudatos, mint a természet s nyugodtan gyilkos. Legcélszerűbb preventív védekezni ellene. Mindenekelőtt úgy, hogy hosszan és alaposan a tükörbe nézünk. Aztán, végtelenül óvatosan, kezdjük nézni a szomszédainkat. MÁRAI SÁNDOR. tesen ő a legkitűnőbb munkaerő, nyolctól egy vidám-kabaré népszerű énekesnője, „tüchtig“ és démoni egyben, ha kell, pompás verseket rögtönöz, több üzleti invenciója van, mint egy autógyárosnak egész személyzetével együtt s magától értetődik, hogy az amerikai milliárdos azonnal beleszeret, amint megpillantja, — a néző egy cseppet sem lepődnék meg, ha a kisaszszony ezek után a nyújtón teremne és (mint az ismert Karinthy-novella hőse) megcsinálná az óriáslengést is. Jámbor dolog, a naivság és banalitás külön kozmosza. Jó előadás: Hegedűs Gyulával, Sarkadi Aladárral és Titkossal. Faragó Sándor (pár évig Szlovenszkón élt és irt) „Piroska és a farkasok“ cimü darabja némileg jobb sorsot érdemelt volna, mint aminöben része volt. Faragó nem mindennapi ötletességü és sajátos szellemű iró, akinél keresztényi szemlélet és mélységes .nihilizmus hol kínos giccsekben találkozik, hol meglepő viccekben pattan ki. Darabját, melyet a Magyar Színház adott elő, a rendőrség a negyedik előadás után betiltotta. A pesti színpad mai ijedtségét semmi
