Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-07 / 1. szám - Falu Tamás: Találkozó
biztatók, mert eddig nyolc napon összesen 39 oldalt olvasott, most még két napig akart itt maradni és 500 olvasni való oldala volt hátra. Már a hullámzó kígyónál tartott, midőn valami goromba csattanás hallatszott he a lépcsőházból... Lövés; Most igazán itt vannak a diinkák! Nem, — hiszen ez a imuzeumköruti lakás.... De azárt lövés volt! Neki jó füle van az ilyenekhez, a winchester hangját épp oly kevéssé tévesztené össze a mauzeréval, miként a zeneértő nem téveszti össze a pikula hangját a tagolóval. Lövés volt, pisztolylövés, hét milliméteres browningból adták le! Most hecsöngefett a házmester. — Hogy a főtiisztelendő ur siessen a második emeletre, mert öngyilkosság történt! A főtisztelendő ur egy párducugrással az ajtónál termett: — Iduska? (A kis haszontalan valahogyan mégis befészkelte magát a szivébe.) — Nem, nem Iduska őnagysága, hanem egy fiatal ur, aki szokott idejárni. Az Iduska ajtaja előtt lőtt magáiba, mert nem akarták beereszteni. Az öngyilkos jelöl tét az előszobában találta, a legkényelmetlenebb bambusz-kanapék egyikén elnyúlva. A mama volt mellette és a szobaleány. Iduka azonban tüntetve távol tartotta magát. Jól nevelt ifjonc lehetett az öngyilkos, mert amint megpillantotta a pátert, tüstént bemutatkozott: — Má'látá Árpád. — A gömöries beszédjétől eltekintve, tökéletes angol gentleman benyomását tette. Egy nagyon megijedt angolét, mert szemmel látható volt, hogy a pisztoly lövése senkire sem tett olyan lesújtó hatást, mint őreá. Szivén akarta magát lőni, szerencsére hiányosak voltak az anatómiai ismeretei és a szivét a hóna alatt kereste. A lövés némileg megpörkölte a karját, de mély sebet ejtett a kabátja ujján. Nem doktor, hanem szabó kell ide. Tureczky atya, miután megcsinálta a megnyugtató diagnózisát, visszavonult. A lépcsőházban Iduska várt reá. — Mit szól ehhez az Ízetlenséghez? Öngyilkossági komédiát rendez az ajtóm előtt. Mert komédia volt, az kétségtelen. Azt mondja: megöli magát, ha nem me-Az ungvári Mozaik kulturegyesület előadta Offenbach „Varázshegedü“-jét. A három főszereplő: ifj. Hannel Antal, K. Ortutay Mária, Gönczy János. (Kántor felvétele, Ungvár) gyek hozzá feleségül. Egyszerre a nagy szerelem! Most már igazán nem tudom, mit csináljak... Hozzá menjek? Ne menjek? Attól félek: ha hozzámegyek, ő bánja meg, ha meg nem megyek hozzá, akkor én. Hát szóljon már, főtiisztelendő ur, adjon valami tanácsot. Elhatároztam, hogy azt teszem, amit maga tanácsol. — Majd gondolkozom! — mormogta az Állatok apja. Azzal fölment a szállására. Úgy érezte magát, mintha a dinkák rágyújtották volna a házát. Itt csak egyet lehet tenni: menekülni! Megnézte az órát, még tiz se volt. Azt mondta a fivérének: — Meggondoltam a dolgot, inkább ma utazom, az éjféli vonattal. Egyelőre Genuába, onnan hajón tovább. A tábornok kocsiért küldött. Az inas levitte az útitáskát meg a zsákot, a köpülőgépet azonban Tureczky atya nem adta ki a kezéből. Midőn a második emeletre ért, a nyitott ajtón keresztül megpillantotta a mamát. — Jó, hogy látom, főtisztelendő ur. Nagyon fontos dologban kell önnel beszélnem. Nem jönne be egy pillanatra? Tureczky atya megszeppent. — Bocsánat, most Báhr el Gházába kell mennem, de maid ha visszajövök . . . Őnagysága talán azt hitte, hogy Báhr el Gháza az első emeleten van, mert nem ellenkezett, csak nyájasan mosolygott. Ez a mosoly — ! Miikor odalenn kocsiba ült, már tudta az Állatok apja, hogy ki a száztiz kilós hölgy. Ö az a bájos, ikönynyed és szilaj démon, aki harmincöt esztendővel ezelőtt keresztül libbent az ő életén és aki oka volt annak, hogy' ő szerzetes lett és Afrikába ment. — Siessünk, siessünk! — mondta a kocsisnak. Pedig volt még két órája vonatindülásig. Találkozó Pajtás, a hajad ősz már, A hátad görnyeteg. Arcodra rémet rajzolt Az életszörnyeteg. Fogadat elkoptatta A fogcsikorgatás, Pálcádból ásónyél lett, Mely mind mélyebbre ás. Pajtás, mit nézel úgy rám, Hogy a szivem megremeg? Talán a hajam ősz már, Vagy hátam görnyeteg? Talán eszedbe jutott A messze, árva pad? Könnyeid kit siratnak, Engemet, vagy magad? Pajtás, ne nézzük egymást, Nézzünk visszafelé: Egy kertben rózsa nyilik És döngicsél a méh. Virágzó fa egy parton, S mi ott hagytuk a fát... — Kinyújtott kar a bánat — Gyere, öleljük át! Falu Tamás.
