Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-23 / 12-13. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő (12)

minden házigazdának kötelessége vendégét megvendégelni. Például most meghívhatna egy kis reggelire.

Tapatt zavartan nézett félre. Erezte, nyakig benne van a csávában. Ravaszsága cserbenhagyta. Megadta magát.

— Csak azt mondja meg, hol a kávé, én magam főzöm meg — mondta Dorn. — Ne vegye rossz néven, de bizalmatlan vagyok orvosok kotyvalékai és mérgei iránt.

Azzal bement a konyhába és tüzet rakott. Az orvos a dolgozójában ült s terveket kovácsolt. Egy kis üvegcséből magához vett egy szürke pilulát s kiment vendégéhez.

— Parancsol egy kis kávét? — kérdezte Dorn. — Jobb, mint a sárga wisky.

Az orvos azonban nem nyúlt, a kávéhoz. Hirtelen fölfigyelt.

— Valaki jön, — mondta.

A detektív az ajtóhoz lépett és hallgatózott. Mire megfordult, az orvos ugyanabban a helyzetben ült a helyén.

— Káprázik a füle, doktor.

Dorn teletöltötte félig telt csészéjét, megkeverte s a kezébe vette.

— De mi az? — szólalt meg most már ő és hallgatózni kezdett.

— Semmit sem hallok — jegyezte inog Tapatt.

Dorn fölkelt s a csészével a kezében kilépett az ajtón. Egy pillanat múlva már vissza is jött, megállt és lassan kiitta a csésze tartalmát. Az orvos félrenézett, hogy leplezze kárörvendő fintorát.

— És most, ha tetszik, megnézhetjük a ház egy részét, melyet még nem vizsgált át tüzetesebben.

Elvezette Dornt a pincelépcsöhöz.

— Nincs itt valami csapóajtó? — kérdezte a detektív. De alig tett három lépést a helyiségbe, az ajtó becsapódott mögötte. Kiviil Tapatt gúnyosan fölkacagott. Egy óra múlva újból kopogtatott az ajtón s nevén szólította Dornt. Választ nem kapott. Lassan kinyitotta az ajtót. Dorn hasmánt feküdt a deszkapadon. Az orvos megtapogatta a detektív zsebeit s kivett belőlük mindent, amint Dorn fegyver gyanánt használhatott volna. Még a zsebkését is. Csak a revolvert nem találta meg nála. Végül bilincset tett foglyának csuklóira s diadalmas mosolylyal szemlélte sikerült müvét. Dorn értelmetlen szavakat motyogott álmában. Az orvos kétszersülttel telt dobozt s egy kancsó vizet helyezett mellé a padra.

Azzal rázárta az ajtót s lelkében triumfált.

XXVIII.

Lizzy lázas nyugtalansággal olvasta a kapott levelet.

„Azt hiszem, megtaláltam Miss Reddle tartózkodásának helyét. Azonban rendkívül ravasz és gonosz emberekkel van dolgom. Miss Reddle a Gallow-farmon van Somerset mellett. Ha holnap nem kap táviratot, akkor esetleg fogságban leszek. Egész nap tartózkodjék otthon és szükség esetén mutassa meg levelemet Shaddles dr.-nak. Értesítse Willt. — Dorn.“

Háromszor olvasta el. Először a szavakat, aztán az értelmét. Óriási büszkeség töltötte-el, hogy ilyen nagy titkot bíztak rá. Mintha transzban lenne, úgy támolygott be az irodába és szabadságot próbált kérni. Először egy nagynénjének betegségét emlegette, de Shaddles kijelentette, hogy a nagynénik nem családtagok. Erre megmutatta a levelet. A levélnek varázshatása volt. Shaddles nemcsak, hogy elengedte, hanem pénzt is adott neki.

— Lehet, hogy pénzre is lesz szüksége, de pontos elszámolást kérek.

Lizzy otthonról lord Moronnak telefonált- A lord nyomban nála termett.

— Gallow-farm? Értem. Tegnap este a vidékről telefonált valaki és anyámat kereste. Fogadok, hogy az a szélhámos Tapatt volt. Persze, hogy ő. Ott él a Gallowfarmon. Ez a vörösorru fráter tartja fogva Miss Reddlet.

— Selwyn, ön egy detektív! — csodálkozott Lizzy.

— Ki kellene szabadítani. Odautazunk Somersetbe.

— És mit szólna a grófné, ha egész nap elmaradnánk?

— Mit törődöm én ővele. Már úgyis elhatároztam, hogy otthagyom. Inkognitóban fogok élni Mr. Smith neve alatt. De a Brown név is jó.

XXIX.

Loist a legédesebb éjfélutáni álmából ébresztették fel. Az orvos kézi villanylámpa fényénél egy erdei utón vezette el a szomszéd farmra. A házvezetőnő már ott fogadta őket.

Lois egész nap nem látott egyetlenegy eleven embert a házvezetőnőn kívül. Mikor együtt ültek a konyhában, Lois megkérdezte az asszonyt:

— Miért tartanak itt? Nem tudja megmagyarázni?

— Mert a fejében nincs minden rendben.

Lois szeme fölszikrázott a válaszra. Érezte, ezzel az ürüggyel tartják most fogva.

A folyosó túlsó végén levő szobából lépések hangzottak. Valaki föl s alá sétált.

— Ki van abban a másik szobában?

— Egy asszony. Az is őrült.

— Az, akivel az udvaron — beszélt?

— Igen, akit a korbácsom úgy megszelídített.

Loisban fölvillant egy ötlet.

— Nos és mondja, mi akkor az én rögeszmém?

— Még kérdezi? Maga azt hiszi, hogy Moron gróf é.

XXX.

Szürkületkor a Gallow-farmra beáliltott Chesney Praye. Tapatt nagy örömmel számolt be, mint sikerült ártalmatlanná tenni Dornt.

Ma magammal viszem Miss Reddlet -— kezdte Chesney Praye. — Nagyon kockázatos itt tartani őket. Neked mi a terved?

— Semmi. El innen. Mihamarabb. Mennél messzebb.

— És mit kezdesz Doninál?

— Mit? Egyszerűen itthagyom. A varjú sem fog károgni utána!

— Halálra éheztetni?

— Miért ne? Legszívesebben Ausztráliába mennék. Chesney hátán hideg borsódzott végig.

— Miss Reddlevel akarok beszélni.

A lány bejött a szobába. Chesney Praye olvadozott az udvariasságtól.

— Ma délután tudtam meg mindent s mindjárt idefutottam, hogy segitségér legyek. A doktor mondja, hogy önt hivatalosan őrültnek nyilvánitoták.

— Hazudik! —- pattant föl Lois. — Annyit én is tudok a törvényből, hogy egy orvos véleménye nem elegendő ilyesmihez. Elvisz ön innen?

— El.

— És azt a szerencsétlen asszonyt?

— Azt is. Bizonyos feltételek mellett. Igen, én megmenthetem az édesanyját!

Lois meghökkent.

— Az édesanyámat? Ez az asszony, ez az én ... az én anyám?

Chesney Praye igent intett.

— És mik azok a föltételek?

— Az, hogy ön feleségül jön hozzám.

Lois-szal forogni kezdett a világ.

— Hogy én feleségül menjek önhöz?

—- Igen. Minden kész. Holnap reggel esküdhetünk. Megmentem az őrültek házától, visszaadom az édesanyját ...

— Chesney Praye. hisz ön jegyben van lady Moronnal!

— Ugyan, ne is beszéljen a grófnéról. Itt ez az irás. házassági szerződés, csak Írja alá. Tapatt lesz a tanú.

— Nem tehetem. Mindaddig nem határozhatok, mig Mr. Dóriinál nem beszéltem.