Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-16 / 11. szám - Zilahy Lajos: A tábornok (részlet)
LÁSZLÓ (nem felel. Csak áll, feszes kaptákban, fájdalomtól elborítva.) TÁBORNOK: Mit fogsz csinálni? LÁSZLÓ (sötéten): Megkeresem azt az embert. TÁBORNOK: Mit fogsz csinálni vele? LÁSZLÓ (nem felel.) TÁBORNOK (mélyen az arcába néz): Megölöd? LÁSZL:Ó Igen. TÁBORNOK: Tudod, ki az az ember? (Sokáig a szemébe néz.) Én vagyok. LÁSZLÓ (egy pillanatig még mereven áll. Aztán villámgyorsan hátralép, előrántja a revolverét és rálö a tábornokra.) TÁBORNOK (megragadta a kezét és elvette tőle a revolvert.) (A lövés zajára néhány katona és tiszt berohan. Csönd.) TÁBORNOK: Az én kezemben sült el véletlenül... Oszolj! (Mindenki elmegy.) TÁBORNOK (leteszi a fegyvert az asztalra. Odalép László mellé.) LÁSZLÓ (mélyen lehajtott fejjel áll.) TÁBORNOK (kis szünet múlva): A... te helyedben én is igy cselekedtem volna. Ha biró volnék, felmentenélek. Ha polgári bíróság vagy esküdtszék elé állnál, valószínűleg az is felmentene. De most mindaketten a harctéren vagyunk és ha te kezet emelsz a tábornokodra, nem kérdezik, hogy miért, hanem föbelönek. Én nem akarok ezzel a helyzeti előnyömmel élni. Úgy állok veled szemben, mint férfi a férfival. Megverekedjem veled? Ostobaság a világháború közepén vékony kardokkal és gyenge pisztolyokkal verekedni. De én elégtételt akarok neked adni. Férfiúi szavamat adom neked, hogy a te feleséged ártatlan. Én voltam az. aki feléje közeledtem. Barátom, én is csak ember vagyok... Ha tudtam volna, hogy ilyen mélyen érzel iránta, nem tettem volna. Aki ölni tudna a maga asszonyáért, az meg is érdemli. Én Ígérem neked, hogy sohasem fogom őt látni többé az életben. Menj haza és éljetek boldogan. LÁSZLÓ (felemeli a fejét.) Én nem fogadok el kegyelmet öntől! TÁBORNOK: Én nem kegyelmet akarok neked adni, hanem igazságot! (Az órájára tekint): Indulj, mert néni sok időnk van. LÁSZLÓ: Nem megyek! Én nem hiszek abban, amit ■ön mond. A feleségemmel történt valami. Miért akar ön most visszaküldeni engem? Az én hitemet, az életemet már úgyis megölte a háború! TÁBORNOK (mégegyszer az órájára tekint): Nincs időm vitatkozni veled! (kinyújtott karral): Menj haza! Az -életed forog kockán! LÁSZLÓ: Én az ön kezéből az életemet sem fogadom <4! (Valahol messze megdördülnek az ágyuk. A sötét háttérben a gránátok és srapnellek fényei robbannak fel.) TÁBORNOK: Örült vagy! Menekülj innen! LÁSZLÓ: Itt maradok! (Egy kommandó hallatszik: „— Első század! Előre!“ Megindul a gyalogsági ttiz. Most már a gépfegyverek is szólnak. Egy másik kommandó közelebbről: ,,—- Második század! Előre!“ LÁSZLÓ (kihúzza kardját, hogy vezényeljen.) TÁBORNOK: Megállj! Ezt a századot én vezetem! (Feláll a sáncok tetejére és kihúzza a kardját.) Harmadik ■század! (Fekvő helyzetéből a század felemelkedik és elindul. Egy trombita a roham jelet fújja.) LÁSZLÓ (elvegyül a legénység között.) Minden oldalról az ütközet zaja.) (Függöny.) Clara Botv a saját vitorláshajóján kapitánykodik.
