Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-15 / 50. szám - Pro és kontra. Az olvasó rovata

Rovatunk csodálatos gyorsasággal népszerűvé vált. A múlt héten kezdtick meg és a posta máris százszámra hozza a nyilvánosság elé szánt aktuális vagy érdekes megjegyzéseket. Türelem! fíely és irLo korlátozva van. Sokan félreértik tendenciánkat is és vagy nem megfelelő mádon írnak, vagy a „Pro és kontra“ rovat céljai, beosztása, rendszere felől érdeklődnek. Nos, az ügy egyszerű. A „Szerkesztői Üzeneteken* kívül minden henne lesz, ami a szerke.sztoség és a közönség kapcsolatát jelenti. Nemcsak a hozzánk érkezett közérdekű levelek kivonatainak közlése, nem csak viták a s~erkesztőség és a közönség — esetleg közönség és közönség — között, nemcsak a hozzánk érkezett Írások és a reá adott felelet egyszerre való közlései, hanem ankétok, felhívások, figyelmeztetések, magyarázatok, értelmezések is, amennyiben a szlovenszkói magyar kulturéletre vagy más közérdekű dologra vonatkoznak. Reméljük, idővel kitűnő gyónóhellyé válik ez a rovat s rövidesen olyan komoly, higgadt, de mindent felölelő fórum támad belőle, mely a szlovenszkói közéletre is kihatással lesz. Szükség van reá.

Móíven tisztelt Szerkesztő Ur!

Örülök, hogy lapja ennyire följavult és a kéjeket most a rtomnás lipcsei nyomdában állítják elő, Sohse hittem volna, hogy ez á hágyStiíüség is lehetséges Szlovenszkón,

A „Pro és, kontra“ rovat célját estvelőre néni teljesen érteni. Mi lesz henne? Véleinénvem szerint a kérdés-fe1“let játékon kívül ankétokra (vagy ilyesfélére) volna szükség, hosrv az olVQ«ók érdeklődését fokozottan lekössék. Például jó volna egyszer megkérdezni, mit dicsér, mit kifogásol a közönség a lóriban. Mit szeret, mit nem szeret? Én néldául rendkívül szeretem Komlóst, Márait, Vozárit, feleségem viszont több divatot és asszonvi pletykát kér. A m’?am részéről a fénykéneket eddig nem becsültem és szívesebben vettem a rajzokat. Ki az a Zoltán Aranka, aki a lezutóhhi számokban annvi novellát illusztrált? Ez néldául általában tetszik. Mások kifogásolják a sok szlovenszkói fejet — azt mondiák, minek az, minek X. Y.-nak hízelegni. Én szívesen olvasnék néha-néha egy jó verset is.

Hogy az ankétoknál maradjak, rendezni kellene valami ankétot a szlovenszkói magvar irodalomról, megkérdezni, kinek mi tetszik, mit és kit olvas. Ez hasznos is volna! Továbbá íróinkat megkérdezni, melyek kedvenc konvveik, hogy olvasnak, hogy dolgoznak. Ez is ügyes propaganda számukra. Azután a hők szívesen vennék, ha újabb fénvkénversenveket aranzsiroznának, például ki hol töltötte a nyarat (kénben számolna be) vasrv a „legszebb otthon“, a „legszebb kert“, a „kedvenc város“ címen. Ez utóbbiban nemcsak képverseny szerepelhetne, hanem az olvasó le is Írhatná városát és elmondaná, miért tetszik, vagy miért nem tetszik.

Braun Péter, Pozsony.

Felelet. Hálásan köszönjük levelét. Terveinek nagy része jó. Az uj esztendőben, amikor a lap szlovenszkói arányokban valóban hatalmasnak mondható fejlődésbe kezd, sok propozicióját megvalósíthatjuk. Ankétok bőven jönnek, a szlovenszkói irodalomról és városokról is (már most pályázni lehet, oly módon, ahogy leírta) s hogy a „nők“ is örüljenek, uj fényképversenyeket Írunk ki. Hogy kinek mi tetszik a lapban, arra nehéz felelni. Vannak abszolút híveink, akik örülnek saját lapjuknak, mely szlovenszkói és melyhez bízvást fordulhatnak, ha bajban vannak és ahol viszontlátják környezetük képeit s vannak kritikusok, akikkel nehéz kijönni. A kritikát megszívlelni nehéz, mert, sajnos, a kritikusok ötven százaléka pont azt akarja, amit a másik ötven százalék nem és megfordítva. Már most mihez kezdjünk? Haladunk az utón a saját legjobb belátásunk szerint!

A technika vívmányai és a kisváros.

Azt, hogy a technika fejlődése az emberiség számára nagyobb kényelmet biztosit,, nem kell külön bizonyítgatni. De hogy a technika a kisváros szempontjából milyen nagvszerü újításokra adott lehetőséget, azt a világvárosok lakói nem is tudják. Mi, ráérő vidékiek, gyakran tűnődünk el ezen. A fővárosból gőzmozdony szállítja hozzánk az újságot, mely a mi látócsövünk a nagyvilágba. Ha unatkozunk, moziba mehetünk, ahol a vetítőgép a világ legnagyszerűbb színészeinek játékát varázsolja elénk. A milánói Scala-Operába nincs- módunkban elmenni, de ha a rádiót bekapcsoljuk,, ugyanoly műélvezetben van részünk, mint azoknak a boldogoknak, akik ott a helyszínén hallgatják a nagy énekeseket s a bűbájos olasz muzsikát. Ezer és ezer kilométeren át jön a hang elektromos hullám alakjában, mig hozzánk ér s mégis úgy tűnik gvakran, mintha a szomszéd szobában', énekelnék a szebbnél-szebb áriákat. Ezt köszönhetjük mi, vidékiek a technikának. Megszűntünk elmaradt és begyö^edesetf provinc lenni, mert a technika uj vívmányai révén mindenről tudomást szerzünk, sí lépést tartunk a világgal.

Zs. I.-né, Guta.

Kihalt-e a romantika?

A mai kort, a mi generációnk korát általában a romantikanélküliség epochájának szokták nevezni. A közhit úgy tudja, hogy a ma élő emberből kivesztek azok a hajlamok és érzések, melyek néhány évtizeddel előbb uralták a lelki életet. Azt mondják, mi túlságosan anyagias gondolkodásúak vagyunk ahhoz, semhogy hinni tudnánk loyagias erényekben s más ilyenfajta idejétmülta dologban. Kihalt a romantika? — Én azt hiszem, hogy mindezt a társadalmi élet felületes szemlélői állíthatják csupán. Aki csak kissé elmélyedve figyeli a ma emberének gondterhes életét, arra a felismerésre jut, miszerint kortársaink legalábbis olyan mértékben romantikusak, mint nagyapáik és nagyanyáik voltak. Sőt, ami annál is több: egyenesen szentimentálisak. Ez a paradox tétel nagyon is igaz. A háború utáni európai kulturember élete hihetetlen mértékben komplikálódott. A kenyérért való küzdelem nem olyan egyszerű, mint volt valaha. A munkalehetőségek csökkentek és óriási a konkwrencia, amelynek lebirása sok energiát fogyaszt. Ezért látszunk materialistáknak. De éppen ez a kiélesedett volta a létért való küzdelemnek hozza magával, hogy szabad perceinkben annál nagyobb vehemenciával vágyakozzunk a lelki melegség, a szív derűje, a fenkölt érzelmek után. A mai ember érzékenyebb, tehát szentimentálisabh és romantikusabb a régieknél, csak éppen hogy nem marad ideje és energiája hozzá, hogy ezeket a hajlandóságokat a világ előtt kézzelfoghatóvá tegye.

Ne féljünk, nem veszett ki a romantika. P. S. dr., Losonc.

Boldog újévet kívánok!

Közeledik Szilveszter napja, mikor ki-ki anyagi erejének megfelelő módon vesz majd búcsút a régi bánatos esztendőtől s egy jobb újévre üríti poharát. Ez valóban szép szokás és az emberből soha ki nem vesző optimizmus bizonysága. Van azonban az újévnek egy kellemetlen velejárója, még pedig az, amit Szlovenszkóban szlovákosan-németesen „vincsoválásnak“ neveznek. Ennek többféle fajtáját ismerjük. A jókívánságok tolmácsolása történhetik: 1. levél utján; 2. élőszó révén. Bármelyik formát is válassza az ember, icng- teg idépazarlást, sőt költséget jelent számára az uj esztendő. Különösen az van ilyenkor nehéz helyzetben, akinek sok az ismerőse, vagy foglalkozásából kifolyólag kell 80—100 embernek „boldog újévet“ kívánnia. Nem volna helyesebb, ha az ember az újévi „vincsoválás“ megváltása fejében bizonyos összeget áldozna jótékonycélra s e tette felmentené minden további udvariassági aktus alól. K. Kálmán, Pozsony.

Sport és szellemi élet.

Ezt a két fogalmat sokan ellentétesnek tartották egy ideig. Csak a modern élet szabta meg a sport helyét a társadalmi porondon jelentőségének megfelelően. Nemrégen lenézték még a sportoló izomembert, akit a szobatudósok egyenesen alacsonyabbrendü élőlénynek tartottak maguknál. Kiderült, hogy a társadalom szempontjából a testedzésnek van olyan jelen tősége, mint a művészetnek és filozófiának, ha nem nagyobb. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a sport egyedül kitöltheti egy modern ember gondolatkörét. De a szellemi élettel párhuzamosan sportolnunk kell, hogy erőssé, egészségessé tegyük a lélek hüvelyét, a testet, örvendetes haladásnak tartom, hogy Szlovenszkón oly sok sportegylet fejt ki buzgó működést s a tagok sorában ott látjuk a lakosság minden szociális rétegét. IV 0.. Fperjes.