Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-27 / 43. szám - Surányi Miklós: A nyestbundás asszony

Az asszony zokogott.

Leült az asszony mellé és gyengéden megsimogatta.

Az asszony a hóna állá 'bujt és keservesen sirt.

— Mentsen meg, mentsem meg, vége mindennek.

A rózsásarcu, hermelinfehér bajuszu öreg ur szeméről lehullott a monokli, mert nem tudta palástolni rémületét és arca meg-megrándult az in dulattól.

Sokáig tartott, amíg a nyestbundás özvegy — igen, még most is, a puha, elomló, fekete selyempongyolában, itt a meleg szobában, a nyugágyon, a patakzó könnyei között, ebben a titokzatos és szörnyű kétségbeesésben is úgy látta öt, mint akkor, amikor egyszerre a szemébe villant, amikor az izmai majd szétrepesztettéik a bundát, amely mintha a testére lett volna öntve —- félóráig tartott, arnig az özvegy el tudta mondani, hogy körülötte és fölötte és benne összeomlott minden, csődöt mondott, a pénze elúszott, óriási adósságai vannak, a hitelezők szorongatják, bűnvádi feljelentésekkel fe nyegetik, lehet, hogy holnap már letartóztatják ... ha csak meg nem könyörül rajta és 'ki nem menti ebből a borzasztó helyzetből.

— Az nem baj! — sirdogált az aszszony, — hogy holnap már nem lesz mit ennem, de oda van a becsületem és becsuknak és szégyen és gyalázat ... Megölöm magamat — sikoltott és felugrott és kis elefántcsontnyelü revolvert húzott ki az asztal fiókjából.

Az öreg ur elsápadt és megdermedve nézte az őrjöngő asszonyt. Az özvegy letette a revolvert, ráborult két gömbölyű, formás karjára és csendesen sirdogált.

— Pedig azt hittem, hogy csak most kezdődik az élet.

Az öreg ur megmozdult és megfogta iaz asszony karját.

— Lehet, hogy holnap már nem lesz mit ennem. Hallja, asszonyom? Lehet, hogy holnap ...

— Mit besizél? — riadt fel a nyest bundás özvegy és ijedten nézett a barátjára. — Tréfál?

— Lehet, hogy holnap már nincs m;t ennem.

Az asszony mosolygott.

— Félrebeszél?

— Becsületszavamra.

— Becsület? ...

— Tönkrement ember vagyok. Semmim sincs. Koldusbotra jutottam, ha holnap nem adnak ebédet, koplalni fogok, holnapután pedig meghalok éhen.

Az asszony kissé visszahúzódott, mintha félne ettől a szép, előkelő, rózsásarcu öreg úrtól, akiről finom illatszer és drága dohányszag áradt. Arra gondolt, hogy ez a szmokingos, vakító ingmelles, kopasz, fehérbaju-Felső kép: Az uj angol óriás léghajó tágas ebédlőterme. — Középen: Az utolsó angol katonák is elhagyják a Rajnavidéket. — Alsó kép: Az alsósajói tenniszgárda.