Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)
1944-06-08 / 128. szám
KéutiUjsxg 4 1944. JUNIUS 8. Parasztok a sarló és kalapács árnyékában 19 Irta: Nikelajew Péter + Magyarra fordította: Gaal Olga A parasztasszony tovább folytatta: — Ezek a nyolc-tiz esztendős gyermekek olyan züllött életet élnek, mint amilyent a szüleik éltek, akik az utcára dobták őket. Sohasem szabadulnak ki a pokolból, amiért ezeket az ártatlan gyermeklelkeket a romlásba tasztitották. Nem is emberek ezek a szerencsétlenek, hanem fertőzött állatkák, akik szüleik undok betegségét tovább hurcolják magukkal, amerre csak megfordulnak. .. Grisa felemelkedett és kijött a fülkéből, ahol az öreg parasztasszony a bolsevizmust esepülte. — Petja. — súgta oda nekem — légy óvatos, nehogy még Itt együtt tartóztassanak le bennünket az öreg nénivel! Igaza van neki, de Isten ments, hogy mi is beleavatkozzunk a dologba. Nekünk más célunk van. Hí tovább akarunk jutni, nem pedig a bolsevisták börtönébe kerülni! •— Te Grisa. — vetettem fel később a gondolatot a barátom előtt, — mit gondolsz;, megváltozik még valamikor ez az élet ? Grisa hosszan elgondolkodva nézett rám, majd megszólalt: ! — Nem láttad az előbb azt -a szerencsétlen fiút? Ezek a gyermekek élő gunyképei az orosz jövőnek. Százezerszámra hozzák a világra ezeket a szerencsétleneket. — Jő, jó, — szakítottam féibe Grisát de Oroszországban három millió gyermek születik évente! Ezeknek nagy része mégsem kivetett, otthontalan bitang. — Az igaz, — válaszolta Grisa — de mindannyiukat kommunista szellemben nevelik fel! Mély hallgatásba merültünk. Vájjon tényleg nem lehet kimenteni Oroszországot a bolsevizmus karmaiból é3 vájjon a jövő nemzedékben is ők uralkodnak majd ? ... * Megérkeztünk B. helységbe, Kilenc napja mái-, hogy Mihajlovszkajából elindultunk és hálát adtam az Istennek, hogy vége a hosz- •zu utazásnak, a sok álmatlan éjszakának, a tolongásnak és a rettegésnek. De a legnagyobb veszély még hátra volt! A vonatban elkeveredtünk a sok száz utas között, üti célunkat nem tudták leolvasni a* rrcunkröl, gondolatainkat szigorúan elrejtettük mindenki elől. Soha sem elegyedtünk politikai diskurzusokba senkivel. B-. helységbe érkezve bementünk a váróterembe, amely tömve volt utassal. A falusi földműves családok, szülök, gyermekek a padokon, vagy a földön elnyúlva aludtak. Akiknek nem jutott fekvőhely, azok átpipázták az éjszakát, vagy napraforgó magot rágtak, A levegőt vágni lehetett volna. B. városkának 20 ezer lakosa van. Aa utóbbi időben, amióta a felkelők a közelben tanyáznak és támadásokat intéznek a város ellen, meglehetősen elnéptelenedett. Egyszer már meg Is szállták a felkelők B. városkát. Éjszaka támadták meg a kommunistákat és egykettőre lerohanták a várost. Igen .heves harcok dúltak az utcákon, a kövezetét hullák borították... — Te jó csillagzat alatt születtél, -— mondta később Grisa — rám is szerencsét hoztál, amióta hozzám szegődtél. — A szerencsére még szükségünk lesz, —- tréfálkoztam vele — mert a nehezebbje még előttünk van. — Ma megkapjuk a fegyvereket Petja, holnap pedig lóvásár lesz! Veszünk magunk- ket jó paripát és talán már holnap elvágtathatunk, de ma éjszaka még jól kialusszuk magunkat! * Napok óta nyeregben ültünk. A táj végtelenül egyhangú volt. Sehol egyetlen fa, vagy bokor. Ez a szteppék világa. Néhol eltűnik az alacsony fü és embermagasságu nádas váltja fel. Ezeket a nádasakat mesz- sziről elkerültük, mert mocsaras vidéket jeleztek. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a szteppe Is elfogyott és minden átmenet nélkül homoksivatagon találtuk magunkat. Már-már azt hittük, hogy eltévedtünk. Tanácstalanul álltunk és gondolkoztunk, hogy mitévők legyünk. Végül is lovaink vezettek rá a megfelelő útra. Vidáman ügettek velünk a puszta szélén, amíg azt lemét a megszokott szteppe váltotta fel. Tehát a senki földjén voltunk, s habár B. városban megnyugtató híreket közölt velünk emberünk, mégis minden percben készen kellett lennünk esetleges kellemetlen meglepetésre. A bolsevisták nem mertek ezen a vidéken mutatkozni, mivel itt a felkelők igen erősek voltak és előőrseikbe lőpten-nyomon beleütközhettek. Csak a caeka különítményei vonultak néha végig ezen a tájon, hogy kikémleljék a felkelők helyzetét, vagy váratlan rajtaütéssel nyugtalanítsák őket. Tisztában voltunk azzal, hogy mi lenne a sorsunk, ha egy Ilyen vörös csapattal tsüátfeocnánk. Revolverünk állandóan lövésre készen volt. A közel ötnapos lovaglás, amely alatt semmiféle kellemetlen meglepetés nem ért bennünket, kissé eltompitot- ta éberségünket. Semmi sem hat olyan tómpitólag az ember idegeire, mint a megszokás. Ha csak egyszer szembetalálkoztunk volna a veszéllyel, mindjárt nem lovagoltunk volna olyan gondtalanul végig a pusztán. Ránk köszöntött az ötödik este. A vezetést most én vettem át és elővettem az iránytűt, hogy megállapítsam, nem tértünk-e el a helyes iránytól. Számításom szerint a hatodik nap estéjén kellett elérnünk azt a kis folyót, amelyen túl már a felkelők vidéke kezdődött. Ha továbbra is olyan szerencsénk lenne, hogy egyetlen lélekkel sem találkozunk az utón! — gondoltam magamban. De sajnos, ez a reményem nem vált be... Grisa, — aki a megfigyelő szolgálatot látta el — ismét szeméhez emelte távcsövét és idegesen felkiáltott: — Mi az ördög az ottan, te? Én is körülnéztem alaposan, ae szabad szemmel nem láttam semmit. Grisa átnyújtotta a távcsövét és megdöbbenve láttam, hogy egy csapat lovas közeledik délről északra, felénk. — Vájjon bolsevisták ezek? — kérdeztem Grisatól. — Ha én azt tudnám! — vá aszoita. — És ismét belemélyedt tekintetével a távcsőbe. Hirtelen lehasaltunk a földre és lovunkat is magunkkal rántottuk. Pisztolyainkat lövésre készen tartottuk. Körűméiül egy öráig maradtunk ebben a hely-miben Az eső már átáztatta a földet, s lassan a mi testünket is átjárta a hideg nedvesség. Reszkettünk és vacogtak a fogaink. — Látsz még valamit ? — kérdezte Grisa és kezembe nyomta a távcsövet. — Én senkit sem látok már. Azon tanakodtunk, ne lovagoljunk e vissza egy darabon, hogy biztonságosabb helyen éjszakái szállást készítsünk magunknak. — Nem. — határozott végre Grisa — itt lovagoltak el a közelünkben, tehát előreláthatólag nem jönnek vissza. De csinálhatnak egy kört és akkor itt éppen hátba kapnak bennünket. Lovagoljunk inkább előre egy darabot. Félóra múlva besötétedett és már csak lépésben haladhattunk előre. Körülnéztem a sötétben. Egyre tudatosabbá vált bennem helyzetünk veszélyessége. Talán éppen az ellenség karjaiba lovagolunk!? Grisa hirtelen megrántotta lovának kantárját és szitkot eresztett ki a száján. — Mi az, az ördög játszik velünk? — mondta. Most már én is látom. Nem messze tő* lünk, hirtelen fény villant a sötétségben, amely lassan jobbról balra vándorolt és épp olyan hirtelen eltűnt ismét a sötétségben, mint ahogy felbukkant. Állva maradunk és szemünkkel belemeredünk a sötétbe. — Mi volt az? — kérdeztem. — Létezik ezen a sötét őszi estén lidércfíny, vagy talán már felfedeztek bennünket és nyomunkba vannak? — Ezek, Petja, emberek, — súgta Grisa — Már hangokat is hallottam, figyelj csak... hallatszik, amint nagyon vigyázva, csendesen beszélnek. — Te, —- kiáltottam hirtelen — i már lépéseket is hallok. Közvetlen közelünkben vannak. Mit tehettünk már egyebet, minthogy megragadtuk revolverünket. Töfeb ezer könyv el a kolozsvári könyvnapokon Tagadhatatlanul Nyíró József és László Gyula könyvei aratták a legnagyobb sikert dr, Kolozsvár, jUnius 7. A magyar könyv háromnapos ünnepe lezajlott. Az évről-évre megismétlődő könyvnapokat nem zavarhatta meg a háború elvadult hullámverése: a szörnyű bombázások s legkevésbé a nyugateurópai elözönlés hire. A város közönsége ezekben a megpróbáitatásos, nehéz napokban is megmutatta: szereti a könyvet és támogatja a magyar írókat, akik — nagyon helyesen — a közmondással ellentétben, a fegyverek zajában is derekasan dolgoznak, alkotnak: erősítik a magyar szellem bástyáját... Nyirő József a könyvnap „sztárja“... A magyar könyv ünnepének utolsó napján körsétát tettünk a kolozsvári könyvkereskedők sátraiban, hogy meggyőződést szerezzünk: milyen eredménye van a háromnapos szellemi nagyvásárn&k, amelyen úgy tárja fel lelkének gyümölcsét a magyar író, mint ahogy ősszel a gazda nyújtja földjének termését. Azt a kérdést téttük fel: érdemes volt-e ezekben a rendkívüli időkben is megrendezni a könyv ünnepét, amikor az élet minden vonatkozásban leegyszerűsödött s kerüljük az ünnepeket « az ünneplést t A válasz egyhangúan ez Volt: — A könyv ünnepét minden veszély ás kockázat ellenére is meg kellett rendezni. Az iró is a belső front katonája, épp úgy, mint az egyszerű munkás. Helyt kell állnia a legnagyobb csatazajban is és magasan ketl lobogtatnia a magyar szellem fáklyáját, amelynek sohasem szabad kialudnia. . . Körsétánk során először dr. sz. Jakab Jenő Ízléses sátrában kötünk ki, ahol társaságbeli urlasszonypk és leányok nagy lelkesedéssel és sok szeretettel segítettek abban, hogy a könyv ünnepe minél jobban sikerüljön. — Ami könyv megjött — mondja a fiatal könyvkereskedő — mind elfogyott. A könyvnapokat nem befolyásolta a pénteki terrortámadás s az invázió hire. A magyar közönség már megszokta a könyvnapokat s tudja, hogy ezeken a napokon nemcsak illik, hanem kötelesség is könyvet vásárolni. Aziránt érdeklődtünk ezután, hogy melyik Írónak volt a legnagyobb sikere. — A könyvnapon kétségtelenül Nyirő Józsefnek volt a legnagyobb sikere „A néma küzdelem“ című ‘könyvével. 0 volt a könyvnapok sztárja. Mellette László Gyula: „A honfoglaló, magyarság élete“ c. pályadíjnyertes munkája vitte el a pálmát. Kolozsváron teljesen elfogyott minden példány a két könyvből. Körülbelül hány könyvet adtak el három nap alatt? —- kérdeztük. Pontosan még nem tudom megmondani, hogy hány könyv fogyott el, de hozzávetőlegesen 1000 kö: yvH adtunk el. '—>* kisebb ugyan a +-\v.- '”í de a bevétel — a könyvárak alakulása ..olylán — nagyobb. Sajnos, a nagyobb példányszám vásárlók: a közületek nem je.- lentkeztek az idei könyvnapokon. Pedig, ha a város, a vármegye s az egyetemi könyvtár is megvásárolta volna a magyar Írók újabb munkáit, példányszámban is elérhettük volna a tavalyit — fejezte be fejte-, getéseit Jakab dr. Várakozáson felüli eredmény A Minerva magyaros motívumokkal éke- sitet sátrában megtudjuk hogy XM könyv kiadónak nem érkezett meg a könyvnapokra megjelent kiadványa. — Ämi megérkezett a magyar Íróknak (f. könyvnapokra megjelent müveiből, az már az első napokban elkelt. Nyirő József könyvét szinte órák alatt szétkapkodták. Ezért a két utolsó napon már egyetlen példányt sem' tudtunk adni az igénylőknek. Igen sok fogyott el Burányi Miklós: „Egyedül vagyunk“ elmü könyvéből. Annak ellenére, hogy hétfőn, a bombázások áldozatainak temetése napján csökkent az érdeklődés, majd a következő nap az Invázió híre kötötte le a figyelmet, az eredmény várakozáson felüli. Számszerűleg még nem tudjuk, hány könyvet adtunk el, de annyi bizonyos, hogy a könyv ünnepének fényes erkölcsi sikere volt... 1500 könyv — három nap alatt... A „Méhkas« hatalmas tábori sátrában szerdán még a késő délutáni órákban 1« élénkség volt tapasztalható. — Ezerötszáz könyvet adtunk el három nap alatt — mondja kérdésünkre Tóth Samu dr., a „Méhkas« fiatal igazgatója. — A legnagyobb érdeklődés László Gyula dr. egyetemi magántanár könyve iránt nyilvánult meg. A konyából egyetlen példány sem maradt meg. Nyirő József könyve is mind elfogyott. Az idei könyvnapi eredmény annál figyelemreméltóbb, mert ae idén a könyvek ára magasabb volt a tavalyinál. Igen sokan keresték a „Termés“ legutolsó számát iş, amely bár későn került ki a nyomdából, jelentős példányszámot ért el. Az „Ellenzék“ díszes sátrában, valamint Kováts Miklós és a Korda sátraiban ugyancsak szép eredménnyel zárult a könyvüap A magyar könyv ünnepe tehát meghozta a kivánt eredményt, örülnünk kell a nehéz körülmények között kivívott erkölcsi sikernek is... (V. L.) Kin háború a nagy világégésben Este a földszintes kis ház udvarára kiült az asszonynépség. A kövér Tóth néni ölhetett kézzel sóhajtozott: — Tudja Szabóné, csak azt a nagy zománcozott lavórt szeretném megvenni Kohné lakásából, olyan az még most is, mintha egyenesen az üzletből hozták volna. Szabóné özvegyasszony a lakása küszöbén kuporodott egy sámlin. — Én a tejeslábasát venném meg, mert | a múltkor az enyém összetörött. Az, amelyi- | két kölcsön szoktam adni magának. A beszélgetésbe beleszólt egy másik asz- szony is, a fiatal Vargáné. — Ugyan Szabónéni, minek magának az á tejeslábas, tudom, hogy van elég edénye. Kicsi gyermeke nincs, mint nekem, mindenki tudhatja, hogy az a lábas engem illet. Erre többen is felszólaltak, összesen hat asszony ült az udvaron. Akadt, aki Szabónét pártolta, mácok a fiatal asszony mellé szegődtek. — Igaz is, egyesek mindent maguknak szeretnének, csakhogy van ám erre törvény, a fák nem nőnek az égig! — S a vita élénk veszekedéssé fajult. — Hallgassanak már! — kiabált ki hirtelen a ház légoltalmi parancsnoka — zavaró repülést jelez a villany, nem félnek az Istentől... A veszekedők pillanat alatt elhallgattak. — Jaj, csak nem jönnek megint a bombázók f i És megszólalt mindjárt a riadó is. Min- | deniei szaladt le a pincébe. Riadtan nézték J egymást az óvóhely kék villanykörtéjének I fényében, ölbevették Vargáné kicsi gyerme- | keit és pokróccal takargatták őket hogy meg | ne fázzanak. De nem történt hó.la Istennek . semmi, nemsokára lefeküdhetett mindenki | és nyugodtan aludta át az éjszakát. Reggel Tóth néni izgatottan dörömbölni kezdett Szabóné ajtaján: — Keljen már fel, bombakárosultak érkeztek, az udvarba! És válóban Kohnék lakásának lepecsételt ajtaja tárva-nyitva állott. A küszöbön ölbe- való kisgyermekével riadtan nézett körül egy asszonyka. Szoknyáját két nagyobbacska fvu, fogta és ők is bámulták a hirtelen előkerült háziakat. Apjuk egyetlen kis bő- röndöt hozott mayával, ennyijük maradt a bombatámadás után. Az asszonyka kicsijével lassan bement a lakásba és leült egy székre, a férfi letette a bőröndöt és mindketten gyámoltalanul, tanácstala/nul néztek egymásra: vájjon hol is kezdjék most az uj életet. A házbeliek pedig szótlanul álltak az ajtóban, kiváncsiak voltak az uj lakókra. Egyszerre felsírt a kisgyermek az anyja ölében. A hangra szétszaladtak az asszonyok, mintha csak most jutott volna az eszükbe, hogy mit is kellene most tenniök érdeklődés helyett. Percek múlva megjelent Szabóné egy lábas tejjel, Vargáné zsemlyét hozott, Tóth néni egy lekváros üveget szorongatott a hóna alatt és a két kezében melegvízzel telt fazekat meg törülközőt cipelt. — Meg kell mosdatni az ártatlanokat, nem maradhatnak ilyen maszatosan. Előkerült a mosdótál, amit Tóth néni meg akart venni. Most sajátkezüleg mosdatta benne az apróságokat. A ház minden lakója hozott valamit a bombakárosult családnak. ! Vargáné gyermekholmikat adott, mások tojást, lisztet, cukrot, mindenki azt, amit hir- I telenében a házatáján talált. Tüzet raktak, ' segítettek főzni a fiatal asszonykának és a Í család egyszerre megérezte, hogy a bomba légnyomása csak a régi házfalak közül űzte . el őket, de eljuttatta sorsukat a testvérsziÍ vekig. Két nap telt él azóta és a házbeliek segítenek nekik, amit tudnak. Adnak abból, ami- I jük van, a család belepottyánt egy másik na- * gyobb családba, ahol szeretettel gondoskodnak róla. És a tejeslábas, meg a mosdótól körül fel- viharzott érdekháboru ? Azt ezen a portán átengedték azoknak, akik még a nagy veszély és megpróbáltatás súlyos óráiban is elég* szégyentelenek saját kicsinyes érdekeik malmára hajtani a vizet. B. I. Jo áru és tio áru és jő hirdetés; alapja a jó üzletmenetnek I T
