Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-24 / 47. szám - Vozári Dezső: Novemberi üdvözlet
A pápa katonáinak festői egyenruhái. azok, akiknek csak fekete ünnepi ruhájuk volt; igaz, hogy a fekete kabáthoz legtöbben egyáltalán nem vettek mellényt, s igy a kabát kivágása sikeresen keltette a szmoking-mellény illúzióját. Gallérok tapadtak itt az izzadt nyakakon, lebegő csokornyakkendők, ■ fantasztikus diákfrizurák, apai örökségü, szalonkabátból átalakitott duplasoros fekete kabátok, fehér cérnakeztyük. Pattanások lapultak szemérmesen az izgatott mozdulatokkal felkent puderrétegek alatt. Rózsaszín és világoszöld féltékenységek és kacérságok repültek el a mamák és cselédek orra előtt, halványzöldre taposott, kivágott lakk félcipők, vörösre beretvált bubinyakak és cserepes gyereklány szájak, rúzs nélkül. A kályha mellett álltam, kalapot és keztyüvel a kezemben, meghatva és kíváncsian, mint Vértes titkos mappáján a paraván mögött a voyeur. Séta jobbra! mondta Lantos ur. Ez volt az, séta jobbra. A Schalkház kistermében volt, Kassán, gázláng mellett, az Auer-harlsnya szortyogó, szelíd fehér fényében, de az otkolón és hajszag ott érthetetlen módon egy kis vazelinszaggal is keveredett, amit csak úgy tudok magyarázni, hogy az urak közül azok, akiknek végképpen nem akart simán feküdni dacos és bozontos frizurájuk, vazelinnel is kefélték a hajzatot, például én is. Ez volt az a séta, el a kályha mellett, el a homályos vestiaire mellett, ahol Tóth urnák, a segédtanárnak, aki fahéjszagu parfümöt használt, diplomái függtek a falon. Ez volt a lassít séta, a hölgy cérnakeztyüs karja az ur karjában, egészen lassan kerengve a mamák boldog vigyora előtt, séta jobbra. Az irány adva volt, csuk ki kellett tartani. A szabadelvű párt diadalát ülte. Séta jobbra, mondtam magamnak a teremben, ahol Napóleon aludt, miért nem maradtál a sorban, te szamár? Séta jobbra, ezt kellett volna csinálni, kitanulni a táncot és az illemet, s egy kis szagos, érzelmes hittel szivedben sétálni jobbra, egyre jobbra, ma már ügyvéd lehetnél, mindig jobbra, sorban maradni velük, eauütt keringeni velük, táncban és illemben, hitben és üzletben, olyan eguszerü volt az egész, séta jobbra. Miért mentél ki akkor dühöngeni és forró homlokkal döngetni az ablakfélfát? Miért mentél el sétálni balra, egyre balrább, minden esztendővel balrább, míg a végén itt állasz most a kályha mellett, s nézed őket, szomorusáagal, meghatott honvággyal, csendes kétségbeeséssel, amelyről nem tudod, téged illet-e, vagy ezeket? Össztánc! — mondta Lantos ur. S amíg önfeledt izzadságban öszszekavarodtak, sikerült észrevétlenül kisompolyognom a teremből. Márai Sándor. Kirándulók. (Sós Károly amatőrfelvétele.) Novemberi üdvözlet Mindannyian ismerik — ugyebár? — november barátunkat. Engedjék meg, hogy mindazorí Ital bemutassam öt, a testet és lelketysajga'có cimborát, aki nyütt trenchcoatjd'.an járja a megszürkült világot, vizet j.xád és ködöt lélegzik. Mert nem véletlen, ó dehogy is véletlen, hogy az évszakokhoz más és más lelkiállapotot asszociálunk: oka van annak, hogy az ősz a méla hu jelképe s ez a mélabu is tetőfokára hág a lelki érzékenységnek novemberben. Menj végig az uccán, nézz be a lakásokba, a rosszul fütött irodákba, az élet, a hétköznap ezernyi műhelyébe s figyeld meg az emberek arcát: november visszfénye ragyog rajta fénytelenül. A levélhullás az ősz romantikája s a lucsok régen elmosta, elseperte már a komor méltóságú gesztenyefák elsárgult lombjait. Ilyenkor az ősz nernis szentimentális többé. A lélek kénytelen-kelletlen összetört a borzalmas szelek irgalmatlan pörölycsapásai alatt. S ami búcsúzéra ittmaradt még az őszből, az kérlelhetetlenül hideg és szomorú. Az alkóvban a rádió hangszóróján át az isteni Fleta bivaly-tenorját hallani: ,,Ajajaj...“ s törődött csontjainkban elementáris erővel felfáj november szárnysegéde, a reuma. Ez az a különös időszak, néhány nap talán mindössze, mikor ugyanoly joggal lehet még a könnyű felöltőt viselni, akár a nehéz prémekkel bélelt télibundát. Egy hét múlva már csak a koldus s néhány beesett arcú diák jár majd .,Überzieherben“. < A krizantémok és a lampionok elhervadtak s a sors immár a szemétdombon jelölte ki nyugvóhelyüket, szinpompájukat befedi a por s a konyhai hulladékok. Sírjatok, költők, sírjatok! Szerelmek likvidálásának korszaka ez s ilyenkor nyílnak ki az uj szerelmek sziromlevelei is. Ó szív, ó lélek, ó ötórai teák! Az embernek általában jóval több oka van a bánatra, mint a vigalomra s most, hogy a természet maga, nyújt ilyen ritka
