Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-06 / 1. szám - Sándor Imre: Az öregur

Matzon Ernőné, a pozsonyi l ,.dy-Kör műkedvelő gárdájának agilis rendezője.

Petrásek Ágoston plébános, a Keresztény szocialista Párt orsz. képviselőtestületi tagja.

Platthy Ily urleány, a losonci úri társaság tagja.

(Bergtraum felvétele, Losonc.)

— Hát nem ismer eléggé? Hiszen Kérdezősködött felőlem mindenkitől!

A fiatalember szomorúan mosolygott:

—L.gylátszik, bizalmatlan egy kicsit. — Hirtelen megszorította a lány kezét. — Mary, akarsz meglepetést szerezni édesapádnak?

— Nem. Most haragszom rá.

— Éppen azért! Megesküszünk titokban.

A lány nyitott szájjal bámult. Aztán hevesen elkapta a fiú fejét:

— Kitűnő! Gyönyörű! Nem lesz ott az esküvőmön. Megérdemli! — Fölugrott, az ablakhoz szaladt. — Holnap! RÖg lön!

— Néhány napig tart, amig elintézzük. A te irataid? A lány büszkén a mellére bökött a mutatóujjával.

— Nálam vannak.

— Akkor holnapután.

A lány körbetáncolt a szobában. Aztán, hogy egy kicsit lecsillapodott, a fiú másról kezdett beszélni:

— Érdekes álmom volt az éjszaka. Azt álmodtam, hogy háromszázezer pengőt örököltem ...

— Háromszázezer pengő? Mennyi az?

— Körülbelül tizezer font. Azt álmodtam, hogy jótékony célra adtam az egészet.

— Ilyen jó vagy álmodban?-—Nem jó, hogy jó vagyok?

— Dehogyisnem. Bár ébren tehetnéd. Sajnos, mind kevés, amit az ember adhat.

— Háromszázezer pengő, az elég szép. Abból egy kis tűd.,betegkórházat lehet építeni.

De jó volna! No, dehát hogy csináljuk?

— Mit?

—- Az esküvőt! Elutazunk?

A fiú közelebb húzódott a lányhoz és magához vonta a kezét:

— Elutazunk, szivem. Van egy kis megtakarított pénzem, azzal eljutunk a Balatonig.

*

Öreg Szekeres ur estefelé érkezett haza a délutáni sétából. Mary, aki reggel egésznapos kirándulást jelentett be a budai hegyek közé, még nem volt otthon. Ezzel szemben behozták neki a legfrissebb lapokat. Szekeres kinyitotta az egyik újságot, hogy olvasással csititsa izgalmát a lánya hosszú elmaradása miatt. A harmadik oldalon, ahol a nap főeseményét szokták közölni, hatalmas cim ötlött a szemébe és vágott bele az agyába: „Szekeres Albert, Ausztráliából visszatért hazánkfia tizezer fontot adományozott egy tüdőbetegkórház létesítésére lánya esküvője alkalmából“.

Az öregur felugrott. Egyetlen szót sem bírt elolvasni, a csengőhöz rohant, az újsággal a kezében. Az első lépésnél egy boríték hullott ki az újságból. Ahogj meglátta a földön, tudta, hogy ez a rejtély nyitja. Fölemelte a borítékot, föltépte. Házassági anyakönyvi kivonat, aznapi kelettel. Pár sor irás.

„Kedves apám. Jobbnak láttuk magunk elintézni ezt a dolgot a melléklet tanúsága szerint. Mi majd próbára teszszük egymást, alaposabban és tartósabban, mint te akartad próbára tenni a férjemet. Bizonyára érdekel, hogy hol vagyunk: Kajászón (ez a legolcsóbb hely a Balatonon). Az esküvő után tudtam meg férjemtől a tizezer font történetét és azt, hogy ő mire fordította a pénzt. Remélem, azóta te is tudod és meg vagy elégedve. Én nagyon“.

Az öregur felugrott, hogy a csengőhöz rohanjon ,de — mintha hirtelen megbotlott volna — visszaesett a karosszékbe. A szemét behunyta, a keze összeszorult. Elvek, elméletek, egy élet tanulságai ágaskodtak és roskadoztak benne.

— Szentimetálisok, csökönyösek, gőgösek! Idealisták!

Aztán kinyitotta a szemét, a keze szorítása megenyhült.

— Az ő életük!

Hallucinációja támadt. A lánya kacagását hallotta tisztán. Mégis csak ez a legfontosabb!

Elővette a menetrendet, kikereste a Kajászó nevet. A mai nap még az övék, de holnap reggel már a nyakukon lesz. Úgy kell nekik. Miért nem hívták meg az esküvőjükre!