Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-03 / 5. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa
Dorothy Gulliver, az Universal sztárja. és valamilyen jegyet váltott tőle. A jegyet beszélgetés közben kicserélte Mirkov jegyével. Innen kezdve vígan telt az idő. Mirkov ugyan eleinte rosszul érezte magát és szédült — de a vörös vodkával kínálta meg, amitől hamarosan felélénkült. Rackov biztosította őt, hogy nyugodtan alhatik Uzhorov még messze van. Éjfél felé kiszállt a vonatból, miután érzékeny búcsút vett uj ismerősétől és nála felejtette a vodkás üveget. Mirkov valamivel később elaludt és álmában sohasem látott szép vidékeken járt. Már világos volt, amikor fölébredt. Egyedül volt a fülkében. Idegen nevű állomások suhantak el a reggeli ködben: az adóhivatalnok feszülten figyelte a táblákat, de Uzhovor még nem mutatkozott. Ekkor fölbontotta a csomagjait és reggelihez látott. A kalauz átment a fülkén. Mirkov megkérdezte, meszsze van-e még Uzhovor. A kalauz előbb elbámult, majd észrevette a vodkásüveget és elmosolyodott. — Messze van bizony, — nevetett — messze van. Két nap múlva érkezett Jekaterinoszlávba. Ettől kezdve teljesen megzavarodott és senki sem tud többet felőle, mint hogy valamely ismerőse egy évre rá Krímben találta. Valószínű, hogy többet vissza nem talált Moszkvába. Iván Ivanovics Rackov, a ravasz róka, alkalmasint jót nevet a markába, ha eszébe jut, hogyan nyert haladékot adóhátralékainak kifizetésére. R hatalom kulcsa Regény — Irta: Georg Fröschel (3) Willovsky akaratlanul csöndes mellékuccákon át vette útját most, hogy Olgával a kis vendéglő felé tartott, ahol ebédelni szokott vele. Olga kisasszony, fiatal leány Madonna-arccal; két élénk, kék szeme nyugtalanul keres valamit a világban. Most egykedvűen ment a magántanár jobb ián és szép betétes cipőjét vizsgálgatta, melyet először vett fel ma. A doktor urnák minden oka megvolt rá, hogy büszke legyen kis barátnőjére, akin senki sem vehette észre, hogy a nap legnagyobb részét a telefonközpont hosszú termeiben töltötte s izgatott kereskedőket kött össze egymással, akik szörnyen unalmas dolgokat kiabáltak a türelmes kagylókon, vagy érzelgős szerelmeseket szakított el egymástól, néha épp akkor, mikor a döntő szónak kellett volna elhangzania. Bementek a vendéglőbe s egy asztalhoz telepedtek, melyen kis gyöngyvirág-csokor tanúskodott a főpincér figyelmességéről. Egy esztendő óta csaknem mindennap itt ebédelt Willovsky Olgával. A pincérek Olgát „nagyságos asszonynak“ szólították; nem csoda, mert a két ember valóban egy házaspár benyomását kelthette. Pontosan jelentek meg étkezésnél, a borravalók közepesek, de mindig egyenlőek voltak. Nem tomboltak itt nagy szenvedélyek, nem történtek katasztrófák, nem voltak láthatók kisírt szemek, se drámai jelenetek. — Bouillont vagy hallevest parancsolsz? — fordult Olgához a doktor, aki az étlapot tanulmányozta. — Bouillont tojással. — mondta a leány és kettétört egy zsemlét. Hallgatagon kanalazták a levest. — Ma nem vagy éppen szórakoztató, Edgár! — Az ember nem viccelődhet folyton. Csomó dolgon jár az eszem, át kell őket gondolnom. Olga kissé gúnyosan nevetett fel. — Csak ne fontoskodj. Ugyan min gondolkodói már megint? Hol voltál tegnap este? — Lungéknál, — válaszolta Willovsky anélkül, hogy felnézett volna tányérjáról. — Lungéknál, már megint? Ugylátszik, te vagy a ház kedvence. Valahányszor szolgálatom van, mindig ott töltőd az estét. És hogy mulattál? — Kitünően. — A lánynak, persze, udvarolsz.
