Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-10 / 45. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Márai Sándor: A tőke elé
azért mégis csak furcsa dolog ezzel a színházzal, itt minden elmélet csődöt mond abban a pillanatban, mikor alkalmazni próbálod. Össze-vissza beszélnek színházi válságról, drámai csődről és van is a dologban valami — mozi az oka, vagy nem mozi, de kétségtelen, hogy ami valamikor magától ment, a nézőterek megtöltése, az ma a legmesszebbmenő erőfeszítés és reklámcsaták mellett is csak részben szokott sikerülni a kétségbeesetten kapkodó vállalatoknak. Csökkent volna a közönség érdeklődése és hite a festett vászon, lázas deszka, boldogító illúziók csodaforrásában? Akkor meg mi az oka annak, hogy a szinházkörüli világ, a színházzal közvetve összefüggő élet, a színházi „levegő“ és színházi társadalom varázsa nemcsakhogy megtörni nem látszik, de — ha a kereslet és kínálat törvényének hinni lehet — mintha egyre növekedne. A színházak nem jól mennek, a színházi lapok és színházi rovatok annál jobban. Nemhogy összébb nem szorul, inkább egyre növekszik a napiujságok színházi rovata, mintegy elnyeléssel fenyegetve irodalmat, politikát, sőt közgazdaságot. A régimódi újságok egyre nagyobb teret nyitnak a színházi híreknek — az átalakuló, uj köntösben jelentkező lapok, bármilyen szakmából vedlettek ki, mintegy varázsütésre igazodnak a rivalda fókusa felé. Legutóbb egy hetvenesztendős politikai élclap alakult át színházi újsággá — a többi azon az utón van, hogy kövesse: a hivatalos közlöny még tartja magát, de napok kérdése, hogy Hivatalos Színházi Közlöny címen jelenjék meg. Előre félek, hogy kedvenc lapom, a Természetrajzi Híradó is átalakul Bolhaszin ház és Vidéke címen. Bizony különös jelenség ez — vájjon mit jelent? A színész személye és gondja és öröme, magánélete, véleménye a színházról jobban érdekli az embereket, mint a munkája: maga a színház? Hihetetlen volna, ha az ember nem tapasztalna tulajdon mesterségében is valami hasonlót. Kérdezd meg a ma népszerű íróját egy őszinte pillanatában — elad-e egy nap legnépszerűbb könyvéből annyit, mint amennyi autogramot kérnek tőle? Azt fogja felelni, hogy szívesebben lenne félolyan népszerű, ha kétszerannyit tudna eladni. Autogram, eredeti kézirat, személyes érdeklődés — az igen. Arra még áldozr is hajlandó a közönség. Nem is tudom, nem csinálnék-e jobb üzletet, ha jelen szerény soraimat, ahelyett, hogy százezer példányban kinyomatom, egyetlen példányban adnám el egy rajongó kézirat-gyűjtőnek. Karinthy Frigyes Most már napok óta makacson tartja magát a hír, hogy a Tőke útban van Amerikából vissza Európába. Állítólag már látta valaki a múltkor inkognitóban Londonban. Képzelem, hogy‘ izgat ez a hir mindenkit, aki ismeri a Tőkét; s ki nem hallott már róla? Én is sokat hallottam róla s egyszer láttam is Párisban, egy nagy autóban ült, lefátyolozva; persze nem köszöntem neki, mert gőgös vagyok s különben is bután és pöffetegen ült. Pesten egyetlen egyszer sem találkoztam vele. Most hallom, hogy nem is találkozhattam, mert odaát volt Amerikában. Egyre jobban kiderül, hogy Amerika se fenékig tejfel, kezdenek hazaszivárogni Európába a hírességek. A Tőke is átment nagy garral, persze nem is irt, csak a vad hírek jöttek, a kábelek és kommünikék, hogy Így-úgy, micsoda sikerei vannak az európai Tőkének Amerikában, micsoda szerződései, mennyit keres minden nap s telt házak — arannyal telt házak — előtt játszik. Az okos fiuk bólogattak itt Pesten a hírekre a kávéházban és azt mondták: kérem, másként van az közelről, nem kell mindent mellre szívni, tessék megvárni a végét. S mindig akadt egy, aki azt mondta: én ismertem iné" kiskorában, gyerekkorában itt ugrált a többi kis Tőkével a Wesselényi-utcában egy hitelszövetkezetben, itt nőtt naggyá a mi bőrünkön és zsírunkon. Adja ő még olcsóbban is. Tényleg, hallom, hogy most már másfél százalékkal olcsóbban adja. Rendben van, ha hazajön a művésznő, nem kell azért éreztetni vele semmit, kedvesen kell fogadni. Biztosan megjelennek majd íntervjuk a lapokban, a kiküldött munkatárs beszélgetni fog és beszámol, hogy azt mondja: kis, de lelkes csoport várta éjszaka a keleti pályaudvaron a Tőkét, aki amerikai vendég szereplése után tegnap érkezett vissza városunkba, a begördülő Orient-expressz ajtajában mosolyogva és üdén jelent meg a Tőke, karján óriási vörös rózsacsokorral, az utazás fáradalmai meg sem látszottak rajta. Elragadó barna skót utíkosztümjében mosolyogva fordult a várakozó riporterekhez, üdvözlésére megjelent közéleti előkelőségekhez s családtagjaihoz, a kis Tőkékhez, akik itthon maradtak s közben már szépen felnőttek. A fotográfusok magnéziumfényében a művésznő két piruló fiatalemberhez fordult, a főváros előkelő társaságának két közismert tagjához, akikről az a hir járja, hogy a művésznőhöz Amerikába utazása előtt szálak fűzték őket s könnyedén ezt mondta: — On s‘embrasse! Aztán az újságírókhoz fordult s kecsesen jelentette ki: — Uraim, boldog vagyok, hogy újra Európában lehetek, diába minden, Európát nem pótolja semmi. Egyetlen vágyam, hogy még egyszer itt énekelhessek. A Tőke managere kíséretében azután a szállóba hajtatott s hetekig olvasni fogunk apró híreket, hogy itt volt, ezt mondta, ezzel látták s ha megint elmegy — mert nem bírja ki itten, az biztos, mit csináljon itt a Tőke a mi szűkös viszonyaink között, nem bírjuk megfizetni —, táviratot fog küldeni a hajóról, hogy üdvözli Európát és fényképet küld nekünk. A közgazdászok biztosan más véleményen vannak, de az egész Wall Street-rémdráma hírei nem keltik azt a benyomást, mintha az emberi szegénység és gazdagság ügyében akármilyen változás is történt volna. Az emberiség gazdagabb lesz, ha találnak valahol egy uj olajforrást, csinálnak egy praktikus gépet vagy írnak egy jó könyvet. De az emberiség nem lesz se gazdagabb, se szegényebb, ha néhány mocskos amerikai irodában elspekuláltak néhány milliárd dollárt. A pénz átvándorolt egyik spekuláns kezéből a másik spekuláns kezébe — se egy tibeti paraszt, se én nem leszek ettől boldogabb vagy boldogtalanabb. Persze, ha a Tőke ennek jóvoltából hazajön, az érdekes lenne s tud-. nék programot számára. Ha értelme és lelke és szíve lenne neki, a fülébe lehetne súgni, hogy te ostoba: hát nem tudod, hogy itthon kellene maradnod, mi is megfizetünk s rettenetes szükség van itt reád — te hideg, buta és kapzsi Tőke, látod, most visszakullogsz Amerikából. Mit csináljunk veled? Már el is feledtünk, le is szoktunk rólad. S ha visszajössz, úgyse leszel a k R O VI K A A tőke été
