Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-24 / 47. szám - Kálmán László: Miss Sportlady a ringben
lehetőséget és lélektani legitimációt a szomorúság számára, kétszeresen jó könnyeinket hullatni. Néhány hét múlva a földet és a gazdag asszo '»t? elfödi majd a hermelin s a tél m íg. boszorkányidéző óráit kongatja 'hzáz öreg torony. Talán nem is eg;^4'" ‘’nál a hitünk, hogy ismét tava« 1, i -izer. Ülj le káij liád mellé s mig kohójában ritmikusan pattog a kőszén, gondolj önmagadra s a nyarakra, melyek mögötted \ ann ak. Gondolj a világ millió és millió kályhájára, amik mellett millió és millió ember gubbaszt és önnön-lelkét vizsgálja Miss Sportlady a ringben Tegnapelőtt a körúton vágtatott él mellettem, hörgő és prüszkölő Bugattimotorján, amelyen szétvetett lábakkal trónolt, mint valami exotikus császárnő. Tegnap már leszállóit a modern fenevad hátáról és gyalogszerrel köszönt rám a korzón. Ö köszönt előbb az aranyos és gyengéden a vállamra legyintett. (Azóta ferdén tartom az egyik vállamat.) — Halló, kedves barátom, hogy van? — szólt hozzám Miss Sportlady és a feleletet meg sem várva, folytatta: — Mert én tündöklőén! Minden cuki mókában benne vagyok, mint a légy a levesben. Miért nem látom soha? Tudja mit, jöjjön el ma délután boxtréningre az Amazonklubba. Nagyot fog nézni, apuskám: most készülünk az első női boxmeccsre, én is beneveztem. Megígértem, hogy ott leszek. Mindig elfog némi kéjes káröröm, ha nők egymásközötti tettlegességéről hallok. Heuréka! végre egy eset, mikor nem mi verekszünk — miattuk ... — Biztosan számitok magára — jelentette ki őnagysága és elváltunk. Már jónéhány lépésnyire lehettem tőle, amikor negédes mosollyal utánam dobott valamit. Ügyesen elkaptam és megnéztem közelebbről. A jobbkezem hüvelykujja volt, ami a barátságos kézszoritásnál véletlenül a kezében maradt... Hát elmentem. Be kell vallanom: nem minden izgalom nélkül. Nem tartozom az ..abszolút nőiesség“ nyekergő trubadúrjai közé, akik valami megható csökönyösséggel esengik vissza a szemlesütő és bárdolatlan libácskák letűnt korszakát. Igenis szeretem a mai fiús és bátor nőtipust és volt már alkalmam látni százféle helyzetben, íróasztal és autovolán mellett, lóháton és kirakatok előtt, vívni. úszni, beteget vizsgálni, pletykázni, flörtölni, üzletet kötni, tenyérből jósolni aggódó figyelemmel, mint az ékszerész a kanálisban lelt gyémántot: megsérült-e az érzelmek hömpölygő viharzásában. November barátunk pedig cinikusan fújja a ködöt s a nyár temetésének beethoveni gyászindulóit. Öntelt és dölyfös, akár egy győztes hadvezér, holott a nyár saját jószántából hajtotta bóbitás fejét a nyaktiló alá. Ma ő a győztes, harsonák rivalgása őt ünnepli, de holnap vagy holnapután, mire az első hó lehull, ő is száműzetésbe vonul, ahol várnak már rá levitézlett kollégái, a tavasz és a nyár. Vozári Dezső. és önarcképet festeni — rúzzsal. Csak éppen boxkeztyüben nem láttam még, amint knockautokat osztogat. Ezért voltam hát izgatott. Az ismert budai sportklub birkozótermében nyolc-tiz hölgy volt együtt, mikor beléptem. Feszülő, fehér atlétadresszben és rövid tornaszoknyában tiszteletreméltó buzgalommal pofoztak egy felerősített labdát. Félénken leültem az egyik sarokban, de rögtön odajött egy lihegő, kopasz ur és bemutatkozott. — Dr. Hm—hm—hm. — Örvendek — feleltem és örvendtem. — Ön a tréner, ugyebár? — Igen. Parancsol? — A „Sportoló Bacillus“ munkatársa vagyok. A tréninget szeretném látni. — Ó, kérem — szólt ájtatosan — még kezdeti stádiumban van az egész. Egykét hölgynek még a zápfogai is megvannak. Igazán restellem ... Olyan szégyenkezve oldalgott el, mint a leforrázott kutya. Szegény bácsi! Komoly lelkiismeretfurdalásai lehetnek ilyen fogas kérdések miatt. & Ezalatt a bajnokok a terem másik sarkából kihívóan átfixiroznak hozzám, ügy szemügyre vesznek, mint egy kísérleti nyulat. Fújják a füstöt és lármáznak húsz helyett. Különösen egy szalmasárgahaju matadornál van őrült sikerem. Terebélyes, mint a jó öreg megboldogult Normafa és angolbajuszt visel. Bizonyára ő lesz a nehézsúlyú világbajnok. Csinosabb nemigen van köztük. Molett annál több. Gyanítom, hogy ezek nem is igazi boxolók. Ezek fogyókúrások. A tréner közben ordít, izzad, hadonászik, rohan ide-oda, hogy összeterelje a hölgyeket. Ez végül is hosszas keservek után sikerül. Az első pár beáll a kötéllel körülkerített ringbe. Most szalad ki az öltözőből Miss Sportlady és csókot dobál felém, mint egy vidéki primadonna a jutalomjátékán. A terem csupa feszült várakozás. A ringben vékonydongáju szőke hölgy áll szemközt egy csupa-hus feketével. — Mehet —- kiált a tréner és egymásnak ereszti az amazonokat. Elragadó látvány. Egy darabig körülszimatolják egymást, aztán a szőke lassan, elgondolkozva gyomronvágja a feketét. — Edit, ne hagyd! — zengi a kórus. És Edit nem hagyja. Ráülepszik a szőkére és masszírozni kezdi. Bájosan vicsorítja a fogait és kis, kövér testét szinte rádobja ellenfelére. Akkora energiát fejt ki, amennyit nők csak a szerelemre képesek pazarolni. Legalább hat lóerő. Az orra vörösen fénylik, mint az őszi alkonyat és izzadságcseppek jelennek meg a homlokán. Tökéletes női ideál. A szikár szőke azonban nyilván megunta az ügyletet és mégegyszer hasbaöklözi Editkét. Őnagysága arca hamuszinüvé válik és összeesik, mint a collstokk. A pokoli zaj, ujjongás, sivalkodás az egeket verdesi. A hölgyek csókolóznak vagy énekelnek és elesett bajtársuk tetemére hat csöpp vizet bocsátanak egy parányi szivacsból. Edit feltápászkodik és — rohan a mérleghez. Megáll rajta boldogan és diadalmasan, mint egy hájból faragott Szfinksz. Mégis ő a győztes: ismét lefogyott vagy negyven dekát... Miss Sportlady lép a ringbe. Ö itt a sztár. Szalmasárgahaju szerelmemmel boxol. — Ezt nézze meg! — int felém és belekezd. Ahogy dögönyözik itt egymást szent amazonlázban, süketen és vakon, úgy hat rám, mint egy furcsa és nehéz lidércnyomás. A humor elpárolog belőlem, mint az éther. Ez volna a mai nő? Lehetetlen. Nem tudok hinni a szemeimnek. Két ádázul verekedő öklöt látok és két egymásnak vetődő, sziszegő és vergődő testet. Graciőzség nélküli és ostoba és illuziógyilkos ... Angolosan tűntem el... Csak a Margithidon tértem kissé magamhoz. És lassan feltámadt bennem ismét az illúzió, mert egy másik nő vetődött elém, az igazi Nő. Aki Chopint zongorázik valahol egy puha kis szalonban és halk verlaine-verseket olvas a lilaernyős lámpa melegénél... Ezer szerencse, hogy még ilyenek is vannak! Kálmán László.