Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-15 / 50. szám - Szenes Erzsi: Magányban
egr életre szóló komolysággal szerelmes voltam bele. Nem örülök, hogy ezt az Elza ügyet mai beszélgetésünkbe belekeverted, mert ez az, ami rettenetesen feszélyes engem és ami miatt attól kell tartanom, hogy közlésemet félre fogod magyarázni. Vámos maga is megbánta, hogy önkénytelen célzást tett egy harminc év előtti gyerekes szerelmi konfliktusra. — Ne haragudj, kérlek — kezdett mentegetőzni, de Kovács rideg hangja belevágott a szavába s a kopott, szürke törvényszéki biró arca komor volt és szavai úgy kongtak, mintha egy üres tárgyalóteremben ismertetné az Ítélet száraz megokolását. — Noha a legprivátabb ügyedről van szó, kötelességem neked megmondani, hogy a feleséged megcsal. A fiammal csal meg. Tudom, biztosan tudom, mert az asszony annyira vigyázatlan, hogy a randevurahivó üzeneteit nyilt kártyákon küldi a lakásomra. A részletek engem nem érdekelnek, a fiam szerelmi paklijaiba nem szoktam belenézni. De veled szemben régi baráti kötelességet érzek és nem kerestem szentimentális frázisokat, megmondtam úgy, ahogy van: megcsal. Ne haragudj, de emberien érthető. Az asszony 26 évvel fiatalabb, mint te vagy. Színésznő volt — uriasszony lett. Ezekből az adottságokból önként következik, ami bekövetkezett. Engem ennél a kérdésnél elsősorban az vezetett, hogy önmagam előtt tisztességes ember akarok maradni. Tudom, hogy a fiam és feleséged szeretik egymást és ha elhallgatom előtted, aki barátom voltál, nem szabadulhatok meg annak gyanújától, hogy a hallgatásom bosszú. Bosszú azért, mert egyszer te voltál az, aki elegázoltál az én szerelmembe, én pedig bosszút nem tudok, nem akarok állni. Kovács csak most tette be a két kockacukrot a kapucinerbe, aminek olyan volt a színe, mint kint az uccán a sáros esővízé. Vámos pár pillanatig egy szót sem szólt. A szeme mozgása megállt és olyasmit érzett bennt, ahol állítólag a lélek van, mint ami akkor szorongatta, amikor megtudta, hogy megbukott az egyik bank és vége az örökségnek. De ez csak egy pillanatig tartott, azután gépiesen nyúlt az órája után és leverte a cigarettahamut a kék zakkójárél. — Az ember a fiát neveli, a feleségét már nevelten kapja. Bocsáss meg, barátom, de fontos tanácskozásom van. Fizetett. — Egy vermut és egy kapuciner — mondta a főpincérnek. Kovács bámulva nézett utána. Legkevésbé azt értette, miért fizette ki Vámos a kapucinerét. Magányban Mihelyt nincs velem az emberek arca elmenekülök magamba, mint erdő mélyén pihenő tóba s messzire jutó útra látok. Alusznak a füvek, a bokrok, a zöldfejü gyikok (mint árnyas kerti lugast a repkény, úgy fut be mindent a csönd) s én óvatos lábbal akár a zerge szökkelek át rajtuk az ut felé. De ime, hirtelen riadtan sikoltunk össze: „F elcsen gety űzte valaki a csöndet”. Te csörrensz meg rajtam, mint rabok csuklóján a bilincs s megkötöd útra készülő bokám, mint aranyos kösöntyű. Szenes Erzsi,
