Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-15 / 37. szám - Kosáryné Réz Lola: A füst
A FÜST KOSÁÖYNÉ RÉZ LOLA A füst Mihályfiék kis villájából csapott ki. Pipált a kemény, miint valami gőzmasina kürtője s a szél kavargatta, lecsapta, szétzilálta a fekete sűrűséget, rázuditotta a tiszta friss lombokra, pázsitra, virágokra a kertben. De .még más mulatságot is talált ki a gonosz szél, ami kora hajnalban ébredt rosszkedvre valahol a hegyekben s előszaladt a tó partjáig, a villák közé, hogy megbosszantsa a pestieket. Mindenfelé, ahol reggelire készülődtek, szorgalmas könnyhullatások mellett főzte a kávét a szakácsnő, mert olyan orrfiacsaró füst volt a konyhákban, hogy alig lehetett kibírni. A füst feketén szivárgott elő minden nyilasából a fehérre meszelt falusias kis tűzhelyeknek, egyszeriben feketévé varázsolta a sütölyuk környékét és néha lánggal vegyest, ijesztően kicsapott az ajtón is. A férfiak csak azért morogtak, mert hogy késett a reggeli mindenütt s mert hogy előreláthatólag nem lehet majd sem fürdeni, sem csónakázni ma egész nap. De az asszonyok már nem is törődtek sem a reggelivel, sem a fürdéssel, sem a csónakázással. Azon aggodalmaskodtak, hogyan fognak ma főzni egyáltalán? Nem lesz ebéd? Rá legyenek szorulva Rézi néni kifőzöjére, ami a vendéglőt helyettesitette a kis nyaralótelepen? Jaj lesz akkor nekik! Mert Rézi néni mélységesen lenézte azokat, akik háztartással jöttek nyaralni s otthon főztek. Ki is jelentette, nem egyszer, tanuk előtt, hogy ilyen népségnek, ahol még arra sincs pénz, hogy az asszony nyáron pihenjen, ő úgysem adna kosztat. Most aztán mégis hozzá folyamodjanak? Ami megpenészedett tavalyi paradicsomja, lovasküldönccel hozatott állott husmaradékja van, mind velük akarja majd megetetni. S a szél csak fújta, fújta kitartással a maga nótáját, gyászos téli emlékeztetőt, elrohant a villák ablakai mellett s be-bekukkant a lengő függönyök mögül a lustálkodó nyaralókhoz, megijesztgetni őket: — Hu! Fekete Jóska csak morgott egy darabig magában, aztán fogta magát, felkelt és becsukta az ablakokat szorosra. Kivül maradt a szél, csak ott dudált s próbált volna befurakodni valahol, ha -tudott volna. De hiába. Fekete Jóska már rosszkedvű volt. Amint a szél hidegét megérezte, megcsapta valami más hidegség is a szivét a bújhatott vissza a meleg ágyba, gondolhatott arra a kedves és Idegenlégió. boldog álomra, amit látott az éjjel, csak elbusultan lógatta a fejét könyökre dőlve, cigaretta mellett. — Nem megyek el — határozta el magában sötéten. -—- Nem én! Soha többé. Egy pillanatra feltekintett, az ablak felé nézett, ahol messze, a kert lombjain tül, egy másik kis fehér ház zöldzsalus ablakai integettek hivagatón... Aztán elfordította a fejét. Hogy min vesztek össze tulajdonképpen Jóska meg' Manci, azt talán már ők maguk sem tudták. Egyik sem emlékezett pontosan reá, miket mondtak egymásnak ezelőtt három nappal a tenniszpályán, de mind a kettő méh/ keserűséggel a szivében gondolt erre az órára. Az oka mindennek tulajdonképpen az volt, hogy mind a ketten örültek annak a régvárt alkalomnak, hogy kettesben játszhassanak. Mind a kettő várt valamit ettől a játszmától ... Jóska szólni akart, Manci hallgatni és" pirulni. S amikor már megkezdték a szettet s elrepült az első ’labda, hirtelen megzörrentek a bokrok és Kalocsayné füstös feje bukkant elő. — Á, á, — mondta Kalocsayné nagyon kedvesen. — Éppen jókor jövök, amint látom! Ilyen kitűnő alkalom! Két nagyszerű játékos együtt: ez már valami! Ezzel leereszkedett a tér szélén álló padra s nyugodtan elővette lorgnonját. Manci is, Jóska is csak álltak ott, a rakottéi a kezükben s elborult az ég is felettük. Hogyne! Manci úgy hallotta valahol valakitől valamikor, hogy Jóska csak bolonditja a lányokat s igazában Kalocsaynénak udvarol. Jóska meg nagyon jól tudta, hogy újabban Kalocsayné meg Manci sülve-főve együtt vannak; — ö hívta ide! — gondolta Jóska keserűen és olyan labdát röpített oda Manóinak, hogy alig bírta visszacsapni. — ö hívta ide, hogy ne szólhassak. Nem akar egye-,, dűl maradni ve-' lem... Jó! Ne is maradjon! — Ö hívta ide! — kesergett Manci magában és laposan vágta vissza a labdát éppen az ellenkező oldalra, hogy’"Jóska nyelvlógatva loholt arrafelé, dühösen . a nyilvánvaló rosszakarat láttára, — Ö hívta ide! Nem akar velem egyedül maradni... Vagy talán vele akart találkozni itt s engem csak hogy ne legyen feltűnő a dolog... azért hivott,
