Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-07 / 1. szám - Tarka krónika • Jusupoff herceg könyve - A bolod különc könyvtára
Tarka krónika Jusupoff herceg könyve A fiatal Jusupoff Félix herceg 1916 december 16-án estélyt adott Raszputin tiszteletére s a papot még az éjjel meggyilkolta. Mindenekelőtt ciankálival preparált csokoládészeletekkel kínálta meg, majd amikor az első adag nem használt, mérget kevert a borába. De a szibériai kolosszust nem tudta ily egyszerűen eltávolítani. Szervezetének kevés volt, a kimért adag s szörnyű belső fájdalmaival tovább ült az asztalnál. Már sejtette a valót és vérbeborult szemmel nézett vendégadójára, aki mézédes szavakkal igyekezett szórakoztatni fel-felnyögő vendégét. Végül is Jusupoff orvul rálőtt Raszputinra. Ez sem használt: tiz perc múlva a földön fetrengő áldozat fölnyitotta reszkető szempilláit és lassan fölemelkedett. Birkózni kezdtek és Raspu tin már-már diadalmaskodott. Jusupoff kétségbeesett segélykiáltásaira a szomszéd szobából berohant a többi összeesküvő: Puricskevicsi, a duma képviselője, egy fiatal nagyherceg, Lasovert dr„ aki a ciankálit keverte és egy fiatal arisztokrata hadnagy. Puricskevics revolverével többször rálőtt az energikus haldoklóra és Raszputin végre kilehelte lelkét. Jusupoff a végső küzdelemben nem vett részt: a birkózástól kimerültén hevert az egyik kereveten. Csak akkor tért magához, amikor Raszputin élettelen leste már elnyúlva feküdt a padlón. Tájtékzó dühvei vetette magát a tetemre és ólmos gumibotjával csaknem fél óráig ütötte, verte, rugdosta, köpködte. Mindezt önmaga mondja el a lehető legprecízebb részletességgel. A holttestet az udvari autón elszállították is a Néva jegén egy külön e célra vályt lyukon a folyóba vetették. Ha Dosztojevszki Írja meg a gyilkosságot, következménye artisztikus bünhödés lett volna. De nem ez lett. A tettet maga a gyilkos, Jusupoff Félix herceg irta le, szélesen, kedélyesen és hidegen. („Raszputin halála“ Pantheon-kiadás, Berlin) A szegény Klabund előszavában a gyilkosságot a vulkanikus idők össze-visszaságába igyekszik beilleszteni, a Leninek, a Mussolinik, a trusztkirályok, a forradalmak viselt dolgai közé. Raszputin esete a maga idejében nem jelentett különlegességet. Purickevics is leírta, de nem tudta kellőképen megindokolni. Az összeesküvők Raszputinban, a cár urában, Oroszország átkát látták és elhatározták, hogy megölik. Jusupoff gondolt először a gyilkosságra. A gondolat sokáig élt benne és soká tartott, amig bűntársakat toborzott. Végre hosszú előkészítés és hideg megfontolás után sor kerülhetett a terv kivitelére. Raszputin bizalmasait ügyesen megtévesztették, a nem megfelelő tiszteket eltávolították, a ciankálit megkeverték, a revolvereket megtöltötték, — s elérkezett a nagy nap, amikor méreg és revolvergolyó megtehette kötelességét. Ismételem: mindezt és sok mást az úri gyilkos előkelő precizitással írja meg. Mi ez könyv? Értékes „document humain“? Bünbánat diktálta? Nem. — Puszta magyarázat és mentegetőzés. A képzelt erkölcsi alap legfeljebb önszuggesztió benne, mert maga a gyilkosság, Raszputin legyilkolása, minden leirt részletben oly brutális és oly bestiális, hogy szinte azt kérdezzük: beszámitható-e az az ember, aki megtette és nyugodtan leírta. Történelmi igazságot akar megállapítani, ez a könyv? A történelmi igazság megállapítására elég a vallomás, nem kell hozzá a tett kinematográfiái pontosságú leírása. Sőt, a történelmi igazság egészen mássá válik ebben a könyvben: rájövünk, -hogy mily kevés belső emberi kultúra rejtőzött az orosz udvari társaság arisztokrata miliőjében. Az aljas gyilkosság e társaság előtt megfelelő megoldásnak látszott abban a sötét krízisben, amelyben Oroszország akkortájt vergődött Mintha Raszputin vesztette volna el Nikolajevics Nikolaj háborúját! Ellenkezőleg, Raszputin volt az egyetlen, aki tisztán látott és aki a cárt olyan útra akarta vezetni, amelynek végén nem a bolsevizmus állt. A papot néhány ember gyilkolta meg, az udvar légkörében élők egyformán helyeselték. — Jusupoff pusztán annak az epigon rétegnek reprezentáns ifjonca volt, amely már nem tudott alkotni s amelyben nem volt többé eszme és érzelem. Megölték a józan parasztészt, amely — akárhogy vesszük — Raszputin alakjában került a cár közelébe és talán megenyhitette volna Oroszország sorsát. Raszputin ugyanaz a kétségbeesett és földbevert elszántság volt, mint Tisza István, ugyanaz az energia és misztikus kevésbeszédüség. Ö sem tehetett a háborúért, Tisza sem, de ő is folytatni akarta, Tisza is, mert egyikük sem látott jobb megoldást a megkezdeti borzalomban. Öt is meggyilkolták a vég kezdetén, Tisza Istvánt is. Mindkettő egyforma heroizmussal halt meg. Jusupoff pedig, ez a gyönyörű hercegfiu, kikerült Franciaországba, ahol az asszonyok ábrándképe lett. A legelegánsabb, a legszebb emigráns, hódított, ahol megjelent. De a viz nem válik vérré: a beteg morál folytatta megkezdett útját. Akinek a nagy gyilkosság csak epizód volt és nem zavarta különösképen sportjai, parfömjei és selymei között, nem állhatott meg a továbbiak előtt. S Jusupoff Félix herceget a mindenttürő Franciaország kénytelen volt kitiltani területéről, mert leánykereskedelemmel, titkos találkahelyek fentartásával foglalkozott és beteges hajlamaival százakat megrontott. Mielőtt eltávozott volna, a biaritzi bíróság maga elé idézte, mert Raszputin lánya kártérítésért pörölte — legalább kártérítésért. Furcsa pör: a gyilkost csak kártérítésért, apanázsért pörölhették, mert ügyét egy oroszországi hercegi álbiróság annakidején állítólag már elintézte. Most Berlinben él Jusupoff herceg és kiadta németül arcátlan könyvét. Egyszer láttam ezt az embert Párisban. Ragyogott külső tökéletességében. Akaratlanul a sírra kellett gondolnom, mely kívül márvány és hófehér, de hévül tele van, a rothadás undokságaival. A bolond különc könyvtára Az ógörög világból ismeretes Era tosthenes esete, aki önkezével vetett véget életének, mert megvakult és szeretett könyveit többé nem olvashatta. Napoleon Camerata herceg nagy nyomorában végre elhatározta, hogy eladja könyvtárát, de egy órával az aukció után öngyilkos lett. Szobolevszkij orosz bibliográfus, Puskin személyes jó-barátja, 50.00-0 rubelt adott ki csak azért, hogy újra birtokába jusson egy unika-könyvnek, amelyet elloptak tőle. A könyvet nem szerezte vissza s efölötti elkeseredésében búskomorságba esett és belehalt. Lazarevszkij orosz könyvgyüjtő, amikor könyvtára kigyulladt, beszaladt a lángok közé, hogy kimentse Gogoly müveinek első kiadását. A lángok között lelte halálát. Egy régi balti városkában a minap meghalt egy bizonyos G. ur. Utolsó sarja egy ősrégi hanseáta-nemzetségnek, különc és szenvedélyes könyvbarát, aki félig beomlott, hatalmas barokkházban lakott s csak agg házvezetőnője viselte gondját. Az öreguron már évekkel ezelőtt mutatkoztak az elmebaj jelei. Az azelőtt dandysen öltözködő férfi egyszerre csak a felismerhetetlenségig elhanyagolta magát. Hosszú szakáll! növesztett, soha nem keresett fel borbélymühelyt, egész éven át -egy kopott és öreg rókabundát viselt, s egyetlen embert sem engedett háza falai közé. Egy nap megjelent a rendőrségen az öreg különc házvezetőnője ós jelentette, hogy már két napja nem látta G. urat, szobája ajtaja zárva van s attól fél, hogy urának valami baja esett. A rendőrség behatolt a lakásba s a könyvtárban a padlón holtan találta az öreg urat. Megállapították, hogy a könyvrajongót egy fóliánsokkal megrakott hatalmas könyvállvány ölte meg, amely rázuhant és fejét összezúzta. Úgynevezett „könyvhalált“ halt, ugyanúgy, mint annakidején Stöffler János csillagász, Coray hellénista és Saint-Charles bibliofil. Valamennytűket az alázuhanó könyvlavinák ölték meg. A különc hagyatéka sokezer porlepte könyvből, több féligelvadult macskából és egy titokzatos, elzárt mahagóniszekrényből állott. Ez a szekrény valami nagy titkot rejtegetett s amikor felnyitották, kitűnt, hogy érdemes tartalmával a bibliománia annáleszeiben foglalkozni. A szekrényben szép sorjában állottak a pompás pergamentbe és a disznóbőrbe, vagy színes maroquinbe és szaffiánba kötött könyvek. A könyveket sorra fellapozták, de semmi, egyebet nem találtak bennük, mint fehér, tiszta papírlapokat. Minden könyvnek első oldalán azonban gondosan ráfestve különböző könyvcimek állottak. Például: Schnellpfeffer Jakobus: Mézeshetek. Laurus Bein: Egy gerontofilos inargináliái, Lucca, 1914. Lord Byron: Gyónásom, Missolunghi 1824. Andreas Schall de Bell: Egy nyugalmazott iszákos memoárjai. Paris Lodron: Les neiges d‘ anian, Venise 1820. E. A. Poe: Pétervári naplók, Boston 1837. Thümmel: Egy vig fürdető asszony memoárjai, Cythera, 1780. Teshofil Wirffentopff: Les Lendemains, Thule 1920.
