Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-23 / 12-13. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő (12)

f\ különös grófnő

Regény — Irta s EDGR R WRLLRCE

XXVI.

Dorn Withcomb előtt egy kis idövázlatot állított össze magának. Loist éjjel két órakor vitték el a rendőrségről. Nyolc órakor, vagyis hat órával később táviratozott Chesney Párisból. Ha London közelében szállt föl, úgy legföljebb két óra alatt érhette el a francia fővárost. így tehát csupán öt óra tájban indulhatott. Kettőtől ötig tartott • rejtélyes ut. Vagyis Loist olyan helyen kell keresnie, mely másfél-két órányi útra van Londontól. Chesney repülöutjának kiinduló helyéül leginkább Cambridge felelt meg, de Withcomb is számításba jöhetett.

Ide épp akkor érkezett meg, amikor a repülőtér parancsnoka hivatalából már hazatérni készült.

— Azt az urat, aki ma reggel elutazott, Stonénak hívták. Tegnap késő este hivott föl telefonon, hogy tartsunk fönn a számára egy gépet Párisba. Ma reggel a megállapított időben pontosan itt volt.

Oly élénk leírást adott az utasról, hogy Dorn minden vonásával maga előtt látta Chesney alakját.

— Ez volna hát ö maga — mondta, — de hogyan jött autón?

— Nem autón, kis hajtókocsin, de az is messze állt meg. Ide már gyalog jött.

— Ki hajtotta a lovakat?

— Azt nem tudom. A távolság elég nagy volt.

— De talán megmutathatja azt a helyet, ahol a kocsi megállt. Nincs esetleg térképe a vidékről?

A repülőtér parancsnoka mindjárt szolgált neki egy ilyen térképpel s pontosan megjelölte, hol kelt le a titokzatos utas a kocsiról. Michael Dorn az ut mentén végighúzta az ujját és a tanyákat vette sorra.

— Miféle tanya ez? — kérdezte.

A térparancsnok nem ismerte.

— Talán valamelyik mechanikusom tudja.

Kiment s egy perc múlva visszatért az egyik szerelővel.

— Ez a Yallow-féle farm. Ősrégi tanya — felelte a munkás. Már évszázadok óta áll. Nem tudom, hogy hívják a tulajdonosát, de nem gazdálkodó, legalábbis nem láttam, hogy tehenek mozogtak volna.

Michael Dorn fölhívta telefonon a legközelebbi rendőrállomást s a Gallow-tanya felől érdeklődött.

— A tanyát egy éve bérbevette egy bizonyos...

A név ismeretlen volt.

— Az uron kívül csak még a házvezetőnő lakik a házban.

Ez nem a legfényesebb tájékoztatás volt. Újból nekifeküdt a térképnek, de megint csak arra a meggyőződésre jutott, hogy az egész vidéken mégis csak ez a farm a leggyanusabb. Már sötét volt, amikor a domb tetejéről megpillantotta kocsija fénysávjában a tanya sötét körvonalait. Egyetlen lámpafény nem mutatta, hogy a házban élő lény tanyázna. A szürke falkerités teteje éles üvegdarabokkal volt telitüzdelve. Az uccára néző kaput elreteszelve találta. Csengetyiinek sehol semmi nyoma.

Visszament a kocsijához, magához vette villanyzseblámpáját s folytatta földerítő útját. Megkerülte a tanyát. Hátul egy nagyobb s kevésbé zárható kapu előtt állt meg. Mikor a kilincsre tette a kezét, belülről dühös ugatást és lánccsörgetést hallott. Fölfigyelt. A kutyaugatás ismerős volt neki. Nem a buldoggok mély hangja volt ez, sem a terriérek csali olása, hanem az a félüvöltés, amelytől az indiai falvak rég elfelejtett éjszakáiban visszhangzottak.

— Akármi legyek, de ezek indiai páriák, — mondta. Megfordult s a fekete főkapun kopogtatott.

— Ki van ott? — kérdezte egy nyers asszonyi hang.

— A ház urával szeretnék beszélni.

— Azt már nem lehet, mert lefeküdt.

—- Akkor magával akarok beszélni. Nyissa csak ki a kaput.

Egy kis hallgatás következett, majd az asszony hirtelen kijelentette:

— Szedje, kérem, a sátorfáját, mert azonnal telefonálok a rendőrségre. ,

A pillanatnyi szünet elárulta az élesfülü detektivnek, hogy még más valaki is van az udvaron, akivel az aszszony suttogva beszélt.

— Hát azt akarja, hogy a falon másszak át?

De most már az asszony nem várt utasításra.

— Próbálja meg csak, majd magára uszítom a kutyákat.

Hátrasietett az udvar hepehupás kövezetén s mindjárt fölhangzott a kutyák harci üvöltése.

— Takarodik azonnal? Ha a kaput kinyitom, a kutyák darabokra tépik. Ek dum.

Michael Dorn önkéntelenül örömkiáltásba tört. Ek dum? Hisz ez egy indiai kifejezés.

— Mégis azt hiszem, kedves nővér, jobb lesz, ha bebocsátasz —- mondta Dorn hindosztáni nyelven.

Valaki megint suttogott.

— Nem értem, mit fecseg össze-vissza —- felelt az asszony.

— De én Chesney Prayetől jövök.

Hosszú hallgatás.

— Mi nem ismerjük Chesney Praye urat — szólt az asszony és bement a házba.

A ház előtt az autó berregni kezdett és elszáguldott az éjszakába. Lois kétségbeesetten zokogva vetette magát ágyára.

XXVII.

Reggel hétkor Tapatt kinyitotta a kaput. Majd hanyatt vágódott, amikor Michael Dorn mosolygó arcát látta maga előtt.

—-Jó reggelt, doktor!

—■ Mily meglepetés! Nagyon örülök, Mr. Dorn.

—Nos, hogy aludt Miss Reddle?

— Miss Reddle? Ki az? Igen, az a csinos fiatal hölgy lady Moronnál? Milyen furcsaságot kérdez tőlem!

— Át kell kutatnom ezt a házat, mert úgy vélem, hogy Mrs. Pindert és Miss Reddlet erőszakkal ide hurcolták és rejtették el.

— Egyikük sincs nálam. Különben sincs most páciensem.

— Nincs is rá engedélye!

— Önnek meg a detektivkedésre nincs engedélye!

Dorn nem zavartatta magát. Átvizsgálta a házat. Egy pincehelyiség költötte fel különösen a figyelmét. A két hölgynek azonban nyomát sem találta.

— Miért vannak láncon a kutyák?

— Rendszerint, láncon tartom őket.

— De ma éjjel mégis szabadon jártak. És mért köttette meg őket újból reggel négy órára?

A két férfi szeme összevillant. Tapatt hallgatott. Dorn tehát négy órakor tért vissza — gondolta — és igy nem láthatta azokat az alakokat, akik éjjel a Gallow-farmot elhagyták.

— .Jó, akkor megmondom én — folytatta Dorn. — Azért kötötték meg a kutyákat, mert a két hölgyet az éjjel az udvaron keresztül távolították el innen.

Tapatt arca hosszúra nyúlt.

— Ön téved, Dorn s azonkívül nincs is joga rá, hogy itt szimatolgasson.

— Én sohsem tévedek s azonkivül minden polgárnak joga és kötelessége bűntényeket, megakadályozni. Amellett