Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-06 / 1. szám - Sándor Imre: Az öregur

Matzon Ernőné, a pozsonyi l ,.dy-Kör műkedvelő gár­dájának agilis rendezője. Petrásek Ágoston plébános, a Keresztény szocialista Párt orsz. képviselőtestületi tagja. Platthy Ily urleány, a losonci úri társaság tagja. (Bergtraum felvétele, Losonc.) — Hát nem ismer eléggé? Hiszen Kérdezősködött fe­lőlem mindenkitől! A fiatalember szomorúan mosolygott: —L.gylátszik, bizalmatlan egy kicsit. — Hirtelen megszorította a lány kezét. — Mary, akarsz meglepetést szerezni édesapádnak? — Nem. Most haragszom rá. — Éppen azért! Megesküszünk titokban. A lány nyitott szájjal bámult. Aztán hevesen elkapta a fiú fejét: — Kitűnő! Gyönyörű! Nem lesz ott az esküvőmön. Megérdemli! — Fölugrott, az ablakhoz szaladt. — Holnap! RÖg lön! — Néhány napig tart, amig elintézzük. A te irataid? A lány büszkén a mellére bökött a mutatóujjával. — Nálam vannak. — Akkor holnapután. A lány körbetáncolt a szobában. Aztán, hogy egy ki­csit lecsillapodott, a fiú másról kezdett beszélni: — Érdekes álmom volt az éjszaka. Azt álmodtam, hogy háromszázezer pengőt örököltem ... — Háromszázezer pengő? Mennyi az? — Körülbelül tizezer font. Azt álmodtam, hogy jóté­kony célra adtam az egészet. — Ilyen jó vagy álmodban?-—Nem jó, hogy jó vagyok? — Dehogyisnem. Bár ébren tehetnéd. Sajnos, mind kevés, amit az ember adhat. — Háromszázezer pengő, az elég szép. Abból egy kis tűd.,betegkórházat lehet építeni. De jó volna! No, dehát hogy csináljuk? — Mit? —- Az esküvőt! Elutazunk? A fiú közelebb húzódott a lányhoz és magához vonta a kezét: — Elutazunk, szivem. Van egy kis megtakarított pén­zem, azzal eljutunk a Balatonig. * Öreg Szekeres ur estefelé érkezett haza a délutáni sé­tából. Mary, aki reggel egésznapos kirándulást jelentett be a budai hegyek közé, még nem volt otthon. Ezzel szem­ben behozták neki a legfrissebb lapokat. Szekeres kinyi­totta az egyik újságot, hogy olvasással csititsa izgalmát a lánya hosszú elmaradása miatt. A harmadik oldalon, ahol a nap főeseményét szokták közölni, hatalmas cim ötlött a szemébe és vágott bele az agyába: „Szekeres Albert, Ausz­tráliából visszatért hazánkfia tizezer fontot adományozott egy tüdőbetegkórház létesítésére lánya esküvője alkalmá­ból“. Az öregur felugrott. Egyetlen szót sem bírt elolvasni, a csengőhöz rohant, az újsággal a kezében. Az első lépés­nél egy boríték hullott ki az újságból. Ahogj meglátta a földön, tudta, hogy ez a rejtély nyitja. Fölemelte a boríté­kot, föltépte. Házassági anyakönyvi kivonat, aznapi kelet­tel. Pár sor irás. „Kedves apám. Jobbnak láttuk magunk elintézni ezt a dolgot a melléklet tanúsága szerint. Mi majd próbára tesz­­szük egymást, alaposabban és tartósabban, mint te akar­tad próbára tenni a férjemet. Bizonyára érdekel, hogy hol vagyunk: Kajászón (ez a legolcsóbb hely a Balatonon). Az esküvő után tudtam meg férjemtől a tizezer font történe­tét és azt, hogy ő mire fordította a pénzt. Remélem, azóta te is tudod és meg vagy elégedve. Én nagyon“. Az öregur felugrott, hogy a csengőhöz rohanjon ,de — mintha hirtelen megbotlott volna — visszaesett a ka­rosszékbe. A szemét behunyta, a keze összeszorult. Elvek, elméletek, egy élet tanulságai ágaskodtak és roskadoztak benne. — Szentimetálisok, csökönyösek, gőgösek! Idealisták! Aztán kinyitotta a szemét, a keze szorítása megeny­hült. — Az ő életük! Hallucinációja támadt. A lánya kacagását hallotta tisztán. Mégis csak ez a legfontosabb! Elővette a menetrendet, kikereste a Kajászó nevet. A mai nap még az övék, de holnap reggel már a nyakukon lesz. Úgy kell nekik. Miért nem hívták meg az esküvőjükre!

Next

/
Thumbnails
Contents