Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-10-28 / 4. szám - Erdélyi József: Dévai őszi emlék - Wallace, Edgar: A különös grófnő

Lois könnyeden meghajolt. A következő pi.líliamattbiain meglepetve szemlélte uj hálószobáját. Nagy tereim volt az ediső emeletien, ábláka a térire ínyddit. Anélkül, hogy tudatában iliétt volna, miire gondol, a berendezésit Doirn szobájával hasonlította össze. Ugyanaz a fényűzés.

Átöltözött is visszatért a szalonba, mely egyúttal a grófnő „dolgozóija“ i,s volt. Ekkorra már két férfi ült a grófnő társaságában. Az egyikben fölismerte az ifjú, ábrándos grófoit, a másik alacsony! termetű ember volt. Az utóbbi vörös, teli Ikiélpie laiririód Itiáhusikoidotit, hogy szeret jóiéin!. Amikor mosolygott s eizt nagyon gyakran tette, fogai el öv illantak s Lois önkéntelenül a tigris fogaira gondolt, pedig semmi nem v-oilt ebben a bodros vöröshajú, alaktalan emberkében a ragadozó állatból. Egyedül magas homloka volt érdekes benne.

— Mr. Cheisney Praye, — mutatta be a grófnő.

Lois ujjai nagy, kövér kezet tapintottak.

— Igen örülök, hogy megismerhetem, Miisis Reddlie. Hangja kellemes volt, bár kissé rekedtesnek tűnt föl. Tolakodó tekintete leplezetlen csodálkozással pihent Lois alakján.

— Lord Moront már ismeri.

Az ifjú lord valami érthetetlent mormolt.

— Miss Reddlie az uj titkárnőm, — magyarázta a grófnő. Az utolsó szó mindéin szótagját külön hangsúlyozta. — Gyakran fogja nálam látni, Cheisney... Mr. Praye ugyanis az én pénzügyi tanácsadóm, — fordult Lois felé.

Cheisney Praye egyáltalán nem olyan benyomást keltett, mintha erre a tisztségre nagyon alkalmas lenne. Inkább a ruha jó szabásában, vagy a nyakkendő megkötésének művészetiében látszott szakértőnek. Lois gyakran olvasta azt a kifejezést, hogy „Ikinyalt, kivasalt ember“, de most élte meg először, hogy ezek a szavak a való életben mit jelentenek.

— Volt már színpadon?

— Nem, — felelt a leány mosollyal, mert az öreg Maickenzie intése jutott eszébe.

Hermáim Sudermann, a nagybeteg német iró.

Washington népe lelkesen ünnepli a „Gráf Zeppelin“-!.

— Kár. Nagyszerű megjelenése lenne a szinpadon, — fecsegett tovább. — Megvan hozzá a tartása, alakja, hangja és mindene, ami még kell. Én néhány évig voltam egy vigjáték-szinházban, mondhatom, férfinek kutyaélet s a nőinek sem sokkalta jobb.

Hangosan nevetett, mintha valami szellemességet mondott volna. Lois elcsodálkozott, hogy a lady tűri ezt a hangmodort.

— Én szívesen mennék a színpadra.

Ezt a hallgatag ifjú lord mondta s hangjában elégedetlenség remegett.

A grófnő rosszalló tekintetet vetett rá.

— Soha, Seilwin. Ezt a csacsiságot verd ki a fejedből.

Lord Moron óralánciával játszott s a lábát mozgatta. Lois 25—30 évesnek nézte. Ki van zárva, hogy házas legyen. De mintha talán a feje nem volna egészen rendben. Később megtudta, hogy télved, merít a lord csak nagyon puha nagy gyerek volt, aki az anyja korlátlan hatalma alatt áll.

A lady kinézett az ablakon a térre.

— Ki ott az az ur? — kérdezte.

Chesney Praye odatiekintett. Lois észrevette, hogy ajka megrándult és arca elsápadt.

— Az átkozott! — mondta magáiban Praye. — Az London legügyesebb embere, érteim a legügyesebb detektivje. Ezer fontot szívesen adnék, hogy ott lehessek a temetésén. Engem nem szivei.

Hirtelen abbahagyta, mintha akaratlanul túlsóikat talált volna mondani.

Lois a válla fölött meglátta a kérdéses férfit, aki az utcán lassan tovasétált.

Michaell Dórin volt.