Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-15 / 37. szám - Herczeg Ferenc: Vöröshaju hölgy
perc múlva a kezébe adok minden bizonyítékot. Akkor aztán simán végezhetünk. — Hogyan gondolja? — kérdezte a detektív. — Úgy, hogy maguk hárman, a feleségemmel együtt, jöjjenek be ide és hallgassák meg, miket beszélek a szeretőmmel. Ö nem is sejti, hogy maguk itt vannak és én úgy vezethetem a beszélgetést, ahogyan nekem tetszik. Miarkovics jónak találta az ötletet. Veszedelem nincs benne. Önagysága nem illanhat el, mert az óvatos Markovics magához vette a kapukulcsot. A detektív vállalkozott rá, hogy megnyeri Stefi asszonyt. Bamáné némi kapacitálás után ráállott; kegyetlen élvezetet várt attól, hogy mindent megtudjon és hogy turkáljon a sebeiben. A blúzt azonban, amelyet már előbb kiragadott Barna kezéből, most is a hóna alatt szorongatta, jobbjával pedig erősen fogta az ura kabátját, nehogy beszökhessen a szeretőjéhez. Mind a négyen lábbujjhegyen a belső szobába mentek. Barna diszkrétül bekopogtatott az ajtón, a többiek visszafojtott lélekzettel lesték, mi lesz? A zongora elhallgatott, az ajtón keskeny rés támadt. — Tiszta a blúz? — kérdezte egy kellemes csengésű női hang. Barna: Sajnálom, nagyságos asszonyom, nem sikerült kivennem a záptojás foltját. A vöröshaju: Jézusom, mihez kezdjek most? Barna: Legjobb lesz, ha megvárjuk a feleségemet. Üzenetet kaptam, hogy egy pár perc múlva itthon lesz, ő bizonyára segíteni fog a baján. A vöröhaju: A nagyságos asszony hazajön? No hála Istennek! Az ilyesmit mi nők könnyebben el tudjuk végezni. Akkor hát várjuk meg. De most jut eszembe, én mostanig sem tudom, kinek a házában vagyok? Barna: Bocsánat, elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Barna. Ügyvéd vagyok. A vöröshaju: Most már meg kell mondanom, ugy-e. hogy én ki vagyok? Arady Mártonná, az uram vezérkari őrnagy. Vannak gyermekei? Barna: Sajnos, nincsenek. A vöröshaju: Ezt különben tudhattam volna; észrevettem az üvegfolyosón, hogy az asztal két személynek van terítve. Barna: Nem a feleségemnek téríttettem, őt mára nem vártaim haza, — hanem egyik barátomnak, a közjegyzőnek. A nagyságos asszonynak vannak gyermekei? A vöröshaju: Három! Két fiú és egy kisleány. Ha találok megfelelő nyári lakást, akkor keresni fogom az alkalmat, hogy megismerkedjenek az urammal. Oczvirk Rajmundné, Érsekújvár: Csónakázás. (Pályamű.) Maria Orska, a világhírű német drámai színésznő, megroppant idegrendszerrel szanatóriumba vonult. Barna: Hogyan, a baleset után, amely érte, még lesz kedve visszajönni városunkba? A vöröshaju: Nem veszem azt az ostobaságot komolyan! De mondja csak, kérem,-miért akarta a kis kölyök magát záptojással megdobálni? Barna: Az idén viharos választásunk volt, — tetszik tudni, — magam is buzgó kortese voltam az egyik pártnak ... A vöröhaju: Értem! Az én blúzom tehát egy politikai merénylet áldozata lett. Barna: Igazán sajnálom, hogy a nekem szánt dobás nagyságodat érte... De ha nem csalódom, már jön a feleségem. A vöröshaju: A kedves felesége meglehetősen furcsa helyzetben fog itt találni, azt gondolhatja... Barna: Megnyugtathatom. Az én feleségem, mint minden becsületes asszony, hisz a tisztességben, — képtelen arra, hogy felebarátaival szemben igazságtalan legyen. A vöröshaju: Egy okkal több, hogy örüljek az ismeretségnek! Eddig tartott a párbeszédjük. Stefi asszony ekkor félretolta az urát és maga lépett az ajtóhoz. Azt mondta: — Itt a blúz, asszonyom. Egészen tiszta. Én Biarnáné vagyok. Örülök, hogy megismerhetem. Ebben a pillanatban Markovics, a magánkutató, aki pedig nagy darab ember volt, szédülni kezdett. Felesége hozzásietett és az orra alá tartotta az angol sót.
