Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-10-07 / 1. szám - Avercsenko, Arkadij: A kincs

A kincs

Irta: ARKADI

J AVERCSENKO

Tugucsov megszólította rélgi jó ismerősiéit, ia fiatal By csikó vöt:

— Miért nem látogat meg? Bemutatom a feleségemnek. Bájos, fiatal! feiHeségem van. Jöjjön hozzánk teára, bemutatom. Jöjjön miniéi! előbb ... A feleségem énekeli, zongorázik...

— Micsoda hülyéik a férfiak, — gondolta Byciskov és szánalommal nézett Tugucsovra. Majd hangosain hozzátette :

— Természetes. Ellj övök.

— Legyen szerencséim! A feleséigem rendkívül müveit és allalkja egyenesein vénuszi.

— Ilyen ökör, — gondolta Byciskov és hangosan hozzátette:

—- A viszontlátásra! Holnap eljövök.

&

Bycskov Tugucsievélknáll ült és esztéta módjára csodálta Jeilena Iwanowna hófehér kezét. Jeilena Iwanowna teát kínált.

— Remek nő, gondolta elégedetten Bycskov.

— Igen, — szólít Tugucsov, mintha kitlallállltia volna vendége gondolatát. — A fellleisélgeim igazi kincs. Sajnálom, de most a bankiba kell sietnem és egyedüli hagyom önökét. Édes Alenusika, nem fogsz unatkozni? Különben a barátom majd szórakoztat. Viktor oviicis Viktor mulattassa a feleségemet...

— Szívesen, — válaszolt remegő hangon Bycskov.

— Éjféltájban hazajövök, előbb ne várjatok. A viszontlátásra, drágáim. A viszontlátásra kedves barátom!

J0-Kót hélt múlt el. Bycskov ismét Tugucsovéknáli ült, ez alkalommal aíz elegáns vendégszobában, a zongoránál, Jélenia Iwanowna mellllett, miiközben a férj nagy léptekkel rótta a szobát föl és állá. Hol a párocska közelébe került a zongoráihoz, hol a tálgas szoba ellenkező sarkáig távozott. Ennek megfelelően különös és változó volt Jeilena és Bycskov társalgása.

Jeilena haragosan suttogta:

— Te gonosz, miért nem jöttél három napig? Úgy vágyódtam utánad!

Ebben a pillanatban a férj közelllebb jutott és Jeilena nyomban másra fordította a beszédet:

— Persze, azon a birtokon, ahol a nyaralt töltöttem, sokat eprésztünk. Szenvedélyesen szeretem az epret.

A léptek eltávolodtak.

— ... Imádlak... Vágyódom a csókjaid után, olyan unalmas vollt. .. (lépteik) ... hu ... húgommal egész nap a bozótban ültem és epret szedtem... Italán másvalakit szeretsz, hallód, igen, féltékeny vagyok... nem tűrtem, hogy a hugoim több epret evett, mint én és sírtam ... ha megtudom, hogy megcsalsz, leöntitek sósavvál... és tudja, eperdzsem kitűnő a teához ...

így húzódott a társalgás, amíg végre Bycskov is szóhoz jutott:

— Már kivet csalllnállak meg, egyetlen kincslem, drága galambom ... igen, a kanári madár gyönyörűen énekelt, de egyszer elfelejtettem megetetni és... holnap hozzád jövök, ha a férjed végre elmegy abba az ostoba bankba.

— Úgy, úgy — hangzott föl a hátuk mögött a férj szenvedő hangja —, fiatalember, ön csúnyán visszaélt bizalmammal. Nos, jó, elmegyek. Nem lleszek a szerelmes galambok útjában.

Az asszony sírva a férjére bor ült, die Tugucsov szelíden visszaitolta:

— Semmi magyarázat. Mindent tudok! Megyek! A távolban fogom átszenvedni a nagy lelki drámát. Kénem, a postát küldjék utánam a „Brisztol“-ba.

A férj hamarosan becsomagolt és 'lehajtott fővel eltávozott. Jélena Iwanowna hangosan föllsiirt és ráboirult Bycskov mellére.

— Vigye el az ördög, most mienk a viliág.

— Egyetlen kincsem!

&

El'mult egy hónap. Bycskov Tugucsov mellllett ült a Brisztolbian és fölháborodva mondta:

— Vegye tudomásul, hogy csúnyán bánt velem!

— Én? — kérdezte mosolyogva Tugucsov. — Elmentlem, hogy ne zavarjam a boldogságukat.

— Ne hazudjon! Egyszerűen meg alkart szabadulni a feleségétől és rámsózta. Én idióta, bedőltem.

— Nincs megelégedve ?

— Az ördög vigye... megelégedve! Hisz‘ ez nem asszony, ez a sátán. Gonosz, féltékeny, hazug és olyan buta, hogy néha ütni szereltnek.

Tugucsov kényelmes pózban hevert a kleréveten és boldogan mosolygott.

— El sem hagyhatom, botránnyal fenyeget.

— Ez ő! — mondotta a vollt férj.

— Hallgasson ide. Csúnyán bánt velem, de mindent megbocsátok, sóit hálás leszek ... adjon tanácsolt, hogy szabaduljak meg tőle ... Valami kiutalt...

— Kiüt? De hát ki akadályozza meg abban, hogy ugyanazt tegye, amit éin? Keressen egy tisztességes fiatalembert.

— Hát van egy ilyen idióta?

— Én mindenesetre Itlallálltam ... És miiért idióta? Vallja bie, hogy a nő első látásra nagyszerű benyomást kelt. Az asszonyok értenek ehhez.

— Fedosejewics Iwián, adjon tanácsot. Talán van valakije a láthatáron?

— Hm! Kegyetlenül bántam önnel, pedig kedves fin. Hallgasson ide. Agronomow jó llieisz. Tavasz óllá bukik a kincsünkre.

— Agronomow? Hm ... gondolja?

&

Bycskov és Agronomow ött ülitek az elegáns vendéglőben. Byciskow Agronomow vállára tette kezét:

— Miért nem láttuk olyan sokáig? Jöjjön éli egysizer. Most Jeilena Iwanowniával éiliek. Gyönyörű nő, énekeli, zongorázik, az alakja vénuszi... Jöjjön egyszer egy csésze teára. Jelenia Iwanowna már többször kérdezősködött miaga után. Jöjjön.

— Tiszta hülye, — gondolta Agronomow. Gúnyosan mosolygott és sajnálkozva nézett Bycskoivra.

Majd hangosain hozzátette:

— Természetes. Holnap eljövök.

Egy hónap telit el.

Agronomow a színházban találkozott Iwolginnalli, a barátjával és vidáman kéziét szorított veié.

— Hogy vártam erre a találkozásra! Adja a beicsülletszavát, hogy meglátogat. Most Jeilena Iwanowniával mintegy házaséletet éllek. Jöjjön el, bemutatóm. Szép, ckos, zongorázik, a termete olyan, minit Vénuszé volt.

Iwoiígin egykedvűen elfordult.

— Bocsánat. Ez a Jeilena Iwanowna valamikor nem Tugucsiovnaik volt iá felesége?

— Igen. Miiért?

— Akkor, kérem, ne tessék erőlködni; én voltam az, aki Tugucsovot ezzel aiz asszonnyal boldogítottam.

Agronomow elhallgatott. A kör bezárult,