Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-09 / 10. szám - Klug, Prinz: Az örökség
Aszalni Bodnár Sándor dr„ a pozsonyi Középeurópai Közgazdasági előadás rendezője (Mindszenthy felvétele, Pozsony) Az elesett evangélikus hősök a napokban leleplezett • emlékoszlopa Alsószelin, Ferenc János losonci szobrász alkotása. (Kövesi Géza felvétele.) ftovák László kereskedelmi miniszter, akinek „Lelkiismeret“ cimü drámáját Ternyei László fordításában nagy sikerrel mutatta be a kassai magyar színház. — Egy platinába foglalt és brilliánskövekkel díszített smaragdról van szó; az értéke körülbelül annyi, mint egy előkelő belvárosi palotáé. Az unokahugok és férjeik ziháló mellel várakoztak. — Ezt a gyűrűt — folytatta az ügyvéd — Lipatinsky orosz nagyherceg ajándékozta volt az elhunytnak, akihez egyidőben gyöngéd szálak fűzték. Nagynénjük ezért tartotta titokban a dolgot. A végrendelet őrzője erre elővette a borítékot, feltépte és kivette belőle a testamentumot, hogy felolvassa azt a jelenlevőknek. Ebben a pillanatban berontott az egyik hivatalnokleány. — Nem látja, hogy el vagyok foglalva? — A telefonhoz hívják doktor urat. — Most nem érek rá, várjon az illető, vagy hívjon fel később! — De kérem, a rendőrigazgató ur... — Kicsoda? — A rendőrigazgató ur, a merénylet ügyében azonnal beszélni óhajt önnel! — No, természetesen, máris megyek! Az ügyvéd felugrott. — Bocsássanak meg, egy pillanat az egész — szólt és kirohant a szobából. Senki se szólt. Mindnyájan a gyűrűre meredtek. A helyzet kínos volt s izgalommal teli. Lián törte meg a csendet. — Ó, a kedves néni, bizonyára nekem hagyta a gyűrűt. Karácsonykor egy láda rumburgi kolbászt küldtem neki. — Bizonyára ezzel a kolbásszal rontotta el a gyomrát — mondta Matild gúnyosan. — Ezért halt meg oly fiatalon, szegény! Lián férje kezébe vette a kincset. — A smaragdot egy férfigyürübe fogom foglaltatni s a brilliánsokból brostüt csináltatok neked, fiacskám — szólt a férj s próbaképpen az asszony mellére helyezte a gyűrűt, hog> íllik-e oda. Ez hallatlan, a gyűrűt bizonyára mi fogjuk megkapni — kiáltott felhevülve Matild — tavaly nálunk nyaralt a néni. — És elmenekült tőletek, mikor drága csemetétek m néni müfogait a moslékba dobta, amivel együtt felfalták a disznók. — Hallatlan — mondta most már Matild férje is é* kikapta a gyűrűt sógora kezéből, majd a nyitott ablakhoz lépett, hogy megnézze a köveket a világosságnál, — Éppen, jó lesz a fiunknak, ha majd egyszer meg házasodik. Igazán szép darab. A többiek is az ablakhoz rontottak. — Hiszen majd meglátjuk, mit mond a végrendelet — szólt az egyik párt.-— Majd meglátjuk. És különben is, mi jogon veszed a kezedbe a gyűrűt? — kiáltott a másik csoport. Hat kéi nyúlt egyszerre az ékszer felé. — Ha ti megnézitek, mi is megnézhetjük! A kezek lökdösni kezdték egymást. — Hallatlan! —- Ez közönséges rablás! — Majd meg fogjuk látni. De, jaj, egyszerre csak ... — Ah — kiáltottak fel valamennyien. A gyűrűt mind a négyen meg akarták fogni, az azonban kicsúszott kezeik közül s nagy Ívben ugrott ki a« ablakon. Nyolc szem figyelte útját. Azt még láthatták, hogy a gyűrű a kanálisba potyogott. Szünet. Dermedt borzalom. —- Most oda van ... Te vagy az oka ... —- Ez a te bosszúd, mert tudod, hogy én örököltem volna. — Ki kell nyitni a kanálist! Értesíteni fogom a rendőrséget! Ekkor belépett az ügyvéd, mosolygó ábrázattal vette elő a végrendeletet. Legelőször is a gyűrűre vonatkozó passzust fogom felolvasni, mely így szól: „A smaragdgyürüt, melyet a
