Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-09 / 10. szám - Volker György: Szent Mikulás napján

A rimaszombati Kolbay Ildikó, a budapesti Városi Színház tagja és a miskolci színtársulat énekes primadonnája.

— Énhozzám? ...

— Igen. Vagy az édesanyjához. Ez a Mr. Pcwker ugyanis, akit különben talán akkor még nem is igy hi. t ik, valamikor igen jó barát; ágban volt az ön boldogult aty ával, aki mikor ő kivándorolt, egy összeget adott neki kölcsön. Az volt a szándéka, hogy ezt a pénzt most, ahogy illik is, a tisztes kamataival visszafizeti. Megtudta azt, hogy a barátjának pénzre már nincs szüksége. De kinyomoztatta azt is, hogy ön, a fia éppen abban a házban van mo: t, ahol nekem dolgom akadt. Nagyon természetes, ho"y megkért, és nagyon természetes, hogy én készséggel vállalkoztam is erre a kis szivességre.

Letette a borítékot az asztalra és gyorsan folytatta:

— Nincs semmi formalitás. Én nem tudom mennyi van benne, ön nem kell hogy nyugtát adjon, meit nem is tudnám, hogy hová küldjem. De megtettem, átadtam és most sietek aludni, mert nekem nagyon korán kell fölkelnem. Eát aludjunk jól.

És félóra múlva már valóban aludt is nyugo Itan, mélyen. De félnégykor, mikor az inas kopogtatott az ajtón, a professzor már a végén járt az öltözködésnek és né ány perc múlva a fekete táskával a kezében, n.ár a betege szó' ájában volt, ahonnan elégedett, mosolygós arccal sietett ki a kocsijához. Csipös,de édes őszi illatokkal teljes hajnali levegő hullámozta körül. Nagyot lélegzett belőle és helyeslőén bólintott.

Mikor kinyitotta a kocsiszekrényt, hogy a fekete táskát belehelyezze, kérdő tekintetet vetett a soffőr arcába. De a jó Dávid maga is meglepettéin és értetlenül bámult a fehér rózsabokrétára, amely harmatos frissességben pihent a szekrény fenekén. Nyilván ő se tudta, hogyan került oda. A professzor egy szót se szólt. Kivette a bokrétát, mélyen beleszagolt, azután az ölébe fektette.

Mikor a kocsi kizugott a két oszlop között, visszanézett. Az emeletsor második ablakán nem volt leeresztve a roló és a fehér függöny mintha megremegett volna egy ijedt mozdulat érintésében.

A professzor ösztönösen megemelte a kalapját, azután gyorsan mélyen a szemére húzta.

Szent Mikulás napján

Irta: Volker György

Ma Szent Mikulás napja van, én hazafelé tartok a gyorsvonatban, szemem falja a földet, mintha csak rizskása volna cukorral, fahéjjal végigszórva, megfeledkezem az újságról, a villamosról, az uccáról. Szürke vasúti kocsiban emberekkel ülök, akik utazgatnak: ki és be a szivükbe.

A szent este vonatunkat harisnyává tette a kisablak mögött.

Mikulás apó térj be ide is, látogasd meg e békétlen gyermekeket a zarándokútjakon. Ők a földet akarják körülölelni útjaikkal és az eget szándékaikkal.

Szólj hozzájuk a hit és vigasztalás szavaival, piros almákkal és aranydióval jóságosán szállj le ide a Prága-oderbergi vonatba és a világ összes vonatjába.

(Ford. Szalatnai Rezső.)