Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-07 / 1. szám - Herczeg Ferenc: Élet, halál, szerelem
Sebesi Ernő, (Kopp felvétele) Jankovics Marcell dr., akinek a napokban jelent, meg uj novellás kötete Mécs László, (Kántor fölvétele) Ne hiigyje, fő tisztelendő ur, hogy engem a sértett hiúság ibotonditott meg. Én azért alkarok meghalni, mert nem lehet élnem. Mindent meggondoltam. Én az egész életemet úgy rendeztem, hogy Árpádnak juttatom benne a főszerepet. Hü és alázatos felesége akartaim lenni, ő nem vállalja, tehát megbuktam, vége a komédiának. Tureczky atya az óráját nézte. — Én most aludni megyek. Magának pedig ajánlom, halassza el a továbbiakat huszonnégy órával. — Huszonnégy órával? — Addig rendbe fog jönni minden és maga nevetni fog a mostani kétségbeesésén.- — Mi az, hogy rendbe fog jönni? — Árpád ur visszatér magához. — Visszatér? Komolyan hiszi? — Van egy tervem. Olyan egyszerű, hogy nem is merem elmondani. Idus kissé gondolkozott. A szeme megint nedves lett. — Várni fogok huszonnégy órát, — mondta szel idén. Odakünn az előszobában lesben feküdt a mama. Nem kérdezett azonban semmit és ebből arra lehetne következtetni, hogy az ajtón hallgatódzott. A páter most úgy találta, hogy az idaihegyi pásztorfiú határozottan hasonlít a száztizkilós hölgyhöz és ez a fölfedezés kissé elkedvetlenítette. Másnap Maglódi Magdánál tisztelgett. Mért ne ment volna oda, mikor beszéde volt vele? ö egyszer egy kis néger poronty kedvéért bemászott a gorói kigyóbarlangba is. Miután előzetesen bejelentette a látogatását, a művésznő megtehette előkészületeit. Sejtelme sem volt arról, mit akar tőle az idegen pap, de „a lelkész látogatása a színésznő lakásán“ olyan művészi motívum volt, amely fölkeltette egész ambícióját. Természetesein apáca szabású, sötét ruhát és szelíd, kisleány osan tiszta modort öltött magára. „Atyámnak“ szólította Tureczkyt. Józan nappali világítás mellett Maglódi Magda nem festett olyan jól, mint esti lámpafény mellett. Gyér haja, tulerélyes orra és rücskös arcbőre volt. A budapestiek fantáziájában azonban úgy élt, mint a szépség démona és ezer pesti leány odaadta volna az üdvösségét, ha Maglódi Magda lehetett volna. Tureczky páter ezt meg tudta érteni, ö már mindént meg tudott érteni. A vádai nők hegyesre reszelik és feketére festik a fogukat, hogy szépek legyenek, a darfuriak pedig facöveket húznak ál az orrukon. Mindez csak divat. Az emberevés is divat. A páter ezúttal is szarván fogta a bikát. Elmondta a művésznőnek mindazt, amit az Idus contra Árpád-esetről tudott. A módszere nem is volt olyan együgyü, mint hinné az ember; sokan vannak, akiket az őszinteség lefegyverez és megveszteget. Különösen olyanok, akik neim szokták meg az őszinteséget. Magda paprikavörös lett, nem a szégyenkezéstől, hanem a méregtől. Hogy ő szerelmes Malata Árpádba?! Azt mondta: Köszönöm, atyám, az őszinteségét. Én is őszinte leszek — ugye? — és kijelentem, hogy azt az urat, ha még egyszer ide mer jönni, ki fogom röpíteni, — ugye? — hogy a lába sem éri a földet. Beszéd közben gyakran mondta, hogy ugye? — és lehetően olyan helyen, ahol legkevesebb értelme volt. — Hát nagyságod nem szereti Malata Árpádot? — kérdezte a páter nagystílű, de tudatos naivitással. — Én azt a vidéki gavallért? Az utolsó kóristaleány is kinevetne érte. Malata Árpádnak hívják, de ő gömöriesen „Málátá Árpádnak“ mondja a nevét. De lássa — folytatta a művésznő — ez nekem megérdemelt büntetésem! Gyáva vagyok, — ugy-e? — nem bízom magamban és mindig azt hiszem, kell valamit tennem a népszerűségért. És eltűröm, hogy efféle emberek blokád alatt tartsák a házamat. Elszívják a cigarettáimat, megisszák a likőrömet, elijesztik mellőlem a komoly embereket, halálra untatnak engem — ugye? — és végül imég kompromittálnak is. De most már vége! Rendet fogok csinálni! Nem bizonyos, hogy a művésznő mindig igy gondolkozott volna Árpád úrról, — de hogy ebben a pillanatban igy gondolkozott róla, az már egészen bizonyos. ■ A páter eleget hallott és búcsúzni akart. Maglódi Magda azonban, aki egész életében mindig eltúlozta a jót iis, ,a kevésbbé jót is, úgy érezte, hogy most még valami nagyot, valami gyönyörűt kell' alkotnia’ ennek az artisztikus fejű öreg papnak a kedvéért. Azt mondtam, Árpád ur nem fog többet ide jönni? Rosszul mondtam: egyszer még ide fog jönni, imég pedig ma este, vacsorára. Egyetlen egyszer, ugye? A vacsoráért drága árat fog fizetni, mert feleségül fogom vele vétetni Iduskát. — Hogyhogy? — kíváncsiskodott Tureczky atya.
