Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-23 / 12-13. szám - Kosztolányi Dezső: Hazugék

Az apát, lovag Martinit, csak ritkán láthattam, mert többnyire utón volt, vidéken vagy külföldön, de utjának rendeltetéséről sohase tudtam meg semmit. Pár órára érke­zett meg s másnap már hajtatott az állomásra és utazott tovább. Útról jövet nagyon fáradt volt. Ilyenkor szertar­tásosan körülvette a család, elhalmozta szeretetével, hirte len sütött húsokat készített neki. Ö lázat sugározva állt a szoba közepén. Lángolt a szeme, göndör és dús fekete haja arcába lógott. Homlokon csókolta a feleségét és karonfogva, az asztalhoz vezette. — Terézia, — mondta, — jöjjön kedves, — mert ma­gába öt, ami nekem nagyon tetszett. Károly azt beszélte, hogy ilyenkor a királytól jön. De mikor megkérdeztem az apától, igaz-e nem felelt, hanem szigorúan nézett fiára. — Hallgass, kisfiam, •— utasította rendre és melltüjé­­ben az óriási rubinkő vöröset szikrázott. Az apa evett, bort hoztak és hamarosan társaság ve­rődött össze, uj rokonokból, akiket még nem ismertem. Mert mindig akadtak újak. Kálmán bácsi borvirágos orral szomo­rúan ült mellette, tárgyalt vele, halkan, hogy meg ne hall­ják a többiek. Géza bácsi pedig, aki Jókai regényeit Írja, minden pillanatban ásitozott. Magánhintóban vágtattak végig a főutcán, a lányok gazdagon öltözködtek és aki a városba jött, csak róluk hallott, őket lehetett látni a korzón, jótékonysági bazárok­ban, a színházban, páholyokban, sőt egy műkedvelői elő­adás előtt a görögtüzes előképben a három Martini-lány angyalszárnnyal személyesítette meg a Hitet, Reményt és Szeretetek Évről-évre népszerűbbek lettek. Fényképészek kiiraki faiban, arcképeik uralkodtak. Minden módon lefoto­­grafálták őket, utazóruhában hónuk alatt ernyőv el, kibe ntott hajjal és imádkozva, néma merengéssel egy papirs^iklán, háttérben a tengerrel, hintán, csónakon, lovon, virággal és korbáccsal, cigarettázva és zongorázva, parasztosan bekö­tött fejjel, sarlóval és kaszával vagy allonge-parókával, ro­­koko-ruhában, ajkuk körül fáradt;'élveteg mosollyal. Még a .színésznők is őket utánozták. A férfiak pedig szivgörcfiöt kaptak, ha elmentek mellettük. Este a korzón egy csomó fiatal tiszt állt nekik sorfa­lat. Azok, akik róluk ábrándoztak, megismerkedtek és be­mutatkoztak egymásnak. A szerelem már nem volt elszige­telt jelenség. Járvány-módra kapták meg, mint a pestist. Ablakuk alatt minden nap éjjeli zene, szólt. Természetesen, a bálokon szintén vezettek. Itt egyfor­ma ruhában jelentek meg, kék, lila és rózsaszín szalagggal. A császári és királyi kamarás szótlanul ült Stefánia mellett. Már egészen lefogyott, belecsunyult a nagy szerelmébe. Mal­vin lehunyt szemmel táncolt, szakadatlanul, megállás nél­kül. Krisztina pedig teleiratta legyezőjét mindenféle bolond vallomással. * Többheti távoliét után bőröndjeivel hazaérkezett útjá­ról az apa. Alig öt percre rá, két férfi jelent meg, akik sürgős és­­fontos ügyben óhajtottak beszélni vele. Az idegeneket eleinte nem akarták beengedni, de mi­kor erősödtek, az apa dolgozószobájába vezették. Azt hitték, hogy párbajsegédek. A két ur, nagyon udvariasan, bemutatkozott a lovag­nak. Detektív ek voltak és elővezetés! parancsuk veit ellene, az életbiztosítási társaság tudniillik, melynek ügynökéül szerepelt, följelentést tett, hogy több százezer koronát is­mételt fölszólitás ellenére sem fizette vissza, huzamo.oabb ideje. Mosolyogva hallgatta a lovag a detektiveket és mint­hogy a legelőkelőbb körökben forgott és ismerte a jómo­dort, monoklit csiptetett szemealjára és raccsolni kezdett: — Valami félreértés lehet, — mondta, — az egész igazán érthetetlen. Becsukta a .szoba ajtaját és aztán hellyel kínálta meg a detektiveket, akik leültek. íróasztalából kivett üvegtokos havannát, a rendőrök elé tette, de azok nem nyúltak hozzá- Konyakot és likőröket is töltött. — Az én Ernő barátom — és a rendőrkapitányról be­szélt. aki tegezőpajtása volt A vitának az lett a vége, hogy a lovag félóra múlva beszállt az utcán várakozó kocsiba és mintha csak kocsi­­kázna, a rendőrségre hajtatott. Ekkor már az anya is át­öltözött és a főispánhoz rohant. Stefánia egy óra múlva a helyi bank igazgatójával tárgyalt kisirt szemmel. Délben az apa hazajött. — Csiak kétszázötvenezer koronáról van szó, — suttog­ta hangtalanul, — de az összeget azonnal le kell tenni. Ebédnél a gyerekek is tudták, miről van szó, Az apa elment újra a két úrral és ekkor, mint szokta, homlokon csókolta feleségét.-- Félóra múlva itthon leszek, — mondta * Estig hiába várták. A lovagot letartóztatták és a rend­őrségről átkisérték a törvényszéki épületben levő fogház­ba. Este a lányok anyjukkal együtt meglátogatták őt. kis­párnát, plédet vittek neki. Aztán nem tettetett szeretettel hosszan és forrón csókolták kezét. Úgy volt, hogy minden nap megszabadul. Eladták a szőnyegeiket, a rokonság szintén összeadott pár ezer koro­nát, de csak az összeg fele került meg. Egy napon aztán a lovagot Budapestre vitték. „Ültek a holdfényben és hazudtak.“

Next

/
Thumbnails
Contents