Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-16 / 11. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő (11)

Erre a fiatal gróf bucsuzkodni kezdett.

— A viszontlátásra! Ne felejtse el — tette hozzá bizalmas suttogással — sertéshurka, nem rostélyos, mert azt ■ern szeretem.

— Ez úgy hangzott, mintha valami találkát beszéltek volna meg, — mondta Michael, mikor az autó visszaindult.

— Eljön hozzánk vacsorára -—- felelt Lizzy. —- Itt van Lois?

— Nem is számítottam rá, hogy itt találjam.

—■ Hol lehet akkor?

— Valahol a vidéken.

Lizzy hosszasan fürkészte a férfi arcát.

— Ön olyan sápadt, mint a fal. Ugyebár, ön nagyon szereti Loist?

A kérdés zavarba hozta a férfit.

— Loist? Miért kérdi? Igen. Szeretem.

Horn letette Lizzyt a Charlotte Streeten s halálfáradtan a lakására ment. Ruhástul vetette magát az ágyra. Wills ébresztette föl, aki szótlanul egy táviratot nyújtott át. Izgatottan tépte föl. Nyolc órakor adták föl Parisban.

..Kérem közölni az akkori kerületi kormánybiztos nevét, mikor ön Pandsabban tartózkodott. Chesney Praye. Grand Hotel.“

—- Ezt az alibi kedvéért küldte — jegyezte meg Michael. — Azt akarja bizonyítani, hogy e pillanatban Parisban van. Telefonáljon csak gyorsan minden repülőtelepre száz mérföld körletben, ahol magánosoknak gépeli jövő divatja. Szabóautoritások véleménye szerint száz év múlva ilyen lesz a női divat. Az általános ..rövidség“ mellett, csak a nagy kalap feltűnő.

két bérelnek. Tudja meg, indult-e valaki ma reggel Párisba?

Wills bólintott és nesztelenül elhagyta a szobát.

XXIV.

Délután három óra volt, amikor Lois Reddle mély álmából fölébredt. Rettenetes éhséget érzett. Az ablakhoz lépett. A kilátás csöppet sem volt vonzó. A tanya udvarán egy asszony baromfit etetett. Fölismerte benne a házvezetőnőt.

Arcát és kezét megmosta hűvös vízzel s ettől ismét frissnek érezte magát. De annál hevesebben jelentkezett az éhsége. Az ajtóhoz lépett, megnyomta a kilincset. Az ajtó zárva volt. Az ablakon át odakiáltott az asszonynak. Az azonban legyintett a kezével és tovább etette a baromfiakat. Néhány perc múlva azonban átment az udvaron és eltűnt Lois szeme elől. Nemsokára hallotta nehéz lépéseit a lépcsőn. A szoba nem véletlenül lehetett bezárva, mert a házvezetőnő övére erősítve hordta a kulcsokat.

— Kérem, ne zárja be az ajtót — szólt Lois s hozzálátott az egyszerű étel elfogyasztásához.

—• Egyék csak nyugodtan és ne törődjék az ajtóval - hangzott a válasz.

Lois elértette, hogy ez az asszony nem rokonszenvez véle s megértette, hogy tanácsosabb nem vitázni vele. Az öreg asszony eltávozott és újból kulccsal zárta be az ajtót. Lois az ajtóhoz pattant és hevesen dörömbölni kezdett rajta:

— Azonnal nyissa ki!

De nem kapott választ. Lassan visszahúzódott az asztalhoz. Nem tudta, mire vélje a dolgot. Az lehetetlen, hogy fogolyként kezeljék. Valószínűleg az asszony csak túlbuzgóságában „óvja“ ennyire valakitől. Tán csak nem Dómtól? Nem lehet. Dorn nem olyan, hogy üldözné.

Még egyszer megkísérelte óvatosan kinyitni az ajtót. Zárva volt. Észrevette, hogy az ablakot is vasrostély zárja el. Kinézett s megpillantotta az udvaron ténfergő orvost. Az öreg bizonytalan léptekkel tántorgott a kapu felé. Többet ihatott, mint amennyit elbír.

Érdes hangon felelt vissza:

— Jól aludt, ifjú barátnőm? A vén boszorkány felvitte az ebédet?

— Doktor ur, lemehetek önhöz? Képzelje, rámcsukta az ajtót.

— Micsoda? Becsukta? A dolog, ugylátszik, nagyon mulattatta, mert egész testében rengett a kacagástól. Biztosan csak tréfából tette, vagy fél magától, drágám. No, nem tesz semmit. Mindjárt gondoskodom. Nem hallott semmiféle hangokat? Nem látott senkit, aki üldözi? Egykét nap múlva egész rendbe fog jönni.

Ezek a szavak még nagyobb nyugtalanságba ejtették Loist. Tán csak nem tételezik föl róla, hogy őrült? Hideg borsódzott végig a hátán. Az ajtóhoz ment és várta, hogy az orvos jön, de ehelyett puha csoszogást s gyanús szaglászást hallott. Különös morgás ütötte meg fülét. Ezt azonban rögtön tulkiabálta az asszony érdes hangja:

— Bati, bati hiserao! Gyere le, te fekete dög.

Az állat lerohant. Tompa csattanás s kutyaüvöltés hallatszott. Az udvaron két fekete kutya jelent meg, de sokkal nagyobbak, erősebbek, lomposabbak, mint az alaszkai kutyák. Az egyik meglátta Loist az ablaknál, fölborzolta szőrét s morogva rávicsoritotta rettentő fogait. A leány újból kopogott, dörömbölt, kiabált. Senkisem vetett rá ügyet.

Uzsonnatájban teát hozott a házvezetőnő.

— Követelem, hogy az ajtót nyitva hagyja — mondta Lois.