Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-27 / 194. szám
Vasárnap ÍQ44* aupusztus 27 Ara 40 fillér ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HÖR A 6.20, NEGYEDÉVRE 15.—, FÉL ÉVRE 30.—, EGÉSZ ÉVRE 60.— PENGŐ. — POSTATAKARÉK- PÉNZTAR1 CSEKSZAJVUA SZAMA 72148. HUSZONHETE DIK ÉVFOLYAM 194. SZÁM KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERKESZTŐSE«, RlABOHiVAUu, cm NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASS AI-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIOK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA MEGTÖRTÉK A NÉMETEK A ROMÁN KIRÁLYI KLIKK URALMÁT- jelenti a vezéri főhadiszállás A Icéi Änfonesdu! HMecfffylllkoSióik ? Románia egész katonai, politikai és gazdasági ellenőrzése a feltételek értelmében a Szovjet uralma alá került volna Románia utia I. A világ’ figyelme az utolsó 72 órában ismét Európa délkeleti viharsarka: Románia felé Irányul. E sorok Írásának pillanatába** még nem Ismerjük minden részletét annak az eseménysorozatnak, amely Romániában lejátszódott, de a részletek hiányában is pontosan tudjuk, hogy mi a történtek lényege. Mihály király és az ő kamariliája árulást követett el az európai szövetségesek ellen, akárcsak huszonnyolc évvel ezelőtt nagyapja, I. Ferdinánd. Románia mohósága akkor is Európát hagyta cserben, amikor az angolszász —francia—pánszláv szövetség kedvéért hátba támadta régi baráípit s most is Európái és Európa legszentebb eszményeit árulta el azzal, hogy be akarta szüntetni az egész Európát pusztulással fenyegető közös ellenség ellen vívott harcot, j Hangsúlyozzuk, hogy ennek a legújabb árulásnak részletei még nem bontakoztak ki teljességükben, s éppen ezért kell nyomatékosan utalnunk arra, hogy Mihály királynak és bamarillájának szégyenteljes elhatározása bennünket cseppet sem ért meglepetésképpen. Évek óta fokozott figyelemmel kisértük oRmánia politikai utjának kanyargós vonalát s mindig tudtuk, hogy ez az ut a zavarosban való halászás, az örökös zavarkeltés, a mások hátbatámadásának útja: a felelősséget, becsületet távolról sem ismerő anarchia szörnyű ösvénye. A román anarchia utján tagadhatatlanul voltaic olyan állomások is, amelyek azt a csalóka illúziót kelthették, hogy az örökös zavarosban való halászás, az alkalmasnak látszó pillanatban fondorlatosán végrehajtott politikai és mo- tális színeváltozás, a barátok és szövetségesek elárulása, vagy egyenesen hátbatámadása hasznot jelent a hatalmas étvágyú bukaresti politikának. Csakhogy Románia nem számolt azzal a ténnyel, hogy a mostani világégésben a diplomácia hagyományos kártyái már nem sokat érnek, sőt semmit sem érnek. Románia sok mindennel nem számolt történelme folyamán, mert vakon és tökéletes önzésében örökké csak a maga jogtalan hasznát kereste minden nemzetközi megnyilatkozásában, különösen pedig háborúiban. Ez a vakság hozzátartozik az anarchia adottságaihoz és az anarchisták lélektanához. Ez a jellegzetes vakság még most is ugyanolyan reménységekkel néz a jövendő elé, mint huszonnyolc évvel ezelőtt, roost is csak a más kárára szerzendö koncra -ácsingózik, ahelyett, hogy férfiasán és meg ;ku- vás nélkül védené azt, minden románnak védenie kellene a keletről betörő ellenség ellen. De Mihály király és ka marillájának árulásában épp itt van számunkra a legjellegzetesebb tünet: Románia a férfias harc helyett Ismét a kültelki szatócs gyáva alkudozását választotta s ma már nyilt ellenségként áll szembe azzal a szövetségesével« amely öt év. óta a szó szoros értelmében tejben-vajban fürösztötte, minden elképzelhető módon aj- nározta, s az anyagi segítségnek "minden elképzelhető eszközével hatalmas ketonul teljesítményekre tette alkalmassá. Lehet, hogy. a román részről csúfosan cserben hagyott szövetségest váratlanul és meglepetésképpen érik a bukaresti kamarilla cselszové- nyei, minket azonban soha, egy pillanatig Sem vezetett félre az a szerep, amelyet Románia politikai és katonai sikon játszott az utolsó fél évtizedben. Nem táplálhattunk illúziókat, mert ebben a tekintetben éppen maga Románia, a román politika, a román hírverés s végül a román közélet rengeteg megnyilatkozása akadályozta meg, hogy gyanakvás nélkül szemlélhessük a déli szomszéd szent fogadkozásait az uj Európáért hozott áldozatokat illetőleg. Hogy ez a fenntartás, hogy ez a gyanakvás mennyire jogos volt, azt az utolsó 72 éra eseményei igazolták. E lap hasábjain már három és fél évvel ezelőtt (1041 januárjában) több alkalommal mutattunk rá arra, hogy milyen végzetes utakra tévedt Románia önmagával meghasonlott népe és politikája. Az 1940 őszén meghozott bécsi döntés egyik napról a másikra tépte szét a nagyhatalmi ábrándnak azt az aranyos fátvolát, amelybe Carol király és kamariliája öltöztette be a román nép tudatát. Abban az anarchiába, amelybe a páriskörnyéki béke- rendszer bukásakor jutott a mesterségesen feltápíált kis déli szomszédállam, úgy látszott, hagy a Vasgárda teremt uj nemzeti Ideálokat. Úgy látszott s ezért Zelb-a Cod- reanu és követői sok hlvet és barátot szereztek maguknak Európa közvéleményében. Ml azonban mindig tudtuk, hogy ők sem a rend és a megbékélés emberei. Mindig tudtuk, hogy a román nép felemelkedését nem a románság tagadhatatlan népi értékeinek és erkölcsi erőinek belső fokozásában keresik, hanem a román politikai aspirációk ági receptje szerint mások rovására és a szomszédos népek kárára. Évekkel ezelőtt megírtuk, hogy „a Vasgárda sem az az uj seprű, amely a perepolitikusok Angiász-ístállójá- ban a jövendő számára seperte volna ki a tejhes leiül örökséget. A Vasgárda sem ind egyebet, mint végigjárni azt az utat, amelyet eddig minden romániai politikai r nd- szernek meg kellett tennie“... Évekkel ezelőtt megírtuk a romániai anarchia jellemzésére, hogy mint minden romániai politikai vendszer, a bécsi döntés után uralomra került Vasgárda is eljutott a belső meghason- láshoz és a testvérgyilkossághoz, még jobban fokozva azt a zavart és tájékozatlanságot amelybe Romániát a túlméretezett íem- zeti aspirációk tüzön-vizen való kielégítésének mohó vágya sodorta. A Vasgárda uralma még igen friss volt, amikor a román főváros utcáin röpiratokat terjesztettek. Énben a förmedvényben már 1241 januárjában hóhéroknak nevezték a tengelyhatalmakat és előre szurkoltak az angol—amerikai győzelemnek, amely által „Románia njia nagy lesz“. Számunkra tehát cseppet sem meglepő, hogy a déli szomszédnál uralkodó állandósult anarchia most, amikor a Románia európai hivatásáról oly fennen világgá kürtőit propaganda szólamokat tettekkel Illett volna igazolni, a férfias harc helyett Románia gyermekkirálya és tanácsadói a sokat hangoztatott latin rokonságról is és teljesen figyelmen kívül hagyta azt a helyzetet, amelybe az olaszok kerültek Badoglio és Viktor Emánuel árulásával. Mihály király, Sanatescu tábornok és Maniu Gyula kormánya a fegyverletétellel éppúgy újabb anarchiát teremtett, mint ahogy anarchia követte annak minden fizikai és lelki nyomorával az olasz árulást is. Az olaszok is bíztak az angolszász szövetség Ígéreteiben s Bukarestnek kár volt arI ról elfelejtkeznie, hogy ez a semmivel sem okolt bizalom csak a bolsevizmusnak épített komoly hídfőt azon a földön, amelynek minden röge más eszményeket és más életformát virágzik, mint a fhinőknek magvát Moszkva kiküldöttei oda viszik. London és Washington buzgó támogatásával. Az olasz példa most román kiadásban ismétlődött meg: Mihály király és kamariliája becstelenül elárulta az európai gondolatot, a román népre Istentől ruházott európai hivatástudatot s kaput nyitott a bolsevizmiis- nak, amely — győzelme esetén — éppoly könyörtelenül fel fogja számolni a Hohen- zollem-Sigmaringen dinasztiát, amint fel fogja számolni Maniu úgynevezett demokráciáját és végső fokon a román népi életforma minden megnyilatkozását, ahogy azt mindenütt felszámolta, ahol csak megvethette a lábát. A legújabb jelentések szófukar szövegéből máris megállapítható, hogy Mihály király „békelépése“ a krónikus romániai anarchiában ujebb lelki és fizikai hasadással csak a meglexő belső zűrzavart és riadalmat fokozta s robbantotta ki az újabb polgárháború tragikus viharát. A hivatalos jelentésekből világosan kitűnik, hogy a román hadsereg két részre szakadt s mig az egyik rész hősiesen harcol továbbra is a közös ellenség ellen, a másik csoport fegyverrel támad azokra, akik a román földei a keleti barbárság ellen védelmezik. Bizonyosra vesszük, hogy a Romániában tartózkodó német haderőnek meg lesz íz alkalma és ereje áhhoz, hogy Mihály király és hívei szégyenteljes pucssldsérletét ártalmatlanná tegye és biztosítsa az arcvonal megtartásához szükséges feltételeket. Viszont az is bizonyos, hogy Románia újra nagyon félreérthetetlenül bizonyította be Európa népei előtt, hegy mennyire ura és megtartója az .adott szónak és mennyire értékeli azt a bizalmat, amelyet szerepéhez fűztek. Mihály király árulásának van egy pontja, amely az általános európai szempontok mellett minket, magyarokat legközelebbről érint. Az a kormány, amely az uj román árulást kimondotta, semmisnek nyilvánította a bécsi döntést. Tudjuk, hogy ez mit jelent. De azt is tudjuk, hogy ebben a kérdésben magyar és magyar között nincs, mert nem lehet különbség. Tudjuk és egy pillanatra sem felejtjük el, hogy a bécsi döntést éppen maga Románia kérte s annak határozatát tudomásul is vette. Mi pedig soha, egy pillanatig sem hánytorgattuk Délerdély kérdését, holott a trianoni békediktátum felszámolásakor alkalmunk, jussunk is bőségesen lett volna ennek a kérdésnek napirenden való tartására. A magyar nép azonban meghozta az uj Európa mindennél fontosabb célkitűzéseiért azt az áldozatot, hogy a maga keserű fájdalmaival hallgatott és türelmét mindennap próbára tette a Bukarest felől naponta elhangzó fenekedések, gyűlölködések és uszítások higgadt elszenvedésével. Ma sem követjük déli szomszédunkat ennek a kérdésnek hánytorgatásában. Ma Is higgadtan, elszántan és szilárd hűséggel álljuk helyünket ebben a nagy történelmi próbatételben s továbbra is csorbitaöau fegyverre] védjük otthonunkat, a drága magyar földet s azzal együtt azt a sok lelki és szellemi értéket, amit számunkra az európai gondolat jelent. Sőt, a szemünk előtt most lejátszódott román , példa megerősít bennünket abban a tudatunkban, hogy az ellenség előtt való fegyverletétellel nem békét vásárolnánk, hanem a nemzet és » nép végpnsztulását siettetnénk. Ezért kell megteremtenünk és biztosítanunk a magyarság belső politikai egységét, mert a román anarchia mostani kirobbanása igen komor figyelmeztetés arra, hogy :io- Vá jut az a nép, amely nem tudja lelki egységét megvalósítani és nem tudja az egységben rejlő nagy erkölcsi értékeket a mostani élethalál harcban kiaknázni.
