Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-02 / 147. szám

* KELETI ' MAGYAR ÚJSÁG 1944. -JULIUS 2. Ios részről kijelentették, hogy nem óhaj­tanak további magyarázatokat fűzni az amerikai lépésekhez. Mindössze annak megállapítására szorítkoznak, hogy el­szakadt az utolsó vékony szál is Helsinki és Washington között. Ohlin tanár, aki nemrégiben tért visz- sza a nemzetközi munkaügyi hivatal phi­ladelphiai értekezletéről, cikket írt a Stockholms Tidningenben, megállapítva, hogy Amerika bizonyos köreiben még na­gyon erős rokonérzés él Finnország iránt. A Finnország melletti általános állásfog­lalást azonban befolyásolja Amerika vi­szonya a Szovjethez. Amerikában tisztá­ban vannak azzal, hogy a Szovjet csak saját érdekére van tekintet*~l, és nem árul el semmit a jövőre vonatkozó tervei­ből. Másrészt azonban szükségesnek tart­ják a Szovjettel való együttműködést a háború utáni kérdések megoldása és a harnmd’k vilávh^^orű elkeriPé^e érdeké­ben. Ezért az a vélemény alakult ki Ame­rikában. hogv ,,a jelentéktelenebb kérdé- | sekben“ engedni kell -a Szovjetnek. S többek között ilyennek tekintették a finn kérdést is. A szombati német lanok alapvető Je­lentőségű cikkekben foglalkoznak Rib- bentrov birodalmi kiUnwminîajţter és a, finn kormánv tárgyalásaival. QTTipl’raVvftl J hangsúlyozzák politikai ieientőaé"ét. hogv a német-Gnn ^ y,& ,,, fegyvere1- fő,ánitja előtér­be. A völkische* E^nhaabter szerint F-nnorozÄnr harcábél /»* pnţsz D'kfa m*a­érfhets; boán ez a háború, am*1 n tulaj- dnnkévnen harc. a finn nem­zef' sor-fit e1r*1"«***a*gf’am"1 hozzáfűzte, enézz Nnnzzf-iZurö-rta sorsához, amely most a hn1 verizmus és szeret vértesei el­len a történelemben egyedPÍAVŐ harcot fólvtat. * A JAP év ETJ.ENf NAGY S7GYFT- SpGFS HAG.TfPfT. mint ahogyan Foosevelt a fehérh ás? értekezlet után kiadott hivatalos jelentésben ünnepé­lyesen megígérte, még ebben az évhen bekövetkezik. Minden jel arra vall, " hogy az elnök nagy katonai sikereket akar felmutatni az Egyesült Államok népének, mielőtt novemberben negyed­szer jelölteti magát az elnökségre. Az idő azonban egyre sürgeti ezt a várt amerikai hadjáratot a Csendes-tengeren, mert hiszen egy hónap múlva Nagy­iteletázsiában már az esős időszak kö­vetkezik. Hogy milyen nehéz volt an­nak a hatalmas védőövnek, amely a bengáliai öböltől indult ki, majd a hol­landindiai szigeteken át a Marshall- szigetekig ért, még csak a külső bás­tyáit is benyomni, azt a november óta tartó folytonos angolszász hadjárat bi­zonyítja, amely eddig hatalmas méretei ellenére sem tudta a japán anyaorszá­got annyira megközelíteni, hogy az utóbbi bármilyen szempontból veszé­lyesnek mutatkoznék. Az angolszászok­nak Hátsó-Indiába való előnyomulása sem bizonyult sikeresnek, mivel Japán meg tudta akadályozni, hogy elérjék azokat az életfontosságú útvonalakat, amelyeken a szövetségesek Kínával szorosabb kanrsolafot tudnának terem­teni. Az Ujguineán lefolyt harcok siker-, jelenségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 7lábául, e szigetcsoportjának leafontosahb és legnaayobb hadi kikö­tőié annak ellenére, hogy a körülvevő színetek már négy hónavia anaoiszász kézen vannak, még mindig szilárdan Járón birtokában ván. Tkxmdkatatlan bár, hogy a hatalmas vé^őöv boA-oletibb nvnlványain az an­golszászok bizonyos sikereket tudtak el­érni, azonban magul- is he1 smerik, hoar még messze vannak Vnke-től és Gyomtól, vaayis a Csendes-fenner két leafonto- snhb javán kikötőiétől. Amerika, mi­után 14 hónani háborús részvétele a'att nazy cséndestengeri ellenfelét semilven politikailag érezhető csapással sem tud­ta sultani, e napokban olyan kérdés előtt áll, amelvet vezetőinek, különösen nedig "Fooseveltnek ngy kellene megol­dania, hogv elnöksége az 1945. február­jától számítandó következő h^om évre megint biztosított legyen. ß rnanvar J»ríí WsifiS iwffi'áWn^SSal 61 ellenséges négymotorost semmisített meg A 19. számú tnaqvar HaHijelentés BUDAPEST, julius 1. (MTI.) A honvéd vezérkar főnöke közli: Az elmúlt héten az ellenség felderítő tevékenysége különösen Kólóméitól dél­re húzódó magyar arcvonalszakaszon volt igen élénk. A helyenként egy nap alatt nyolcszor is megismételt támadások mindegyikét az ellenségnek súlyos vesztesé­geket okozva vertük vissza. Az angolszász légihaderő több Ízben hajtott végre terrortámadást magyar városok, főleg Budapest ellen. Légvédelmi tüzérségünk és vadászkö tel ékeink hő­sies önfeláldozással szálltak szembe a magvar viszonylatban szinte megsemmisítő túlerőt képviselő ellenséges kötelékekkel. Tíz saját gépünk elvesztése mellett biz­tos megállapítások szerint 61 ellenséges repülőgépet, csaknem kivétel nélkül négy- motoros bombázót semmisítettünk meg. A polgári lakosság 280 halottat és 440 sebesültet vesztett. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Illetékes katonai helyről közük: Az ál­landóan ismétlődő ellenséges felderítő támadó vállalkozások honvédeink szilárd és vitéz magatartásán sorra meghiúsul­nak, miközben a szovjet állandóan súlyos veszteséget szenved emberben és anyag­ban egyaránt. A szovjet vállalkozásait támogató harckocsikból négy T. 34. min­tájú harckocsit kilőttünk. Sándor Géza, Tóth Mihály és Péter András, az egyik hegyi vadászzászlóal­junk állományába tartozó honvédek egy éjjeli szovjet támadás alkalmával az ál­lásokból öntevékenyen kiugorva drót­akadályaink előtt kézigránátokkal közel­harcban verték vissza a támadást. Ugyancsak e zászlóaljnál egy más al­kalommal Nagy Mihály és Várady Mi­hály honvédek golyószóróikkal parancs nélkül a drótakadályok előtt fog1altak tüzelőállást és innen sikerült megakadá- lyozniok, hogy nagyobb erők átjussanak akadályainkon és ezzel nagyban elősegí­tették a támadás sikeres kivédését. Honvédeink a fentiekhez hasonló vitézi tettekkel nap-nap után bebizonyították, hogy őseikhez méltóan védik a már sok­szor ostromolt kárpáti határokat. A hadijelentésben említett angolszász légihaderőkkel szemben elért kiváló el­hárító eredményeket annál többre kell értékelnünk, mivel ezeket minden eset­ben — mint a jelentés is hangsúlyozza, — hatalmas túlerőt képviselő többszáz gépből álló ellenséges kötelékkel szemben sikerült kivivniok. Ez csak vadászrepü­lőink és légvédelmi tüzéreink önfeláldozó, bátor magatartásának és rátermettsé­gének köszönhető. A számbeli túlsúllyal szemben vívott légiharcokban elszenvedett tiz vadászgé­pünk elvesztése az elért eredményhez ké­pest aránylag igen csekélynek minősít­hető, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tiz gépből három gépünk csak kisebb rongálódást szenvedett és több pilótának sikerült is ejtőernyővel sértet- lenü1 földet érni. A föld a ól ín Tu- pusztító útjára a német it kos 'coyver Záróíép"i*’,*,,,«,'í'ií! aHar v4HekP7‘,i London a —1“ e"en Berlin, julius 1. (MTI) A Nemzetközi « Tájékoztató Iroda a következő részleteket tudta meg a V. I.-ról, az uj német fegy­verről : A robbanótesteket földalatti berendezések lövik ki. Ezek különösen biztosítva vannak minden tüzérségi tüzelés és légitámadás el­len, úgyhogy gyakorlatilag alig pusztitha- tók el. A fegyver piiótanélküli repülőgépnek ne­vezhető, melynek rakéta hajtóberende.zése rendkívüli gyorsaságot, körülbelül óránként 600 kilométeres sebességet kölcsönöz. A piiótanélküli repülőgép orrában uj robbanó­töltés van. körülbelül ezer kilogram. Ennek robbanóhatása jelentékenyen felülmúlja az összes eddig alkalmazott robbanóanyagokét. Az uj fegyver hatósugarát mindenkor a ki­lövés előtt beállítással lehet szabályozni és függ a rakétaszerkezet erejétől is. Az uj hadieszközt robbanóanyagon kiviil más harci eszközökkel meg lehet tölteni, például fosz­forral is. i Genf, julius 1. (MTI) A Német Távirati , Iroda közli: ' Mint Londonból jelentik, a londoni sajtó egyre behatóbban foglalkozik a V—I. dtl- angliai támadásainak hatásával. Egyes kár- ' jelentések szerint egész háztömbök esnek j áldozatául az uj német fegyvernek. Az an- I Tanukon Polcz Blona Irén ilL gyorsíró-, gépíró- és szépfró iskoláiéban Kolozsvár, Timár-u. 2. szám. — Főportával szemben. Uj tanfolyamok! (Jelentkezés julius 5 ^ bez*'ó!aa) d. u. 3—7 óráig. goi lapok komoly hangon foglalkoznak az uj német fegyver által okozott károkról. A Daily Skatch figyelmezteti az angol lakosságot, „türelmesen" várja meg, míg a szövetségesek megtalálják a fegyver meg­felelő ellenszerét. A lap szerint csak az örült állíthatná, hogy a V—I. hatósugarába eső délangliai területek nem szenvednek szörnyű módon. Mint a brit hirszolgálat jelenti, Anglia j déli vidékeire pénteken délután is érkeztek 3 „repiilöbombák". Egész nap csaknem szünet : nélkül folytak a támadások az uj fegy- 1 verrel. . A szombatra virradó éjszaka Dél-Anglia célpontja a német légitevékenység hatás­körébe estek. Veszteség és kár keletkezett jelenti a brit hriroda. Német felderítő repülőgépek csütörtökön a Csatorna partján megfigyelték, hogy Lon­don irányában több mint ISO nagy zárólég­gömböt bocsátanak fel sürü kötelékekben. A léggömbök 2—3000 méter magasságba szálltak fel és valószinüleg a V—Î. ellen igyekeznek ilymódon védekezni. II arcvonalon a németed felfogták a bolsevisták kemény támadásait Berlin, julius 1. (MTI) A Führer főhadi­szállásáról jelentik a Német, Távirati Irodá­nak: A véderő főparancsnoksága közli: A cherbourgi félsziget északnyugati csú­csán gyenge erőink szűk térre összeszoritva folytatták az ellenséges túlerővel szemben az elkeseredett ellenállást. A végsőkig har­colva még súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Ómétól keletre az ellenség több eredménytelen előretörést hajtott végre. A Caentől délnyugatra lévő betörési térségben védelemre szorítottuk az ellenfelet. Az ellen­ség itt helyi felderítő előretörésekre korlá­tozta tevékenységét, ezek azonban reteszál­lásaink előtt összeomlottak. A délnyugatról Indult ellentámadásunk az Ódon mindkét ol­dalán a szívós ellenállással és különösen a tengerről történő erős ellenséges tüzérségi tűzzel szemben is lassan tért nyert. St. Lótól északkeletre északamerikai csapatok erős tüzérségi, páncélos és légialakülatoktól tá­mogatva támadásra indultak. A támadás az összefogott elhárító tűzben súlyos vesztesé­gekkel meghiúsult. 19 ellenséges páncélost megsemmisítettünk. A német légierő erős csatarepülökötelékekkel támogatta a hadse­reg harcait a normandiai hídfőben. A hídfő és megszállt nyugati területek fölött 23 el­lenséges repülőgépet lőttünk le, köztük 15 négymotoros bombázót Schenk hadnagy csapatparancsnok egy páncélos ezredben jú­nius 27-én Caentől délnyugatra 12 ellensé­ges páncélost lőtt ki. A cherbourgi harcok­ban egy légvédelmi tüzérezred Hermann ez­redes parancsnoksága alatt különösen ki­tüntette magát. A hadsereg parti ütegei az Ome-torkolat előtt több találatot értek el ellenséges partraszállási hajókon és vissza­fordulásra kényszert teltek egy rombolót. A bretagnei parton egy ellenséges romboló csoportot harcban megsemmisítettünk. London súlyos megtorló tűz alatt áll. Az olaszországi arcvonal nyugati szárnyán az ellenfél a parttól a Trasimero tóig össze­fogott gyalogos és páncélos erőkkel tovább­ra is támadott. Az ellenségnek rendkívül veszteséges harcokban sikerült a parti sza­kaszon és a Sienától délre lévő térségben továbbra is előrenyomulnia. A harcok itt nem csökkenő hevességgel tartanak. Egy német gőzös fedélzeti légvédelmi tüzérsége az Adrián elsüllyesztett egy ellenséges gyorsnaszádot. A keleti arcvonal középső szakaszán csa­pataink továbbra Is súlyos védelmi harcot vivnak. Sluck városában utcai harcok foly­nak. Oszipovics térségében és Boriszovnál is. erősebb páncélosoktól támogatót támadá­sokat indítottak a bolsevisták. A Berezina felső folyásánál, valamint Poloczktól nyu­gatra és délnyugatra kemény harcokban fel­fogtuk az ellenséges támadásokat. A német csatarepü'őezredek jó hatással avatkoztak be az elhárító harcokba. Az ellenségnek sú­lyos vér- és anyagveszteséget okoztak. A haditengerészet biztositó jármüvei a Finn-tengeröbölben Narvi szigeténél elsü'y- lyesztettek három támadó szovjet gyo-sna- szádot és foglyokat ejtettek. Egy erős északamerikai bombázó kötelék pénteken magyar területre dobott bombá­kat. Német és magyar vadászrepülők 13 el­lenséges repülőgépet lőttek le, köztük 12 négymotoros bombázót. Egyes brit repülőgépek a szombatra vir­radó éjszaka bombákat dobtak a rajna- westfaliai területre. A német légierő, a ha­ditengerészet, valamint a hadsereg és a ten­gerészet parti ütegei az ellenséges elözönlő hajóhad és a tengeren át történd utánpót­lás elleni harcban junius havában 51, össze­sen 312.600 tonnányi teher- és szállitóhajót süllyesztettek el. 56, összesen 328.000 ton­nányi hajót, valamint sok kisebb szállitójár- müvet és na ft***3 •*'?'* tó ha »ót. részíDen sú­lyosan megrongáltak. Az cJietuséges li&ciiiia- jók közül 2 nehéz és 3 könnyű cirkálót, 22 rombolót, 15 gvorsr »szádat, egv tengeralatt­járót, 3 partraszállitő hajót és egy fírhajót süllyesztettek el. Több csatahajó, köztük egy Nelson-osztályba tartozó hajó, valamint 21 cirkáló, 22 romboló, 26 különleges partraszái- litó hajó és 12 gyorsnaszád, több torpedó- és tüzérségi talA,-rt következtében súlyosan megrongáldott. E hajók egyrészének meg­semmisülésével számolni lehet. Az ellenség hajóveszteségei az aknata'.Aiatok következ­tében még növekednek. T« -né! ii$ erük bevetésével oróbá^ák feltartóztatni a német ellentámadást Berlin, július 1. (MTI). A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti az inváziós arc­vonalról: Tillynél állandóan fokozódó he­vességgel folyó páncélos csatában a bri­tek pénteken új erők bevetésével próbál­ták feltartani az előrenyomuló német el­lentámadását és az esti órákban ütköztek össze a két küzdő hadsereg támadó él­csoportjai. A hosszú elkeseredett küzde­lemben, amelynek során a britek 37 ne­héz harckocsit vesztettek, sikerült elhá­rítani a brit támadást. Az ellenség ismé­telten megkísérelte a Caentől délnyugat­ra lévő német záróállomások áttörését. Kísérlete rendkívül véres veszteségek, kö­zepette meghiúsult. Thfoh mint félmillió tonna ellenséges hálóteret te»5 tönk*e ?i invázió kezdete óta a néniét légihaderő Berlin, július 1. (MTI). A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: Német harci és torpedóvető repülőgé­pek SÍ csapatszállító hajót, szállítóhajót és tartályhajót süllyesztettek el összesen %lf2.000 tonv.atartallommal 19jh június 6-tól 30-ia Normandia környékén. Meg­semmisítő találatot kapott, illetve súlyo­san megrongálódott H szállítóhajó. va­lamint különböző pótlást szállító hajó, összese- 269.000 tonna. A C°atomában és az e1 özönlő harcok partvidéke előtt az angolszász haditengerészettel vívott harcban megsemmisítettek 9 torpedó­romboló* és 3 nagy i’.iVönleaes partraszál- lító hajót. Az eltalált iái műveket legtöbb p°etböh hnr.-'képtelenségre kárhoztató sú- lvos rongálás ért egy csatahajót, 11 ne­héz é•* könr.yű cirkálót, 13 torpedórom­bolót és 26 nagy és kisebb különleges partra szállító hajót. Ezzel egyedül a né­met légierő állandó támadásaiban 75 el­lenséges szállítóhajó, több mint 500.000 tonnatartalommal, 34 hadihajó, valamint 29 különleges partraszállitő hajó kapcso­lódott ki az angolszászok forgalmából. A német repülők e támadásokban kisebb veszteségeket szenvedtek, mint ahogyan eredetileg számították. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda érte­sülése szerint német parti ütegek június 29-én az esti órákban jól irányzott tűz alá vették az Ome torkolatától keletre haladó hajókat, valamint már partraszál- lított csapatokat és hadianyagot. Torpe- dótalálatokat értek el egy partraszállitő járművön. Több sortűz ért egy torpedó­rombolót. amely eleinte viszonozta a tü­zet. de később visszafordulásra kénysze­rült. Egy személyszállító hajó, amely jól irányzott ágvútűzbe került, mesterséges ködbe burkolózva menekült. A Szajna- torkolatában lévő másik parti üteg meg­figyelt találatokat ért el egy hajón, amely erre eltávozott. /

Next

/
Thumbnails
Contents