Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-09 / 10. szám - Szőllősi Zsigmond: A professzor

Jelenet a „Wings“-ből. Richard Arién és Charles Rogers a világ legszenzációsabb uj repülőfilmjéből. (Lásd a cikket a filmrovatban.) (Photo Paramount.')

— A vacsorára egy pohár tej és két tojás, meg egy alma. Semmi más.

Csak pár percig beszélgettek Szarvasi doktor úrral, mert hirtelen megeredt az eső. Hazaküldte a kollégát, ö azonban még jóidéig elsétálgatott a sötétben, a sustorgó lombok alatt. Lekerült az egykori szobája felé. A függönytelen ablak világos volt és azonnal megállapította, hogy a keskeny ki szobában azóta semmi se változott. A keskeny, barna ágy ugyanúgy állt az ajtó mögött, a régi helyén és az asztal mellett most is ott ült egy vékony fiatalember, könyvek és füzetek fölé hajolva a lámpavilágban, mint akkor. Valószínű, hogy most is ez az ablak marad legtovább világos az éjszakában. A különbség csak az, hogy ez a mostani fiatalember pápaszemet hord, amit az akkori nem hordott és nem visel még ma sem. És ez tán még vékonyabb, mint az akkori volt.

Sokáig nézett be az ablakon, azután fölment a szobájába. A házbeliek nyilván pontosan engedelmeskedtek a parancsának, mert semmi emberi nesz nem hangzott. Még tiz óra se volt, de mintha az egész kastély aludt volna.

Az asztalon a vacsorája mellett egy borítékot talált. Tudta, mi van benne, De még mielőtt fölbontotta volna, a táskájából elővett egy másikat. Csak azután nyitotta föl, kivette ami benne volt és a szép, nagy bankókat azonmód áttette a másikba, amelyet lezárt, megcímzett és zsebrevágott.

Azután az ő különös, súlyosnak látszó, mégis nesztelen lépteivel elhagyta a szobát, lement a lépcsőkön, a földszinten végighaladt a baloldali folyosón és egy halk koppantás után benyitott az utolsó ajtón.

A nevelő ur riadtan pattant föl az asztal mellől. A professzor két lépéssel mellette volt, bemutatkozott és a balkezével már nyomta is vissza a nevelő urat a székére, ő maga pedig a másik székre telepedett és, mint aki vizsgáztat, tette föl a kérdést:

— Ön Hajnal ur, ugy-e?

A nevelő ur annyira zavarban volt, hogy a hangot nem fogta a torka. Csak egy meghajlással válaszolt, hogy: igen.

— Hajnal Elek, ugyebár?

— Az vagyok, kérem szépen.

Rendben van. Az ön édesapja itt tanító volt a faluban?

— Harmincnégy esztendeig.

— Hallotta ön valaha ezt a nevet, hogy Mr. Powker?

A nevelő ur összeráncolta a homlokát az erős gondolkozástól. De végül mégis csak ezt kellett felelnie, hogy:

— Sohase hallottam.

A professzor ezt gondolta magában:

— Nem csodálom, mert én sem.

De nem ezt mondta, hanem igy folytatta:

— Nos, kérem, ez a Mr. Powker, aki ezelőtt két hónappal jött át Amerikából, hogy velem megoperáltassa magát és éppen ma reggel hagyta el jó egészségben a szanatóriumot, hogy sürgőssen visszautazzék, én bizony nem is tudom, hogy Newyorkba-e, vagy Csikágóba, mikor a bucsuzásnál véletlenül megemlítettem neki, hogy ma idejövök, nagyon megkért egy szívességre, amivel két napot spórolok meg neki. Mert különben ő maga jött volna ide önhöz.