Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Szinház, mozi • (vd.): A modern szinész - Ki lesz "Miss Hungaria?"
hiszen utánozhatják verselési technikáját, ügyes csalással sok mindent lehet elérni. Csakhogy kinek állt volna érdekében ez a csalás? És még valami: a rejtélyes kézirat irodalomtörténészekhez, grafológusokhoz, könyvtárosokhoz, az Uhland-család leszármazottjaihoz kerül. Mindezek megvizsgálják, összehasonlítják, latolgatnak minden szót, szemügyre vesznek minden betűt. Fejüket csóválják és megállapítják: hihetetlen, elképzelhetetlen, — de tény: a vers Uhland kezétől származik. A berlini egyetem könyvtárosa még azt is megállapítja, hogy az egyes szavak között pont olyan nagy a távolság, mint Ludwig Uhland egyéb írásainál. Uhland egy régi levelével együtt elviszik a rejtélyes verset egy ismert 'Okkultistához, talán ő tud magyarázatot adni. Az illető egyik Írásról sem tudja, hogy ki rótta papírra. De véleménye megdöbbentően határozott. —- A két irás egy kézből származik, de végtelenül sok idő tátong a két irás között. Sok, sok idő, több mint egy emberélet ... Ezeket a jelenségeket mindenki úgy magyarázhatja, ahogy akarja. A spiritiszták szent valóságnak fogadhatják el, a kételkedők roppantul ügyes csalást emlegethetnek. De mi köze van mindenek a bírósághoz? Ehhez a bíróságnak tényleg- semmi köze sincs. És a berlini biró óvakodott is attól, hogy beleavatkozzék a vitába. A bíróság nem volt hajlandó a szellemek létezése vagy nemlétezése felett dönteni. De egyszerű magánjogi kérdésben kellett dönteni, kié a kézirat? Kié a kézirat, melyet Ludwig Uhland szelleme irt. Alfréd Richard Meyer ezt mondja: — Az én lakásomban irta, tehát az enyém. Georg ezt mondja: — Nekem adta oda, tehát az enyém. A médium pedig ezt: — Én idéztem életre, nekem jelentkezett, jogom van tulvilági üdvözletére. Miután Georg és Mannheim kisasszony mereven ragaszkodtak álláspontjukhoz, a szellem kéziratának ügye a bíróság elé került. A spiritiszta iró és a médium a bíróság előtt sem engedtek. Mannheim kisasszony, a törékeny, szőke, fiatal jelenség még abba sem ment bele, hogy semleges helyre, például az egyetemi könyvtárban deponálják a verset. — A kézirat nálam van, legdrágább kincsem, nem adom oda senkinek. A biró meghallgatta a peres feleket és csak az ügy jogi részét vizsgálta meg. Aztán úgy döntött, hogy nem dönt, illetve csak később fog hirdetni ítéletet. Alfréd Richard Meyer a fejét csóválta. — Hátha addig eltűnik a kézirat? A szellemek utjai kiszámíthatatlanok. Ráskay László. Színházi mozi R modern színész Amikor a naturalizmus a színpadon már több volt múló divatnál és Max Reinhardt föltünésével a színház szoros kapcsolatba jött a valóságos élettel, egyszeribe egy uj szinészgeneráció ágált európaszerte a rivaldák előtt. Ezeket az uj színészeket főleg az különböztette meg a régiektől, hogy nem kellett többé szépeknek s jónövésüeknek lenniök. Minthogy a világon csúnya ember is van, éppúgy helyet kapott a rőthaju, púpos, sánta is „a világot jelentő deszkákon.“ Sőt, hajtóvadászat indult meg nemszép színészek után, mert a színpadnak nem volt többé szüksége idealizált és idealizáló bábukra, hanem emberekre, egészen egyszerű, közönséges emberekre. A múlt század színészénél még jelentősebb volt délceg tartása és kifogástalan deklamáló képessége, mint az igazi életábrázolás. Az uj színésznél elsősorban a lelki kétségeket és válságokat kihangsúlyozó tehetséget vették alapmértékül. Ez volt a színjáték nagy reformációja. Ibsennel, Gerhart liauptraannal s a tolsztoji „A sötétség országával“ kezdődött ez az u^ éra. Ott jelent meg hosszú évszázadok után először a kendőzetlen ember a színjátszásban. Ekkor tűnik fel Alexander Moissi is, aki ezidőtájt csak törve beszélte még a német nyelvet, erősen kiérezhető olasz akcentussal deklamált. A hivatalos német kritika többizben is kirohant ellene. Mint látjuk, kevés sikerrel, mert Moissi, a jellemszinész, ma már a legnagyobbak közé tartozik. Hebbel ,.Genoveva“-jában vonta magára a figyelmet ez a nagyonnagy művész és azóta is — ennek már csaknem húsz esztendeje — első helyen törtet a színész múlandó dicsősége felé. Tulajdonképpen Bessermann is ehhez az uj generációhoz tartozik már. Még ma is tájszólással beszél ,amely tény Németországban elegendő ahhoz, hogy valakit örökre kirekesszenek a klasszikus szinésziskolából. A nevesebb magyar színészek közül talán Hegedűs Gyula tartozik leginkább bele az említett, emberábrázoló színészkategóriába. Max Reinhardt azonban nem állt meg ott, hogy kivívta a csúnya színész helyét a modern színpadon. Ha egy nyomorékot kellett valamelyik darabban alakítani, Reinhardt addig kutatott és nyomozott, amig felfedezett egy ilyen nyomorékot. Ha rekedthangu embert kellett a színpadon ábrázolni, Reinhardt nem nyugodott addig, mig egy rekedthangu színészt fel nem fedezett. Ez a módszer azután — természetesen — azt eredményezte, hogy a színészek számban igen megszaporodtak. Olyan emberek kerülhettek igy a színpadra, akik különben egészen bizonyosan nem kerültek volna oda: bénák, vizhasuak, púposok stb. Ezeknek nagyrésze később is a színházaknál maradt, egyrészük kitűnt s kar riért csinált, a többiek pedig epizódszereplőkként helyezkedtek el. És a színész akkor elkezdte önmagát játszani, saját emberi mivoltát kivetíteni magából. A szerepet, melyet kiosztottak neki, nem kellett többé a színház régi eszközeivel „megjátszania“, hanem azt mondták neki: „Itt a szerep, játsza benne önmagát!“ Az elv, hogy minden alakot a legalkalmasabb színészre kell bízni, gyakran fura szerződéseket hoz létre. így Berlinben legutóbb egy Sacha Guitrykomédiához egy népszerű nyári vendéglő még népszerűbb főpincérét fogadták fel, aki a darabban is egy főpincért, szóval végeredményben önmagát alakította. Elvégre neki kell a dolgot legjobban tudnia. Azt a keveset, amit a darabban beszélnie kellett, a rendező jó pszichológia-ismerettel és gondos munkával belédiktálta. A világvárosokban ma rengeteg ember ambicionálja, hogy a színházhoz kerüljön. egyrészük azért, mert ez az önreklám legbiztosabb és leghatásosabb módja, mások kalandnak nézik a dolgot-, kalandnak, amely már nagyon is élkél bágyadt idegéletükben. Körülbelül egy évvel ezelőtt Fául Poiret, a híres, sőt hírhedt párisi divatki rály, hirtelen megjelent a színpadon, színész lett egy időre. Ö nem játszott mást, mint önmagát, Poiret-t: mégcsak a szakállát sem borotváltatta le. Ezek a rendszertelenül összehordott példák mind csak azt akarják bizonyítani, hogy a színjátszás mai, modern kurzusa nem színpadi hősökre, hanem húsból és vérből való emberekre bazirpz. És ezért a modern színész, ha igazi művész, elsősorban —■ ember (vd.) Ki lesz „Miss Hungária?“ Miss Hungária. Még nincs. Ez csak cim volt az egyik legnagyobb francia újság, a Le Journal vezérhasábja élén. Miss Hungária: irta Maurice de Waleffe, a kitűnő francia iró, aki néhány hét múlva, mint a Peri Klub vendége, Budapestre is ellátogat. A francia sajtóban, amelyről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy rokonszenvesen ir Magyarországról, szokatlanul meleghangú volt de Waleffe Journal-beli vezércikke, amely többek közt arról beszél, hogy a magyaroknak, a magyar Ízlésnek, a magyar faj szépségének helyet kell szorítani, mert a magyar faj szépsége nemcsak, hogy megérdemli, de veszedelmes konkurrense más európabeli fajták szépségeinek. Maurice de Waleffe főrendezője annak a világszépségversenynek, amely főleg Amerikát borítja időnként lázba és igv, — akármilyen komolytalan első látszatra az egész szépségverseny — mint verseny, a Le Journal Miss Hungária vezércikkét nem kell lebecsülni. Nem kell lebecsülni, mert Franciaországról, Párisról van szó. Hiszen, amikor a vezércikk megjelent, kormányválság volt Franciaországban és ott ágaskodott a mindig napirenden levő problémák között a Rajna kiürítésének ügye, a Franciaországban is nagy méreteket öltő munkanélküliség, vagy hogy mást mondjunk, a Zeppelin fájó diadalutja az óceán fölött — mégis a Le Journal átengedte vezérhasábját Miss Hungáriának ... # Maurice de Waleffe vezércikke azzal végződik, hogy a magyar faj szépsége minden bizonnyal meg fogja hódítani Európát. (Mint ahogy tavaly egy szép jugoszláv leány, Miss Jugoszlávia, aki oly nagy feltűnést keltett Párisban ökölnyi. fekete szemeivel, többet használt a franciáknál a jugoszláv ügynek, mint egy sereg diplomata együttvéve.) # Egy budapesti színházi hetilapnál kell jelentkezni azoknak, akiknek tükre azt
