Keleti Ujság, 1944. május (27. évfolyam, 98-121. szám)
1944-05-28 / 120. szám
tftnnttjsm 8 1944. MÁJUS 38. Tavaszi ötletek Vajjón akad olyan nő, ki nem szeretne egy csinos uj ruhát,? De legtöbben csak titokban merünk rágondolni, saját magunk előtt is szégyelve ezt a valóban nem legaktuálisabb problémát. Pedig, ha olyan lehetetlen is jó anyaghoz jutni, egy kis Ügyességgel- biztos találunk régi ruháink között, amit találékonyságunkkal, ötletességünkkel összekombinálhatunk, vagy uj ruhává varázsolhatunk. Sokkal kellemesebb egy csinos, ujjonnan szabott ruhában a meg jelenésünk, mint egy összement, előnytelenül feszülő, megunt ruhadarabban. A fenti vázlatokkal igyekszünk néhány uj vonalakat bemutatni s azután ebből kiindulva, megtarthatják a szekrény razziát. 1. Vászonruha, álja harangszabásu, két nagy letüzött zsebbel, élöl a szoknyán egy vasalatlan hoüal. Egy friss színezésű pepita masnit köthetünk hozzá. 2. Elegáns aranysárga kiskabát, háromnegyedes ujjal, érdekes megoldású fazon, a szoknya színével egyező selyemmel steppelve. 3. Imprimé fazon. Jf. Legdivatosabb modell, hosszitott derekú kiskabát, háromnegyedes ujjakkal, hálós szoknyával. 5. Kockás, egyszínű anyagok kombinálása. írja CSIZMÁK Irta: SZÉKELY GYULA Amíg a tél tartott, nem" volt semmi baj. Vígan éltem és gondtalanul. Á kemény liideg- bén csonttá fagyott utón reggelenként, iskolába menet jókedvűen csúszkáltunk a jégen. Foltos bakancsomba jó vasttag kapcát húztam, amely itt-ott kilátszott rövid nadrágom alól, de ezret nem sokall törődtem. Az volt a fontos, hogy ne fázzék a lábam. Hogy a tavasz megjött, váratlanul megváltozott a helyzet. Márciusban meleg szél húzódott a völgybe, amelynek legfelső hajtásában kuporgott a falu. A felhőket széjjelfutila 3 egyszeribe olyan forrón kezdett sütni a nap a végtelen kékség tengerében, hogy meg a betegek is kikivánkoztak a házak elé. A fájóslábu Szalma Évanén kicipclte bácsurá- lól marädt háromlábú székét a tornácra s 1 ott pörgette megfeketedett orsóját a tavalyi < kenderkötés alatt. A hó pedig egyik napról a másikra el kezdte sziliét változtatni: szennyes szürkére, sárgára, feketére. Nemsokára zavaros vízzel töltötte meg az árkokat. Az ut meglágyult, majd csepfolyóssá változott. Reggel még el lehetett járni valahogyan a fagyon, 1 de délire szivattyúként szortyogta a hólevét .] a bakancs, A foltok fevállottak, mintha csak csirizzel lettek volna felragasztva s a kaipca nem volt viasszos vászonból. Két nap alatt bedagadt a torkom. Köhögtem, prüszköltem | és jajgattam. Anyám hársfatéját főzött s meleg téglás rakott a talpamhoz. Ügyelt rám, mint a szemefényére. Néhány nap alatt rendbejöttem. Mehettem volna iskolába, de nem volt mivel. Betegségem alatt Édes elvittte bakancsomat a suszterhez, hogy meggyógyítsa, de a suszter nem vállalta. Ezen mar nem lehet segíteni — jelentette ki kurtán. Édes könyörgöít. Elpanaszolta, hogy nincs mivel mást venni, apám sincs itthon, s én addig nem mehetek iskolába, am'ig valahonnan pénzt nem kerítenek. Semmi sem használt. A kőszívű suszter megismételte: — Értse meg jó asszony: nem lehet. .Nem volt mit tenni. Az olvadás tovább tartott. Vártuk, hogy teljenek a napok s megérkezzék apám a pénzzel. Addig otthon ültem és szemeztem a paszulyt, hogy valami hasznomat lássák. Máskor az ágy tetején birkóztam az öcsémmel, vagy ha azt eluntuk, a seprű nyelére madzagod kötöttem s az ágy szélén ülve horgásztunk a ház földjén, mint egy képzelt folyóban. Anyám csak nézett, némelykor nyakonvert, mert a kis öcsémet karjánál fogva lógattam le az ágvból unalmamban. De általában szomorú volt szegény. Egvideig azzal takargatta otthonülésemet a •anitó előtt, hogy beteg vagyok. Szégvelte megmondani, hogy nincsen cipőm. A második hét végén mégis meg kellett mondania. Á tanító azzal fenyegetett, lioey megbünteti. Valahonnan megtudta, hogy kufiya bajom. Két napig sirt Édes .az eset után. De hát ilyen a szegény ember élete. Fájdalom és szégyen. Igaz, hogy huzamos időn át megszokja, de akkorra már legtöbbször gonosz is lesz. Végre egy szombat este megérkezett apám. Kormos volt, mint egy fiiflS és szakállas. Később tudtam meg, hogy szénbányában dolgozott egy hónapig. Édes elpanaszolta az el- panaszolnivabVkat. De périz nem Volt cipőre Amit hozott az éppen csak az adósság kifizetésére volt elég. S még három hétre apámnak is pakolni kellett. Édes szorongatta markában a pénzt s gondolkozott, „ ■ • • __ Nem kéne kifizessük az adósságot — próbálkozott. — Ki kelll — csattant fel apám. — finnem szégyenkezem senki előtt. — De János már három hete nem volt az iskolába. A tanító azt mondta, megbüntetnek. Ez komoly érv volt.' Apám is vakargatni kezdte hatalmas szakállát s nézte a földet. Végül, mint aki mindent meggondolt és megfontolt, csak annyit mondott: — MiS csináljak? NCm ölhetek meg senkit. A bakancsról több szó nem is esett. Egyébről se. Megülte a gond a házat, mint a tyuk a tojást. Némán és szódlanul feküdtünk le. Csak anyám sóhajtott néha-néha. Reggel, vasárnap reggel volt, ahogy kinyitom szememet, látom, hogy apám a kályha mellel* ül s valamit forgat a kezében s erősen nézegeti. , — Jer ide te gyermek — intett, amikor lecsúsztam az ágyról —, próbáld fel ezt 3 csizmát. Azzal kezembe nyomott) egy pár asszonycsizmát, élénk veres szegéllyel a szára tetején. Megdöbbenve néztem rá, de nem mertem szólam. Titokban arra gondoltam, bárcsak ne találna. A szárán még beféri a lábam, de szerencsémre a torkában elakadt. Nem Í3 erőltettem valami sokáig. — Nem talál, édesapám! — kiáltottam fel. — Dehoigy nem, csak nyomjad a lábadat. — Igazán nem, akárhogy nyomom. Elvette s belenézett. Bele i* nyúlt. Aztán a tüzkavaró vassal elkezdte feszegetni jobbra, balra. — Üsszeszáradt a kérge — dörmögte. —- No, most próbáld. A lábam belesüppedt. — Holnap mehetsz iskolába — jelentette ki. Azzal letette a csizmát s rá se nézeti többet. fin azonban annál inkább. Szinte kidülledt a két szemem úgy néztem. Rossz csizma volt szent igaz. Folton folt, amennyi csak elfért rajta. A szára szürke a rárakódott penésztől. Mindezzel megbékéltem volna, de ha a Veres szegélyre néztem, sirni (tudtam volna a szégyentől. — Jó Isten — gondoltam —, hogy állítsak én be az iskolába ezzel a csizmával? Mindenki rajtam fog nevetni. Ujjal mutogatnak reám, mind a fehér verébre. Majd hogy a hideg kirázott, ba erre gondoltam. El is határoztam, hogy azokkal a csizmákkal be nem teszem a lábani az iskolába. Akárki láthatja, hogy asszonycsizma. De azért nem mertem szólni. Különösen apámnak nem, aki akkortájt mindig mogorva volt. A földet nézte s hallgatott. Csak később ttudtam meg, hogy mennyit szenvedett szegény abban az időben. Nemsokára anyám is hazajött a mészárszékből s legnagyobb meglepetésemre ő is tudott a csizmákról. Első szava is az volt: — Talál? — Igen — felelte apám, — Hála Istennek — örvendezem. — Holnap iskolába mész — fordult felém. — Úgyis eleget hiányoztál. Jó, hogy apád megtalálta azt a csizmát a padláson. Na, gondoltam, szervusz világ. Itt mindennek vége. A sirás folytogatta a torkomat. Többet rá se tudiam nézni a csizmára. Gyűlöltem. Még azt is szégyeltem, ha az ingem i is foltos volt, pedig az mindig az volt. Azt ( hittem, hogy az emberek egyebet se csinálnak csak azt nézik. Nens mertem levélni a kabátomat, ha eszembe jutott. Még nyárba se. Pedig azon is volt folt. De tudja Isten miért, az nem izgatott. Csak tudnék valamit csinálni, töprengtem egész áldott nap. De semmi nem jutott eszembe. Szerencsére a-pám kiment. Anyámhoz húzódtam és kibuggyanó sírással panaszoltam, hogy én azokkal a csizmákkal nem melletek iskolába. Anyám először ramripa- kodott. — Nem vagy te úri gyermek. Ne válogassl De amint a csizmákra nézett, észrevette, bogy mi a baj, mert szelidebben folytatta: — Apád majd levágja róla a veresei. Úgy is elég bosszú a szára. Úgy is lett — Most már olyan, mint a férfiaké — nézegette apám megelégedetten. Csak én éreztem, láttam, bogy nem olyan. Egész áldott nap a csizma járt az eszemben Este sokáig nem .tudtam elaludni. Mi lesz holnap? Szerettem volna, ha soha többé fel se kél a nap. Még arra is gondoltam, bár reggelig meghalnék, „ De a nap felkelt s én se haltam meg. Siess fiam — noszogatott Édes. — El ne késsél az iskolából. Felkeltem, de hiába siettettek, olyan lassan készültem el, amilyen lassan csak lehetett. Mikor indulni kellett, a szivem úgy vert, mint az ébresztőóra. Nem mertem a csizmákra nézni. Pedig szépen ki voltak takarítva. Szerencsére senki sem járt az utón. A gyerekek már előre elmentek. Gyors léptekkel indultam hát én is az iskola felé. Azért mégse tudtam megállani, hogy rá ne nézzek a lábamra. — Szent Isteni — rémültem meg. Az egyik csizma szárán felül cérnányi vékony veres szegélyt láttam. Ott maradt élénken rikítón. Apám. nem eresztette eléggé mélyen a bicskát, biztosan sajnálta a jó bőrt. De az is tehet, nem látta szegény, mert csak egy szeme volt. A másikat a harctéren hagyta. Egy pillanatig álltlam, mint a szélütött. Majd hirtelen sarkonfordultam, hogy hazaszaladjak. Éppen akkor ütközött elé a kanyarból a tanító. Nem menekülhettem. Nem emlékszem, hogy értem az iskolába. Egyszercsak otl ültem a padban a többi gyermek között. A tanító bejött, kérdezett, magyarázott, de egy szó nem sok annyit se értettem. Szakadatlanul a csizma járt az eszemben. Az a cérnányi veres esik felül a szárán. Valahogy mégis eltelt a délelőtt. Igaz, hogy a szünetben nem mertem kimenni. Úgy tudták, hogy beteg voltam, bennmaradhattam. Ültem a padban lekókkasztott fejjel, mint a zász- pás tyuk. Csak Sárika maradt mellettem, a tanító kislánya, ö mindenkor bennmaradhatott, Megkínált tésztával, de szerettem volna visszautasítani, annyira el voltam keseredve. Végre imádkoztunk s indultunk hazafelé. Sorba állítottak. Szerencsémre a sor végére kerültem. Elindultunk. Soha olyan lassan még nem mentünk hazafelé. Csak valahogy észre ne vennék, amíg hazaérek, töprengtem magamban. De észrevették. A soványképü Pál Feri kivált a sorból s valamiért hátrakereke- aett. Szaporán S'-edni sezdtem a lábam, de abban a percben elkiáltolia magát: — Né T»isfa. müven csizmája van Jánosnak. Az egész sor felém fordult. Asszonycsizma hé! — kiáltotta recsegő r szarkahangot. — Asszonycsizmaí f Az egész sor kacagni kezdett. A lábamra * mutogatunk. Fn meg álltam tehetetlenül, mint az esernyős zsidó, akit hasonlóképpen szoktunk körülvenni. Iszonyú düh és elkeseredés fogott el. A könnyeim csorogtak. Kezeim ökölbeszofultak, szerettem volna fitoi. Oda- sujtani a soványképü Pál Feri arcába, a Bíró S1 Pistáéba,, a többnek étbe, at ágé ar vffág »eibet, Amikor kezem felemeltem, lassú léptekkel mgjeient hátiunk mögött a tanító. Ránk kiáltott, sorba verődtünk s elindultunk tovább. De a soron továbbmorajlott ütemesen: Asszonycsizma .. • Asszonycsizma.,. Azt hittem, hogy sohasem érjük el a kapunkat. Könnyeim csak hulltak a híg tavaszi sárba. Az ágyra vetettem magam s bőgtem, ahogy csak kifért a torkomon. Anyám mellém- kuporodott, simogatott, csókolgatott, de nem vigasztalt. Velem sirt. Estére valahonnan pénzt kerített. Isten tndja kitől kerítette kölcsön, de másnap egy pár uj cipőt vett. De az elnevezés örökre rajtam maradt. S az emlék a szivemben. Ilwfţadalxnak «NIT és tneaKittiWtttloll bejelentőlap bürfil Kolozsvár, május '11, Május 27-én a törvényszék másodikam eteti tárgyalótermébe egymásután szólították be Gödör József és ifjú Pap Sándor bordosí lakosokat, mint tanukat és Fülöp Eleket mint vádlottat. Geebnet Richard dr. törvényszéki tanácselnök megkezdte a tárgyalást. Ennek során kiderült, hogy a tanúnak beidésettektöl Fittöp Elek alsósófalvai lakos két katonaládát lopott el. Fülöp Elek a vattai megdöbbenéssel vette tudomásul és hangsúlyozta, hogy soha életében semmiféle lopást nem követett el. A* elnök ekkor elébe tolt egy Kolozsváron kiállított kijelentőlapot, amely a „vádlott" nevére szólt. Fttlttp Elek nézegette egy darabig a ki jelent ól-apját. — Igen ezt akkor kértem a rendőrségen, amikor Budapoeére utast am: Aztán tovább nézegette és felfedezett rajta valamit: m évsz&mok nem egyeditek a saját adataival. Alaposabb vüwgálat után mindenki megállapíthatta, hogy aaofcat valaki ki vakarta és más máinoM let a helyére. De Fülöp Eleknek még egyéb csodálkoznivalója f® akadt.. Hogyan került az ő kijelentőlapja a törvény- s®ékl tanácselnök kezébe, amikor azt tőle egy csomaggal együtt lopta el valaki. A rejtély aztán hamarosan kiderült: a vádlott; a tényleges toávaj pillanatnyilag ismeretlen. Az ismeretlen tettes tehát, aki Gödör Józsefet és ifjú Pap Sándort meglopta, amikor előállították a rendőrségen 1943. augusztus 23-ása Fülöp Elek kijelentőlapjával Igazolta magát és később ugyanígy tett, amikor ae ügyészség előzetes letartóztatása helyezte. Az ügy másnap megtartott első tárgyalásén az ismeretlen tolvaj szabadlábra helyezését kérte, azon a elmen, hogy neki Kolozsvárt bejelentett lakása van ée azt meg la kapta. Ezután Fülöp Eleket nemesakhogy meglopta, de ha csak rövid időre is — gyanúba keverte, ezzel a ravasz cselfogással. A bíróság Fülöp Elek ellen az eljárást; megszüntette, de nz eljárás folyik az ismeretiéin kettes ellen. — Nyolchónapi börtönt kapott egy ttílvaj cigányasszony. Sztója Péterné kolozisí cigányasszonyt már többször elitélték különböző lopások miatt Szombaton ismét bíróság ele került újabb két bűncselekményével, 1940 nyarán Bányász Ferencnétől négy tyúkot és két csirkét, 1942 decemberében pedig Kuricz Sándorné padlásáról 60 kg. búzalisztet, kisebb mennyiségű gyümölcsízt és füstölthust cserrt el. A két újabb lopás miatt összesen nyolchónapi börtönbüntetést szabtak ki reá.
