Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Mécs László: Rózsaszínű kisértetek
Józsa llcsi rimaszombati urleány, a rimaszombati mükedvelőelőadások legnépszerűbb prózai színésznője. (Foto Lux, Rimaszombat.) Kolos Ernöné, az eperjesi uritársaság közkedvelt tagja, fényes sikerrel énekelt kassai és eperjesi hangversenyein. (Divald felvétele, Eperjes. Rosenberg Lotti, a rimaszombati uritársaság köz-. kedvelt tagja. (Korányi felv., Rimaszomb.) Arról suttogták az emberek hogy elítélték csalás is sikkasztás miatt, de biztosat senki se tudott, a hir nem volt benne a pesti lapokban. Martiniék tovább sétáltak a korzón és azt mondták, hogy az apa „Karlsbadban üdül“, „ideges gyoanorbiajia van“, vagy azt, hogy „kinevezték Pestre“. Az udvarlók lassanként elmaradoztak, a szerelmesek átkozott fájdalmukkal otthon gubbasztottak. A császári és királyi kamarás áthelyeztette magát egy bosnyák helyőrségbe, a hősszerelmes a következő idényben a kolozsvári színházhoz ment, a jogász is eltűnt. Csak néhány közönyös alak ődöngött mellettük. El kellett ismerni, hogy méltó'ságosan viselték szenvedésüket, Magányuknak valami előkelő mázt tudtak adni, mintha maguk keresték volna és megvetnék azokat, kik nem érintkeztek velük. Kapujukat bezárták és nem szívesen nyitották ki senkinek. Egészen maguknak éltek és boldogok voltak. Mindnyájuknak kiváló tehetsége volt a zenéhez. A fiuk hegedültek, az anya zongorázott, a lányok énekeltek. Ha nyitva volt ablakuk, csillagos éjjeleken egész hangversenyek hangzottak ki a poros uccákra, hol petróleumlámpák pislogtak. A hosszú áriák, melyekben vágy sírt és élet Hihetett, a fájó dalok lágy epedésükkel, végtelen szó telmükkel a csillagokig jajgattak. Stefánia napközben is énekelt. Ki lehetett hallani Carmen áriáját: „Ha nem szeretsz, úgy én szeretlek, Ha én szeretlek, jól vigyázz.“ * Károly a nevezetes napon nem jött az iskolába, de másnap már megjelent közöttünk. Év végén két dijat vitt eil, úszásból és diszkoszvetésből. Boldogan virágzott a hatalmas, elpusztíthatatlan fajta, a nagy család, mintha valami titkos életelxire volna, melyet senki se ismer. Esténként még mindig fölterltettek a kavicsos udvaron, Vacsoráztak, a fák közé japán lampionokat aggattak a lányok. Vad kedvvel, lázas szájjal, hajnalig beszélgettek. Ha arra mentem, be-benéztem a kapu hasadékán. * Ültek a holdfényben és hazudtak. ■ Rózsaszínű kísértetek Ez jól van igy. Megvolt leszámolásom. Jó vándorolni vénként Jég-országban, hol nem fakadnak földi vágyak, álmok, jó menni, menni, mint az angyalok, érzéstelen és szenvedély télén. Jégcsap-szakállt eresztett gyermek-állam, jégcsap-szemöldök nőtt a homlokomra, jégkagyló nőtt rubintos gyöngy-szivemre s páncélos jég-subában ballagok, mint jég-kedélyü vidám jégapó. El nem fecsérelt ifjú lángolások, fojtott tüzek szunnyadnak bennem, mint az alvó vulkánban lávás lázadások, — de fogja őket jégpáncél-subám és csend van, rend van és ez jól van igy. És jég az ég és jéghegyek vigyáznak és nem repülhet erre a madár sem és jégen dong a láb zsoltár-ütemben és zeng a jég-út: a jég-zongora és zeng a jég-ég és a jéghegyek. De néha mint lidérces rózsabokrok: a megvalósult vágyak, ifjú bűnök s a soha át nem élt tengernyi vágyak gyök ért elenül, mint. a délibáb, a jégre nőnek és kisértenek ... Valami pajkos illat csiklandoz gat, egy dévaj kéz cibálja jég-szakállam s a fojtott lángok bennem felmorognak. De a lidércre keresztet vetek s végigver rajta vastag jég-botom. Mert igy van jól és igy kell megmaradnom, míg véget ér az utam Jég-országban s vulkánosan egyszerre égre robban a lelkem mint egy szűz és tüz-menyasszony és örök csókra várva égbe száll. Mécs László.
