Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-16 / 11. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő (11)
könyvtárszobába lépve. Észrevette a szőnyegen a vizfolt helyét, ahol Braimet felöntözte ájulásából s látta, hogy az asszony tekintete is ugyanarra a pontra tapad. — Tulajdonképp semmi értelme annak, hogy egymással vitázzunk — mondta szívélyesen a grófné. — Mi szándéka van Miss Reddlevel? A szegény leány magán kivid volt egész éjjel. Megesett rajta a szivem, azért küldtem vidékre. — Ki vitte el? — A sofforöm. Dorn le nem eresztette róla a szemét. Az asszony állta nézését. — Nem Chesney Praye volt? —- Mr. Praye néhány nap óta Párisban van. Ön azt hitte, itt valami szenzációt fog föltárni, de a szerencsétlenségek mögött nincs semmi titok. Miss Keddiét csak azért fogadtam föl, mert egy csinos, kedves leányt kerestem. Jobban van már Braime? — Braime felügyelő egész jól érzi magát — felelt Mivhael és észrevette, hogy megjegyzése elevenbe vágott. — Braime felügyelő? — dadogott az asszony. — Eu a házvezetőmről beszélek. — Én pedig Braime rendőrfelügyelőről beszélek, a bűnügyi osztály hivatalnokáról, aki hat hónapig a grófné szolgálatábán állt. Az asszony alig tudott uralkodni az idegein.- De hiszen őt... úgy ajánlották ... —- Igen, egy társaság, mely a kiszabaduló fegyencekről gondoskodik. Több kilátása volt, hogy Méltóságod alkalmazni fogja, ha előbb már fegyenckedett. A következő pillanatban már ismét a régi volt. — Miért hoznak a házamba detektívet? Ez alávaló sértés, s azonnal jelenteni fogom a rendőrségnek. Dorn körülnézett s a szeme megakadt a könyvszekrényen, melyet sodronyszövet fedett. — Amott van egy könyv, szabad megtekintenem? — Egy könyv? — Igen. „Washington élete“. Ártatlan könyveim. A nő odament a könyvszekrényhez, a fiókból elővett egy kulcsot és kinyitotta a sodronyhálós ajtót. — Tessék, ha kedve tartja. Azzal az ajtóhoz ment, megfordult és nézte a férfit. Az azonban váratlan módon viselkedett. Elővett egy vastag, vörös gummikeztyüt, a kezére húzta s úgy rántotta ki a könyvet a szekrényből. Gyanús kattanás hallatszott és vakító éles nagy szikra pattant ki a nyomában. Különben semmi más nem történt. A könyvet az asztalra dobta. —- Nagyon jó utánzat — szólt nyuodtan. — Acéldoboz és aki ki próbálja venni, automatikusan egy magasfeszültségű villanyárammal jön érintkezésbe. Megvan a kulcsa is? — Nincs bezárva. A grófné odalépett, megnyomott egy rugót. A doboz födele fölpattant. A „könyv“, mint ahogy Dorn előre várta, teljesen üres volt. —• Van talán olyan törvény, mely megtiltja, hogy az ember értéktárgyai részére könyvalaku dobozt készíttessen? — kérdezte ártatlan hangon az asszony. — Felelősségre vonhatják az embert, ha a tulajdonát tolvaj házvezetők, kopók és detektívek elől elrejti? — Van egy törvény, mely tiltja a gyilkosságot, — felelt Dorn röviden. — Ha a könyvet nem gummikeztyüvel érintem, most a halál fia lennék. Braime csak óriás szervezete szívósságának köszönheti, hogy életben maradt. — Én nem kértem önt. hogy vegye ki a könyvet. — De mun is figyelmeztetett a veszélyre. Természetes, hogy üres. Ön gyanakodott Braimere és a hálószobájában hanyagul ott hevertette a kis jegyzetfüzetet, mely-Miss Lee, Kína, leghíresebb színésznője, aki pillanatnyilag európai körúton van és Prágába meg Budapestre is ellátogat. ben néhány ártatlan megjegyzés volt „Washington életéről“. Braime elolvasta és beleesett a csapdába. Ha én nem segítek rajta, most kiterítve feküdne. — Ez minden, amit mondani akart? — kérdezte lady Moron. — Nem. Nem minden. Még nem tudom, hol van Miss Reddle. — Félek, hogy akarva sem tudnám megmondani. Azt mondta, néhány napra a vidékre kíván menni, hogy ott kipihenje magát. — És Mrs. Pinder is a vidékre kívánkozott? — kérdezte Dorn és le nem bocsátotta tekintetét a grófné arcáról. — Mrs. Pinder? Ki az? Nem ismerem. — Mrs.. Pinder is a vidékre kívánkozott? — kérdezte fenyegetően Dorn. — Asszonyom, irtózatos veszedelembe rohan szövetségeseivel együtt. Az asszony vállat vont. — Ha ez a veszély egy ilyen színpadi figuradetektiv reggeli látogatásából áll, akkor nyugodt lélekkel nézek szembe a nagy veszedelemmel — szólt és kilépett a hallba. Dorn követte. A grófné itt az ajtón keresztül meglátta Selwynt, aki a bejárat előtt nagyon el volt merülve az udvarlásban. Megvető mosollyal jegyezte meg: — A fiam, ugylátszik, rátalált valakire, akiben intelligencia dolgában egy színvonalon áll. Selwyn! Dorn csodálkozására a fiatalember megfordult, de tovább beszélgetett. — Selwyn!
