Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-03 / 5. szám - Petrogalli Oszkár halálának negyedik évfordulója - Avercsenko, A.: Az utazás
Petrog.alli Oszkár fioláidnak negyedik évfordulója A napokban volt négy éve, hogy Petrogalli Oszkár ar., a szlovenszkói magyarság első és körülrajongott vezére, Besztercebányán hirtelen meghalt. A szlovenszkói magyarság emlékét ma is kegyelettel őrzi. Képeink közül az első a vezér édesanyját ábrázolja, a második Petrogalli Oszkár egyik fiatalabbkori arcképe, a harmadik pedig a vezér legutolsó fényképfelvétele. ciótól, de megtorpanok. A láthatatlan férfi hangja szinte csattog: — Revolverem a párnám alatt. Már éppen rámemelte a kését, melyet a párnája alá dugott, s a konzervbontós végével akart lyukat fúrni a szivemben, mikor teljes erőmmel torkonragadtam s nekifeszitettem az ablaknak a gaz szállodai rablót... Reggelig tartottam ájultan a fal mellett, szükségem volt minden erőmre, de valami sejtés megsúgta, hogy a titokzatos szobatárs rettentő gálád, körözött tolvaj lehet... Nem kiáltottam Máli néni után többet. Kár is lett volna. Az én történetemet sokkal szebben, sokkal pazarabb színekkel festette le már ekkor a kitűnő Albert bácsi! Rz utazás Irta: R. Roercsenko Mirkov még sohasem ült vonaton. Az ő idejében nem volt ez ritkaság: sokan voltak, akik egy városban élték le életüket. Mirkov élete ebből állt: fáradtan viselte silány anyagból készült adóhivatali egyenruháját harminc évig és nem történt vele semmi különös. Ekkor parancsot kapott, hogy üljön vonatra és vigyen ki egy aktát személyesen Uzhovorba, amely kisváros kétszáz kilométerre feküdt Moszkvától. Ez akkor félnapos utazásnak felelt meg. Mirkov meggyónt, megáldozott, elbúcsúzott feleségétől és gyermekeitől; azután ennivalókkal megrakodva, kiment a pályaudvarra. Ott váltott egy harmadosztályú jegyet Uzhovorba, két perrónjegyet, arra az esetre, ha az egyiket elvesztené, majd amikor megtudta, hogy perrónjegyre egyáltalán nem lesz szüksége, hosszasan vitatkozott a vasúti tisztviselővel, aki nem akarta visszaváltani a jegyeket. Vett azonkívül egy menetrendet, elolvasta az összes kémekre és zsebtolvajokra vonatkozó figyelmeztetéseket és bement a harmadosztályú váróterembe. A vonat indulásáig volt még két és fél óra ideje Mindazonáltal mindenkit kétszer is megkérdezett, nem késik-e le az indulásról és állandóan az volt az érzése, hogy félrevezetik. Ekkor egy vöröisbajuszu, jóképű ur lépett mellé. — Mért olyan izgatott, testvér? — kérdezte barátságosan. De Mirkov gyanakodva pislogott és nem felelt- ■— Én, — mondta a vörösbajuszu — én Iván Ivanovics Rackov vagyok. És ön? Mirkov bemutatkozott. — Hova utazik? -— kérdezte a vörösbajuszu. — Uzhovorba, — felelt az adóihivatalnok. — Én még sohasem utaztam. Nem mondaná meg uram, mennyi időnk van még a vonat indulásáig? Az idegen elővette az óráját és azt mondta. — Ne legyen izgatott, testvér, ön még sohasem utazott, azért ilyen türelmetlen. Én már beutaztam az egész világot — és ravaszul kacsintott hozzá. — Úgy?! — bámult. Mirkov — és sohasem kécte le a vonatot? — Nem, — felelte önérzetesen a vörösbajuszu. — De mondja csak, — kérdezte — ön azt mondja, adótisztvi elő. Mért utazik tehát Uzhovorba? — Egy makacs adóssal kell végleg elbánnom. — Ne mondja, csodálkozott a vörösbajuszu — és hogy hívják azt a szerencsétlent? — Valami... Rackov. — Ahá! — bólintott az idegen — én is Rackov vagyok. Csakhogy én Moszkvában lakom és nem Uzhorovban. Hiszen tudja, hány Rackov van Oroszországban, hahaha! Ezen jót nevettek. A vörös egypár mulatságos esetet mesélt el, amelyek névcserékből eredő félreértésekről szóltak, Végre az idegen homlokára ütött. — Ön azt mondja, Uzhorovba utazik? — Oda, uram. ‘— De hiszen oda már volt beszállás! Mirkov megijedt. Homlokáról verejtékcsöppek csorogtak. — Szóval — dadogta rémülten — most elkéstünk. — Dehogyis, dehogyis, — kiáltotta a vörös — jöjjön csak, azt hiszem, még elérjük a vonatot. Kirohantak a sínekre és csakugyan elérték a vonatot. A vörös maga is felszállt, mert, mint mondta, szintén abban az irányban utazik, csak nem olyan messzire. Mirkov elhelyezkedett egy tágas fülkében, amely már majdnem tele volt utasokkal; a vörös azonban megkereste a kalauzt
