Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-27 / 43. szám - Surányi Miklós: A nyestbundás asszony
melet és ötszobás lakása, második emelet, perzsa szőnyegekkel, ezüsttel, régiségekkel, szobalányokkal. gépkocsival és mindennel, ami a gazdagsághoz hozzátartozik. Sohasem beszélt vele anyagiakról, de ez szükségtelen is, mert ott színarany minden minden, az üzlet, az asszony, a szépség, az ész, a pompa, a jólét, minden szinarany, sőt drágakő, szinarany keretben, sőt brilliáns platina foglalatban, ez meglátszik rajta az első pillanatban, megérzik a földszint, első és második emelet (szagán s az özvegy olyan szép, édes, szerény, szerelmes és odaadó s a pihék olyan ellenállhatatlan bájjal röpködnek a nyakán. A feketekabátos, fehérbajuszos, rózsásaricu öreg ur jobbszemén monokli csillogott, ami kicsit hetykévé, de barátságossá és vidámmá tette. A szive hevesen dobogott és idegeiben szerelmes sóvárgás bizsergett és fütyörészni kezdett, de csak befelé, magában, senki sem vette észre, mert sem a lépéseit- nem gyorsította, sem a szeme nem csillogott jobban, csak ment-ment előkelő nyugalommal az Egyetemucca felé. Az Egyetem-uccai templom tornyán megnézte, hány óra van. Pont hét. Ilyenkor a nyestprémes özvegy pár pillanatra bekukkant a földszinti üzletbe, mint mikor a tábornok szemlét akar tartani a csapatok, a kaszárnyái rend, a konyha, az őrség és a fegyvertár fölött. A nyestbundás hölgy ott lesz, azután elmennek valahová sétálni, vagy gépkocsira üilnek, vagy benéznek az Operába... erre ment el az öreg ur minden kis pénze, két hónap blatt egy egész kis vagyon úszott el észrevétlenül s ezért nem tud „betársulni“ ia nyestprémes özvegy üzleti vállalataiba. Nincs pénze betársulni, de van neve és rangja és a nyestprémes hölgy vagyonával megaranyozza a maga pénztelen, de rangos uraságát. Az özvegy szereti őt — szereti? — -ezt a mai fiatalok meg sem értik már, a modern ember csak szeKét fantasztikus toalet a mexiko-city-i divatbemutatón. retkezést vagy érdeket, önzést, számítást ismer — az özvegy még nem vágatta le a haját s a nyakán édes kis pihék remegnek a legkisebb leheletre s a szive tele van imádattal és odaadással. — Ma megkérdezem tőle, hogy akar-e a felesé gém lenni? — gondolta magában ujjongva, de nem vette észre senki, mert egyetlen arcizma sem rándult meg, anynyira tudott magán uralkodni. Odaért laz E- gyetem-uicca ötödik szám elé, de nem hitt a szemének. Máskor vakító fényárban úszott az ucca az üzlet villamosfényszórói, reklámlámpái és kivilágított kirakatai előtt, most csiak a kivilágítás néhány kiégett körtéje erőlködött, hogy átszürödjék a sötétségen. — Mi ez? Már bezártak? Vagy elnéztem az órát? A toronyban azonban hetet mutatott a kismutató. Meg is kondult az óra és a harangjáték alatt pontosan kiolvasta: egy, kettő... öt, hat, hét... Még a zsebóráját is megnézte, ott is csak hét óra volt. Felsietett az első emeletre. Az iroda zárva. A második emeleten beeresztették. A szobalány sirt. — Mi történt? A szobalány elmondta, hogy a nagyságos asszony ideggörcsökben ifetreng a nyugágyon. Nem is tudja, szabad-e bejelenteni a kamarás urat. — Próbálja meg! — kérlelte a rózsásarcu öreg gavallér és bankjegyet csúsztatott a szobalány kezébe. Utolsó bankjegye volt és nem lehetetlen, hogy holnap már nincs mit ennie. Megborzongott, de a szobalány nem vette észre. Itt valami szörnyű szerencsétlenség történhetett. Beeresztették. Az özvegy a nyugágyon feküdt és nyakán — szép, erős, büszke, gömbölyű nyakán — megcsillantak a barna pihék, mert ia villanyfény egyenesen odavilágitott. — Mi történt?
