Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-09 / 10. szám - Klug, Prinz: Az örökség
Scheer Reinhard tengernagy, a skagerraki győző, a napokban halt meg Németországban, hatvanötéves korában. Rácz Pál, a kiváló szlovenszkói iró, akinek legújabb regénye mindenfelé nagy sikert ért el. (Kántor felvétele, Ungvár.) Az örökség Irta: Prinz Klug Az öreg nénit végül is eltemették. Két unoka húga, mindegyik férje karján, közvetlenül a koporsó mögött lépkedett. Mély gyászba voltak öltözve. Fáradhatatlanul dörgölték szemeiket, melyekből a könnyek csak nem akartak megindulni. Fáradt mozdulatokkal fogadták az ismerősök és távoli rokonok részvétnyilvánitását, majd autóba szálltak s az ügyvédi irodába hajtattak, hogy meghallgassák az elhunyt végrendeletét. — A bútor nem ér valami sokat - szólt fölényesen Lián — te fogod őket megkapni. Matild gúnyosan húzta el a száját. — Neked pedig, azt hiszem, a papagállvai s a kiskutyával kell majd megelégedned! — Ne veszekedjetek! — kiáltott közbe a férjek egyike. Az autó sebesen futott a körutakon keresztül s jól összerázta a gyászolókat. Kisebb szünet után megszólalt az egyik férfi: — Hiszen a készpénzvagyon szóra sem érdemes . . . — Ezen kívül pedig csak a bútorok tartoznak az Örökséghez ...- És azok az undok állatok, amiknek legjobb volna rögtön kicsavarni a nyakukat. Rosszkedvűen nézdegéltek ki a gépkocsi ablakain, mig végre az ügyvéd háza előtt álltak. Az ügyvéd barátságos mosollyal fogadta őket, beültek a kényelmes zsöllyékbe. Tavasz volt már akkor s ezért kinyitották az egyik ablakot; a lágy levegő beiramlott a fülledt irodába. Az ügyvéd azonnal belekezdett mondókájába: — Önök, nyilván, jól ismerik az örökhagyó vagyoni körülményeit. Nem sok az, ami visszamaradt, ámde pontosan fel van osztva a végrendeletben. Mielőtt az elhunyt végakaratát tartalmazó borítékot fölnyitnám, közölni akarom önökkel, hogy egyetlen valóban értékes tárgy szerepel a megmaradt ingóságok között. Az örökösök kinyújtott nyakkal és kidülledt szemekkel előrehajoltak s úgy látszott, hogy kéjesen szürcsölve isszák az ügyvéd mindén szavát. — Istenem, milyen kedves asszony volt! — szólt hirtelenében Matild. Erre Liánnak is mondania kellett valamit:- Rajtam kívül igazán senkije se volt szegénynek! Az ügyvéd egy fiókból kivette a borítékba zárt végrendeletet és egy bársonyetuit; mindkettőt íróasztalára helyezte. Az izgatott feszültség nöttön-nőtt. Néma csönd lett úrrá. Minden szem a borítékra s méginkább a bársonytokra helyeződött. Senki sem sejtette, mit rejt a titokzatos skatulya. Óvatosan, vigyázva bontotta fel az ügyvéd a borítékot, majd az etuit is kinyitotta s egy gyűrűt vett ki belőle.
