Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-21 / 3. szám - Rácz Pál: Marika
F\ prágai házbeomlás. Az első felvétel a katasztrófa után. Marika Elbeszélés — Irta: Rácz Pál Az alkonyati -csen-dtesség 'titkon lopózott végig a falun és lassan ránehezedett az országút mellett sorakozó púpos viskókra, melyeknek aprón barnálló ablakai lehunyt pillákhoz hasonlítottak. A szomorún tespedő őszi felhők hideg permetegje a málékony röggel sárrá hígult, melyben egy csapzott szőrű házi kutya cuppogott, hasig verve magát a piszkos habarékkal. Csend volt. Tulnan, a dombbá emelkedő foltos hátú mezők felől fekete varjak húzódtak lusta méltósággal a sovány koronáju lombtalan akácok felé. Kint az udvaron a kopasz eperfa gallyai között a nyáron feldobált karódarabokat lengette a ködöt cipelő álmos esti szellő. A széles, sáros utón sietve suhant el egy-egy későre maradó s az ijesztőn közeledő sötétben már alig-alig látszott. Egy komoly szemű tanító a kicsi, homályos ablaküvegen keresztül a széles udvart bámulta. De nem is bámulta. Tekintete ugyan ott nyugodott a redves ócska haranglábon, melynek oldalához támaszkodva gunnyasztott a részeg harangozó; gondolatai azonban belebarangoltak a szürke messzeségbe, oda, ahol ilyenkor ősszel a vedlett testű hegyekből csak az alja látszik ki, mert a többi belemerült a felette- borongó, nedves keblű köd magasló mélységébe. Gondolatai odákóborogtak a szülői házhoz, egy édesanyához, akinek most sovány, elnyűtt vállán harasztkendő tartja a meleget. És a borús alkonyat megelevenedett. Ott volt előtte a széles udvar fövénytalaján az egész város, a kicsi, köves város; a görbe utcák, a roskatag házak, a hűvös udvarok. Ott volt előtte egész ifjúsága, a tízéves múlt, tele ártatlan bohósággal és roppant komoly szereltemmel... Ott volt előtte a barna szemöldökű -Marika., akivel bolondos-vigan járt a vadvirágos tavaszban és azt hitte akkor, hogy nincs hervadás, nincsen bánat. A Marikáék háza második otthona lett. Szerette a recsegés lábú foteljeiket, kedvelte langyos, híg kávéjukat, szerette Marikát, a nedvesen ragyogó éjfekete szemét, szerette a mosolygását, a szavát, a duzzadó ifjúságát és azt hitte, hogy Marika az övé ... És Marika a másé lett. A csizai bérlő holdszinü paripái többet értek minden szerelemnél. Marika könnyű gesztussal mondott búcsút a kicsi köves városnak, a szüleinek, a recsegős -lábú foteljeinek, meg neki, igen, meg neki .. . De hiszen ez is a múlté már. Tíz év nagy idő. Annyi tűnt el azóta., ahogy utoljára nyújtott kezet feléje, miközben erős, fehér fogait mutogatta. — Isten vele, barátom! És elment. Azt hitte, hogy magával viszi a boldogságot,, ki, a trágyasizagu tanyára, az alacsony ereszü ibéirlőliakáslba, a buja termésű lomha, táblás földiek közé. • Álmos Balázs, a komoly szemű falusi tanító is azt hitte-, hogy így van. De most nem régen, mikor a nyárvégi -hőség sárgára aszalta a bóbitás tengeri kórét is, Álmos Balázs a <hegy alá ment. Felkereste- a régi, kicsi várost,, az ismerős utcákat, az ismerős házakat. Az elavult emlékek ismét felfrissültek és olyan volt az valamennyi, mint a vizet kapott virágcsokor. A Marikáék házát sem kerülte ki. A lelkében borús bánaton kívül egyéb úgysem lakott. Kissé megrezzent ugyan, -mikor -az alacsony szobában, a -recsegő-s lábú fotelek között, ott találta a fiatalasszonyt. De csakhamar megnyugodott. Marika mosolygósnak, Marika boldognak látszott. Meg is kérdezte Álmos Balázs: — Jól -érzi magát az uj környezetben? Marika ügyesen affe-kt-ált: — Jól, nagyon jól. Az uram — tudja — igen kedves ■és előzékeny. Mégvan mindenünk, ami szükséges........ Van egy kicsi fiacskám... Nagy -fiú már, -hat éves... Annyi ... gondolkodott el Balázs.
