Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Szépségápolás, divat • A pesti zsurszezon előtt - Madeleine: A praktikus nő praktikus ruhája
mondja, hogy szebbek másoknál. Egyik asztalon tornyosulnak a Miss Hungária versenyére beküldött fényképek. Egyik fotográfia szebb, mint a másik. Amerikában. a könnyű romantika, a happy end hazájában már régen regényes körülmények közt férjhez ment volna ez a sok szépség, nálunk: megnézzük a fotográfiák hátlapján levő feljegyzéseket: egyik hivatalban keresi a kenyerét, másik zongoraleckéket ad, tanít a harmadik és igy tovább. # Kopognak. Idős hölgy jön leányával. A leány nem szép: gyönyörül Rúzsnak, púdernek nyoma sincs. A mama diktálja az adatokat: férje nyugalmazott állami tisztviselő. A leány, akinek négy fényképét is elhozták magukkal, 19 múlt. Ha megnyeri a versenyt, igen, a papa szeretne kimenni a leánnyal Párisba és onnan — Amerikába. Három hónap — enynyi ideig lehet a versenybizottság költségén az újvilágban kísérőjével a győztes — nagy idő, talán addig a papának is akad kint valami „biznisz“. K. u. K. tábornok özvegye jön. Két leánya is van. Mind a kettőnek elhozta a fényképét. — A Lulu és a Klári... Magam sem tudom melyikük szebb ... Ikrek ... .Jegyzőkönyvet vesznek fel. Az adatokat szigorúan ellenőrzik s olyanok, akik ezt külön vállalkozásnak tekintik, nem jöhetnek számításba. Az amerikai feltételekben az áll, hogy a verseny győztesének szigorúan erkölcsösnek kell lenni. # Egyre jönnek. Én mindegyiknek külön-külön odaítélném a Miss Hungária címet és jelleget. Kicsi, magas, szőke, fekete, barna. Jönnek papával, mamával s lesütött szemmel válaszolnak. Greta Garbó-szemek, Laura La Plante-mozdulatok, finomvonalu szájak, délcegen karcsú termetek. Egy gyönyörű szobor és képtár kitelne belőlük. És ami a legfeltűnőbb: a papák és a mamák izgatottabbak, mint a jelöltek. A papák és a mamák jobban szeretnének kimenni Párisba, mint a nagy szépségverseny jelöltjei. Három hónapig Amerikában élni, világot látni és tudni azt, hogy az ő gyermekük a legszebb a világon, akinek az összes képeslapok hozzák a fényképét és aki, ha. valóban Miss Hungária lesz belőle, „biztosan egy dollárherceghez megy feleségül“. Szépségápolás, divat A pesti zsurszezón előtt — Budapesti levél — Zsurnak nevezték nálunk a régi békeidőkben az egyes családoknak hetenként, kéthetenként, havonként stb. megismétlődő s az ismerősökkel a szezon elején közölt fogadónapjait. Később a zsur elnevezés alá vontak minden társas öszszejövetelt, melyet magánházaknál tartottak. „Jour“ franciául ugyan napot jelent, pesti fogalmak szerint azonban ma inkább éjt, mint napot, különösen, ha a meghívottak a későnjárásban, a rendező családok pedig zsurjaiknak a késő éjjeli órákig való kihúzásában továbblicitálnak egymásra. Budapesten mostanában 5 órai teára 7—8 orakor járnak r emberek, vacsora utáni teára éjiéikor és igy tovább. Hogy pedig mikor végződnek ezek a zsurok, arra éppen nehéz feleletet adni. Hogy ez a teljes bizonytalanság milyeny kellemetlen, minden budapesti társaságba járó ember sajátmagán eleget tapasztalhatta: Elmegyek egy 5 órai teára szóló meghívásra 7 órakor zakóban, a háziak esetleg még öltözködnek s én várok rájuk egy órát: akkor előjön a házigazda szmokingban vagy frakkban s később a vendégek a legkülönbözőbb időben és öltözékben. Vagy meghívnak egy 8 órai kezdettel jelzett vacsorára, elmegyek 9-re s még 10-kor is aggodalommal panaszkodik a háziasszony, hogy frissen készített vacsorája tönkremegy, mert vendégeinek még a fele hiányzik s ki tudja, mikor jönnek? Különösen nagy nehézségeket okoz ez a szokás olyan társaságokban, ahová külföldiek is járnak, akik — mint ez a világon mindenütt szokás — a meghívás idejének betartását komolyan veszik. Ma az a helyzet, hogy külföldi vendégeket a háziasszony kénytelen vagy két órával későbbre meghívni, mint a többi vendégeit, vagy kioktatni őket, hogy nálunk a meghívás időpontját éppen úgy, mint a szives marasztalást, nem kell komolyan venni. Persze nehéz ezt a rossz pesti szokást kiküszöbölni, hogy azonban valamit tenni kell ellene, azt minden társaságba járó ember érzi. Átmenetileg talán a meghívókra rá kellene vezetni, hogy „pontosan öt órakor“, vagy „pontosan hat órakor“, s a ház legközelebbi barátait megkérni, hogy ezt az időt — követésre méltó példaképpen —- legalább ők tartsák be. Az a trükk is elég jónak bizonyult, hogy egyes családok kártyapartira hívják ismerőseiket, s bár zsurjaikon talán senki sem kártyázik, annyit mindenesetre elérnek, hogy vendégeik nem mernek túlságosan későn jönni, félve, hogy a parti miattuk nem tud megalakulni. A zsurok kinyujtását a késő éjjeli, sőt reggeli órákig szintén mérsékelni kellene valahogyan, mert ezzel a kedves, magyaros vendégmarasztalással lassanként odajutunk, hogy rendes foglalkozással biró emberek, akiknek reggel hivatalba, irodába stb. kell menniük, nem élhetnek társadalmi életet, vagy kénytelenek korábban hazamenni, mint a többiek s vállalni annak ódiumát, hogy a társaságot megbontják. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz az idei zsurszezón, nem nehéz megfelelni: semmivel sem jobb, mint az előző évek szezonjai. A farsang rövidsége nem lesz rá nagy befolyással, annál inkább azonban a még mindig nem javuló gazdasági helyzet. Éppen a középosztály, mely a társadalmi életnek is mindig gerince volt, küzd még mindig nagy anyagi nehézségekkel s kénytelen társadalmi életét is restringálni. A zsuroknak egyébként nagy konkurensei a nyilvános helyiségekben rendezett zártkörű teák, nem kevésbé pedig a színházaknak jól bevált s mindinkább népszerüsödő bérletrendszere. Az utóbbi években mintha a táncláz alábbhagyott volna úgy külföldön, mint nálunk s igy zsurjainkon is kevesebbet táncolnak. Lehet, hogy azért, mert a charlestont már mindenki megtanulta s újabb tánc nincs, amelyet tanulni vagy gyakorolni kellene, súlyosabb oka azonban talán inkább egy másik láz: a römiláz, mely különösen a tavalyi szezonban járványszerüen terjedt. A „rummy“, vagy ahogy a pesti szellemesség elkeresztelte: „trottl-bridzs“, predesztinálva van arra, hogy zsurjáték legyen. Nem hat rá zavarólag sem a tánc, sem a zene; játék közben egészen nyugodtan lehet flörtölni, vagy pletykázni a kibicekkel, bele lehet nézni a szomszédok kártyájába, lehet rosszul játszani, anélkül, hogy az ember — mint a komoly, valódi bridzsnél — szigorú partnerjének haragját magára vonná és jogos szemrehányásait elszenvedné. Az alkalomszerűen, esetenként összehívott zsurok ezidén is valószínűleg túlsúlyban lesznek az úgynevezett fogadónapokkal szemben. A fix fogadónapok egyrészt teljes bizonytalanságban hagyták a háziakat aziránt, hogy ismerőseik közül az egyes napokon kik jönnek el és hányán, másrészt a gyakran ismétlődő és többnyire a késő éjjeli órákig tartó összejövetelek tetemes kiadást jelentettek a rendező családoknak. A praktikus nő praktikus ruhája A világ folyásáról mindenki és minden hamarább vesz tudomást, mint a divat. A tudomány, a művészet, az ipar régesrégen befogadta már a női munkát, mikor a divat még mindig ignorálta. S Lindberg jöttéig nem ébredt a kalap annak tudatára, hogy Leonardo da Vinci álma teljesült. (Vájjon ráeszmélt volna-e erre akkor is, ha Lindberg sapkája véletlenül nem áll jól mindnyájunknak?) Több mint tizenkét éve annak, hogy Angliában megjelent a híres „Sex removal act“, amely a nőket férfi-pályákra engedte. — Jó divatunk azonban csak négy évvel ezelőtt kezdett annak tudatára ébredni, hogy vannak női bírák, női ügyvédek, vegyésznők és pilótanők, hogy uj ruha kell, praktikus ruha, uj és másfajta elegancia. Régente igy volt: az volt az elegáns nő, akinek szép ruhái voltak. Az úgynevezett „szép ruha“ azonban kiment a divatból az úgynevezett „szép nővel“ együtt, azzal, kinek nem volt más feladata, csak az, hogy szép legyen. Ma csak az elegáns, aki olyan ruhát visel, amely az épp aktuáils alkalomhoz, órához — mit mondok — perchez tökéletesen illik. Elegánsnak lenni persze igy nehézebb dolog, mint valaha. S a helyzet súlyos lenne valóban, ha nem születeett volna meg az a fajta ruha, amelyet „sophisticated“-nek, józannak neveztek el Angliában, ahol ma a női rendőrkapitány is csinos akar lenni. Ezek a praktikus ruhák mindjobban háttérbe szorítják a selymeket, az aranynyal, ezüsttel átszőtt anyagokat.
