Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-03 / 5. szám - Beke Manó: A repülés jubileuma - A technika ujdonságai
A báj, a bübáj, a varázslat, a megejtés egy fogalomkörbe tartoznak és hasonképzeteket kergetnek fel a fantáziánkban. Ma már pontosan érezzük e fogalmak közötti nüansz-különbözeteket, de régi sötét korokban az emberek lelkében és képzeletében teljesen összekeveredtek ezek a fogalmak. Lényegéről azt hitték, hogy mágia s hiedelmük oly erős volt, hogy üldözték mint az eretnekséget. A fiatal „boszorkányok“, akik közül tudvalevőleg nem egyet máglyán el is égettek, varázslatos szépségüknek, fokozott bájuknak voltak áldozatai. A delejességből, — ami embertől emberig megy, vonzza és összeköti a férfit és a nőt, amire nincs exakt magyarázat, csak sejtés és feltevés — egy szemernyivel több volt ezekben a „boszorkányokéban, szemükkel „megverték“ a férfit és körülfonták a bübáj és a szépség varázsos fonalaival. És ma komoly tudománynak léptetik elő ezt a rejtelmes tant és tanszéket adnak neki az egyetemeken. Valami baj lehet odaát Amerikában, hogy ezeket a szép, titkos erőket a társadalom szolgálatába akarják állítani. Ugylátszik, az uj amerikai nőtipus — melyet az amerikaiak flapper-tipusnak neveznek, nem elég vonzó, az emancipáció útjaira nem hozta magával elég mértékben az istenadta erőket, amelyekkel a természet minden nőt többé-kevésbé felruház. Kétségtelen, hogy nagy kerülővel éppen az egyetemekről — ahová a nők az emancipáció révén feljutottak — akarják visszadirigálni a családi tűzhely mellé a nők ezreit, diplomával ellátva, hogy ne az eszüket és az öklüket vigyék ki az élet harcterére, hanem a női báj fegyvereit használják fel egy harmonikus életet élő társadalom kialakítására, így van is benne valami rezon. A női bájról való képzetek, a női báj kritériuma koronként változott. Mint ahogy a milói vénuszt, a szépség-ideált uj és uj megszámlálhatatlan szépségideál váltotta fel. A francia báj megtestesítői, akik a „napkirály“ udvarában tündököltek, a kurtizánok és királynők, a párisi szalonok híres asszonyai ma már csak úgy hatnak ránk, mint Bourget pásztorképei. Kedvesek, édesek, de a mi követelményeink már mások a női bájjal kapcsolatban, a bájosság szabályai korunkban lényegesen megváltoztak. Amint az egyik amerikai rektor jelentéséből kitűnik, Amerikában a báj alatt a sima modort, a diplomata-viselkedést értik. Sima társalgás, nyugtalanító kérdések nélkül, jó arcot vágni mindenhez és mosolyogni, főleg mosolyogni. Hát ezt biztosan lehet. Ellenben a nagy' és tikos erőket, melyekből minden művészet és szépség születik e földön, nem lehet eltanulni semmiféle iskolában. Az ösztön és a lélek játékát, amely megvilágítja az élet jelenségeit alá lehet (sőt kell) támasztani a tudás építő köveivel. De az adottságok éppen azért értékek, mert magunkkal kell hozni őket és itt nem kaphatók. Bízvást megjósolhatom, hogy ez a bájosság-akadémia körülbelül olyan erőszakolt eredményeket fog majd felmutatni, mint a tizenhetedik századbeli párisi Rambouillet-szalon, amely a francia nyelven keresztül addig puhította, finomította a modort, amig olyan negédes, groteszk egyveleg lett belőle, hogy Moliére szinte készen kapta a „Les precieuses ridicules“-t. Szenes Erzsi. R repülés jubileuma Londonban az elmúlt év végén ünnepelték meg Wright Orville jelenlétében a Wright testvérek első repülésének negyedszázados jubileumát. A Wright testvérek 1903-ban szerkesztették az első igazi aeroplánt. Ez a gép a londoni Kensington múzeumban van és Orville bizonnyal áhítattal nézte fiatal korának eme, most már egészen különös, ósdinak látszó alkotását. Ilyen géppel Wrighték 1904 szeptember 15-én repültek először szülővárosukban, az ohiói Daytonban egyenesben, öt nappal később pedig már körrepülést is produkáltak. 1905 október 5-én már 38 kilométernyire repültek. Nem tudja az ember mit bámuljon inkább: a szerencsés véletlent, a tudást, a kitartást, a bátorságot, az ügyességet, a leleményességet, vagy talán az üzleti szellemet; mert még ez sem hiányzott. Már gyermekkorukban nagyon izgatta őket a repülés problémája, mint akkoriban majdnem mindenkit. Állítólag atyjuk, aki Daytonban protestáns lelkész volt, Párisból hozott nekik egy játékrepülőgépet. Ha ez igaz, akkor megint nagyszerű példáját látjuk annak, hogy a gyerekjátéknak minő döntő befolyása van az ember fejlődésére és hogy milyen fontos dolog volna a gyermekjátékok helyes megválasztása. Sok nagy ember életében volt a gyermekkori játéknak, különösen a foglalkoztató játéknak elhatározó befolyása. Ekkortájt már sokfelé kísérleteztek repülőgép modellekkel. Az 1896 augusztus 10-én szerencsétlenül járt német repülőnek, Lilienthalnak hire eljutott a fiatal Wright testvérekhez is. Chicago mellett a Michigan-tó partján Lilienthal tanulmányai alapján Chanute Oszkár kísérletezett saját találmányu repülőgépeivel. Egy szép napon 1900-ban Chanute levelet kapott az ohioi Daytonból. A borítékon egy ottani kerékpár gyár cime volt. A levélben a kerékpárgyárosok, a két Wright testvér, információt kér Chanuttól a repülőgépére vonatkozólag: a repülőgép méretei, szerkesztési módja és hasznavelietősége iránt érdeklődtek. És Chanute az ismeretlen levélíróknak megadta a kért felvilágosításokat. Néhány héttel később már készen volt a gépük és 30 méternyire haladtak vele. 62 másodpercig voltak a levegőben. Ez volt az első kísérletük. Belátták, hogy ezzel a Lilienthali illetőleg Chanuti motornélküli repülővel nem sokra mennek és már 1903-ban megszerkesztették az első aeroplánt, maguk készítették minden alkatrészét, maguk konstruálták meg a hozzávaló motort és a légcsavarokat. A gép súlya 340 kilogram, 16 lóerejü volt, 12 méter hosszú, 50 négyzetméter területű volt. Ez az a gép, melyet a londoni muzeum ereklyeként őriz. Az 1904-iki és 1905-iki repülésük hire hamarosan bejárta a világot. A francia Berber, aki egész életét a repülés problémájának szentelte, azonnal ajánlatot tett Wrightéknak, hogy megveszi a gépüket; de ezek nem adták el, mert még mindig nem tartották tökéletesnek, ellenben 1906-ban már felajánlották Franciaországnak 1 millió frankért. Az összeg akkor válik esedékessé, ha 50 kilométernyire tudnak repülni vele. A franciák megbotránkoztak e nagy áron, de az is bántotta őket, hogy a repülés dicsősége nem a franciáknak jutott ki, akik annyi elméleti és gyakorlati tudással foglalkoztak a kérdéssel, mint Penaud, Tatin, Ader és a többiek, akik már ilyen közel jutottak az aeroplán megszerkesztéséhez. Végül mégis megvették a szabadalmat 500.000 frankért. Wright Wiltbur eljött Párisba, ahol 1908 augusztus 8-án repült. Másfél percig volt a levegőben, két kört • csinált és a tömeg ujjongása közt simán leszállt. Attól fogva naponta produkálta magát, szeptember 16-án már utast is vitt magával. Az elsők között volt Painlevé, aki meghatóan ecseteli a munkájában első repülését. A franciák nemcsak a gép iránt érdeklődtek, de érdekelte őket a feltaláló is, aki némán és látszólag minden emóció nélkül fogadta az ünneplést. Nem lehetett megszólaltatni. Egy alkalommal mégis sikerült tőle néhány szót kicsikarni. Egy kellemes ebéden Estournelles báró megkérte, hogy mondjon valamit a repülésről. És Wright megszólalt: Önöknek mipdannyiuknak, akik most itt körülöttem vannak, olyan jeles tulajdonságaik vannak, amelyeket nálamnál jobban senki sem értékel; de mindegyikünknek van bizonnyal olyan kiváló tulajdonsága, amely a többit uralja. Nekem is van ilyen főtulajdonságom és ez az, hogy tudok hallgatni. Nem is ismerek más madarat, amely beszélni tudna, mint a papagályt és ez nem tud jól repülni. Mikor aziránt érdeklődtek, hogyan repül, csak ézt a rövid választ adta: like a bírd, úgy mint a madár. Valóban, a madártól leste el az ember a repülés technikáját, de előbb a könnyű motort kellett feltalálni, hogy a természetet utánozhassuk és a Wrightok ügyessége, kitartása, bátorsága és tudása kellett, hogy úrrá lehessen az ember a levegőn. A huszonöt év előtti gép ma már muzeális tárgy, kérdés, hogyan tekintenek majd a jövő aviatikusai a mai gépre! Веке Manó. R technika újdonságai A beszélő gépember. Közel egy esztendeje, hogy beszámoltunk A. S. Wensley amerikai mérnök csodálatos találmányáról, az elektromos gépemberről. („Televox“), mely utasításra automatikusan oldja meg a feladatok egész seregét: bekapcsolja a gáz- vagy villamos-fűtőké szüléket, meggyujtja, vagy eloltja a lámpát, motorokat indít meg stb. A mechanizmus lényegében akusztikailag érzékeny reális-rendszerből áll, mely bizonyos hangkombinációk hatására bekapcsolja a kívánt készüléket s végrehajtja a megbízatást. Az utasítást, egy zümmögő hangot keltő készülék segítségével telefonon adják meg a gépembernek, „aki“ szintén zümmögéssel jelzi, hogy a
