Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-09 / 10. szám - Szőllősi Zsigmond: A professzor

Jelenet a „Wings“-ből. Richard Arién és Charles Rogers a világ legszenzációsabb uj repülőfilmjéből. (Lásd a cikket a filmrovatban.) (Photo Paramount.') — A vacsorára egy pohár tej és két tojás, meg egy al­ma. Semmi más. Csak pár percig beszélgettek Szarvasi doktor úrral, mert hirtelen megeredt az eső. Hazaküldte a kollégát, ö azonban még jóidéig elsétálgatott a sötétben, a sustorgó lombok alatt. Lekerült az egykori szobája felé. A függöny­­telen ablak világos volt és azonnal megállapította, hogy a keskeny ki szobában azóta semmi se változott. A keskeny, barna ágy ugyanúgy állt az ajtó mögött, a régi helyén és az asztal mellett most is ott ült egy vékony fiatalember, könyvek és füzetek fölé hajolva a lámpavilágban, mint akkor. Valószínű, hogy most is ez az ablak marad legtovább világos az éjszakában. A különbség csak az, hogy ez a mos­tani fiatalember pápaszemet hord, amit az akkori nem hor­dott és nem visel még ma sem. És ez tán még vékonyabb, mint az akkori volt. Sokáig nézett be az ablakon, azután fölment a szobá­jába. A házbeliek nyilván pontosan engedelmeskedtek a pa­rancsának, mert semmi emberi nesz nem hangzott. Még tiz óra se volt, de mintha az egész kastély aludt volna. Az asztalon a vacsorája mellett egy borítékot talált. Tudta, mi van benne, De még mielőtt fölbontotta volna, a táskájából elővett egy másikat. Csak azután nyitotta föl, kivette ami benne volt és a szép, nagy bankókat azonmód áttette a másikba, amelyet lezárt, megcímzett és zsebre­­vágott. Azután az ő különös, súlyosnak látszó, mégis nesztelen lépteivel elhagyta a szobát, lement a lépcsőkön, a földszin­ten végighaladt a baloldali folyosón és egy halk koppantás után benyitott az utolsó ajtón. A nevelő ur riadtan pattant föl az asztal mellől. A professzor két lépéssel mellette volt, bemutatkozott és a balkezével már nyomta is vissza a nevelő urat a székére, ő maga pedig a másik székre telepedett és, mint aki vizs­gáztat, tette föl a kérdést: — Ön Hajnal ur, ugy-e? A nevelő ur annyira zavarban volt, hogy a hangot nem fogta a torka. Csak egy meghajlással válaszolt, hogy: igen. — Hajnal Elek, ugyebár? — Az vagyok, kérem szépen. Rendben van. Az ön édesapja itt tanító volt a fa­luban? — Harmincnégy esztendeig. — Hallotta ön valaha ezt a nevet, hogy Mr. Powker? A nevelő ur összeráncolta a homlokát az erős gondol­kozástól. De végül mégis csak ezt kellett felelnie, hogy: — Sohase hallottam. A professzor ezt gondolta magában: — Nem csodálom, mert én sem. De nem ezt mondta, hanem igy folytatta: — Nos, kérem, ez a Mr. Powker, aki ezelőtt két hónap­pal jött át Amerikából, hogy velem megoperáltassa magát és éppen ma reggel hagyta el jó egészségben a szanatóri­umot, hogy sürgőssen visszautazzék, én bizony nem is tu­dom, hogy Newyorkba-e, vagy Csikágóba, mikor a bucsuzás­­nál véletlenül megemlítettem neki, hogy ma idejövök, na­gyon megkért egy szívességre, amivel két napot spórolok meg neki. Mert különben ő maga jött volna ide önhöz.

Next

/
Thumbnails
Contents