Keleti Ujság, 1944. május (27. évfolyam, 98-121. szám)

1944-05-26 / 118. szám

KtittiUjsXG 2 1944. MÁJUS 26. I suk során mintegy harminc kínai hadosz­tályt tizedeltek meg. A legújabb Japán siker Loyang elfoglalása. A német elszakadó mozdulat következtében összeomlott a netfunói és a déli olasz arcvonal Berlin, május 25. (MTI.) A Führer fő­hadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: Olaszországban a nagy elhárító csata he­vessége fokozódott, tekintettel nagyobb el­lenséges páncélos kötelékek harcbavetésére. A nettifnót hídfő széles nyugati szárnyán támadásokat hárítottunk el és ellentáma­dással megsemmisítettünk egy az arcvona­lunk mögött partraszállt ellenséges eröcso- portot. Apriliától délkeletre továbbra is sú­lyos harcok folynak. A Olstornától két ol­dalt fekvő térségben az ellenséges betöré­seket sikerült elkeseredett küzdelem után a tüzérségi állások előtt felfogni és elrete­szelni A közvetlenül Cisterna ellen inté­zett és fölényben lévő ellenséges erőkkel végrehajtott ellenséges támadásokat rész­ben ellentámadásokkal visszavertük és 17 páncélost kilőttünk. Littorla térségében csapataink parancs szerint északi irányban, a hegyvidék pereme felé szakadtak el, hogy a Terracina-szakaszáról észak felé vissza­vont kötelékekkel egyesüljenek. Ezek a mozdulatok tervszerűen folytak le, bár az ellenség nyomon követte. A Littoriától két oldalra elterülő szakaszon az ellenség to­vábbra Is túlerővel támadott és ebben va­dászbombázók sorozatos támadása és nagy páncélos kötelékek támogatták. Csapa­taink elkeseredetten ellenálltak és San Glo- vannitól és Boccaseccától délnyugatra fekvő térségben felfogták az ellenséges támadó éleket. E harcokban ötven ellenséges pán­célos harckocsit lőttünk ki. Az ellenség páncélos támogatással újból támadásokat Intézett helysége ellen, ezek azonban rájuk nézve súlyos veszteségekkel összeomlottak. A haditengerészet biztositó jármüvei és harci komphajói a május 24-re virradó éjszakán Livorno tengerrészén el­süllyesztettek egy ellenséges gyors torpedó­naszádot. A Magyar Távirati Iroda jelenti Berlin­ből: Az olaszországi hadszíntéren lezajló el­szakadási folyamatot, amelynek során a németek Nettunó és az Egei-tenger között a parti szegélyt átengedték az angolszá­szoknak, s egyúttal Monte Corvot és Piedl- montet is feladták, illetékes német Kato­nai körök a nyugati, valamint a keleti arc­vonal között fennálló helyzettel hozzák összefüggésbe. A dél olaszors/ági angol­szász offenzív« nyilvánvaló célja, hogy a németeket a nyugati frontról erők elvoná­sára kényszerítsék. A német hadvezetőség­nek tehát határoznia kellett, elvonjon-e az Invázió« területről tartalékokat, avagy sem. Tekintettel arra, hogy az olaszországi had­színtér másodrendű fontosságú, másrészt pedig a védelmet erősen elősegítő terep miatt, az angolszászok támadó lendülete ezalkalommal sem fcg sokáig tartani, a né­met hadvezetőség amellett döntött, hogy nem vet az olaszországi hadszíntérre más arcvonalakról csapatokat Német résziül nem titkolják, hogy az angolszászok jelen­tős eredményeket értek el, ezzel szemben azonban kiemelik, hogy az angolszászon száuvara a déli arcvonal és a neltunói hídfő egyesítése előnyt Jelent ugyan, de az egy­séges arcvonal kialakítása megkönnyíti a védelem helyzetét Is. Az angolszászoknak eddig is súlyos árat kellett fizetniük, amely nincs arányban az elért terepnyereséggel, a következő harcokban pedig még súlyosabb áldozatokat kell hozniuk, anélkül, hogy ki­tűzött céljukat, Róma elérését megközelít­hetnék. Ponte Corvo és Pledlmonte fel­adása ellenére a Lin-vöigynck legairiDD fele még német kézben van. Szetdán nagy légrcsafálc Toltak a Birodalom légi terében Berlin, május 25. (MTI) A német véderő főparancsnoksága jelenti: Keletről semmi különös eseményt sem je­lentenek. Brit és északamerikai repülő kötelékek a szerdai napon és a csütörtökre virradó éj­szakán több terrortámadást hajtottak végre. Légvédelmi erőink 139 ellenséges repülőgé­pet, köztük 115 négymotoros bombázót pusz­títottak eb A* olasz térség és a megszállt nyugati területek felett még 16 repülőgépet lőttünk le. A nagy vadászvédelemmel a szerdal nap folyamán végrehajtott ellenséges támadá­sok Berlin, Bécsújhely és Bécs térségében több helység ellen irányultak. Éjszaka Aachen volt egy brit terrortáma­dás célpontja. Elsősorban a német birodal­mi főváros lakónegyedeiben és Aachenben keletkeztek károk és a lakosság körében veszteségek. Néhány brit repülőgép a csü­törtökre virradó éjszaka Berlin város terü­letére bombákat dobott. Gyors német harcireptUö'gcpck csütörtö­kön a kora hajnali órákban újból eredmé­nyesen támadtak Kelet-Angliában egyes cél­pontokat. Hivatalos angolszász nyilatkozat a Törökországnak száló kölcsön és bérleti szállítások megszűntetéséről Amszterdam, május 25. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A brit híriroda washingtoni jelentése sze­rint Stettinius északamerikai államtitkár igazoltak azokat híreket, melyek arról tud­tak, hogy az Egyesült Államok ós Anglia megszüntette a kölcsön és bérbeadási szer­ződésben vállalt szállításait Törökországba. Nyilatkozata szerint a szállításokat már ré­gebben megszüntették. Svédország katonai bonyodalmaknak fenné ki magát az amerikai kívánságok teljesítésével Stockholm, máj. 25. (MTI) A Stockholms Tldningen newyorkl levelezőjének jelentése szerint Newyorkban úgy vélekednek, hogy Griffit amerikai megbízottnak a golyóscsap­ágyak ügyében vállalt megbízatása nem fog eredményre vezetni. Kormánykörökben érté­sére adták az amerikai megbízottnak, hogy Svédország nem tehet eleget az amerikai kí­vánságnak, mert különben katonai bonyo­dalmak veszélyének teszi ki magát. Badoglío képviselője megérkeiell Nosikvába Amszterdam, május 25. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Mint a brit hírszolgálat jelenti, Badoglio képviselője a szovjet kormánynál megérke­zett Moszkvába. A * amerikaiak elliurcolfák a marokkói szultánt P&ris, május 25. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A „Natln“ visszapillantva azokra a ren­dezett viszonyokra, amelyek Francia-Marok­kóban az amerikaiak betörése előtt ural­kodtak, megállapítja, hogy erre a területre most az amerikai megszálló katona tette a lábát és mindent szétrombolt. Az amerikaiak Marokkó szultánját, a vallás legfőbb őrét előesör szobafogságra Ítélték palotájában. A szultán azután eltűnt és senkisetn tudja, hova hurcolták. A Matin továbbá megálla­pítja, hogy az amerikaiak mcgseentségtele- nitették a mecseteket, erőszakot követtek el az asszonyokkal. A hegyekben harcok foly­nak. Az utakon, ahol pedig régebben biztos közlekedés folyt, most páncé’gépkocsikara­vánokban vonulnak a támadás elleni véde­kezésül. A franciák százezer emberrel tar­tották a rendet, az amerikaiaknak ez öt­százezerrel sem sikerült és Így a gyarmati civilizáció egész ihtive ebek harmincadjára került. A Japánok elfoglalták Loyangfot a megerősített város északi és nyugati ré­szét. A Loyang ellen indított támadást kü­lönös gyorsasággal hajtották végre, hogy az ellenséget megakadályozzák „az e'pusztitott föld“ politikájának végrehajtásától és így a régi várost a lehető legnagyobb mértékben megóvják a háború dulásától. E gyors in­tézkedésekkel az ellenséget a város legerő­sebb sarkába szorították és most gyorsan üldözik egyik utcából a másikba. Keletázsiában 1945 lesz a döntés éve Tokió, május 25. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Nakamura tengernagy véleménye szerint a csendesóceáni, illetve a keletázsiai had­színtéren csak a következő évben kerülhet sor döntő harcokra. Ez az év csak élőké« szító" szakasza a döntésnek. átfogó gazdasági munkatervet valósítanak meg a (HU óvidéki bajtársi egyesületek Csíkszereda, május 25. A székely ha­tárőr egyesületek megyeszerte tevékeny munkát fejtenek ki társadalmi, gazda­sági és közművelődési téren egyaránt. Gyergyóditró és a környező falvak is felismerték, hogy jól irányított, közös munkával igen szép eredményeket ér­hetnek el. Szakszerű talajmivelés után több vagon pityókát és nagymennyi­ségű hagymát ültettek s több helyen ve­teményeskerteket létesítettek. Minden­hol alaposan tanulmányozták a helyze­tet és amennyire csak lehetett, kiszéle­sítették a kaszálókat is. Ezúttal ismé­telten bebizonyosodott, hogy a jól ér­telmezett és kifogástalanul végrehajtott közösségi munka nagy eredményeket ér el. A kérdéses határőr egyesületek rövi­desen jelentős vagyonokkal rendelkez­nek. így lehetőség kínálkozik szegény és sokgyermekes székely családok rend­szeres és alapos segélyezésére. Gyer­gyóditró és környéke már azon gondol­kozik, hogy az egyesületek keretén be­lül állatbeszerző csoportot létesítenek s a hasznot szegény bajtársaik anyagi helyzetének feljavításába fordítják. A továbbiakban arra törekszenek, hogy saját háza legyen a legszegényebb székelynek is. Ezt, a múltban annyira bevált kaláka-rendszerrel akarják el­érni. örömmel állapítja meg a tettekre váró ember, hogy a székely határőr egyesületek komoly, az egész életet fel­ölelő célkitűzésekkel fogtak munkához. Léléveiredes harc az egészségért Nemzetünk évezredes küzdelmei közül ta­lán legkevésbbé ismeretes a nagyközönség előtt az az önfeláldozó, kitartó harc, ame­lyet nagynevű magyar orvosok több évszá­zada folytatnak népünk fennmaradásáért, különösen a pusztító népbetegségek ellen. Az erdélyi olvasóközönséget ennek az em­berfeletti küzdelemnek északkeleti front- szakasza érdekelheti leginkább, amelynek egyik fontos területe a Szamosmente. Ez utóbbi területnek egészségügyi küz­delmeiről számol be most megjelent „Szol- nok-Doboka-vármegye közegészségügyének története“ című, tárgyilagos, komoly törté­neti adatokkal támogatott és .mégis igen élvezetes munkájában a magyar egészség­ügynek régi vezető egyénisége, Pmrádi Fe­renc dr. dési nyug. kórházigazgató-főorvos. A két Ívre terjedő és a mai Időkhöz mérve Igényes kiállításban, a szerző saját kiadá­sában megjelent füzet röviden ismerteti a vármegye földrajzi helyzetét és ennek befo­lyását a közegészségügyre. Izgalmasan ér­dekes irodalmi forráskutatások alapján a/ vármegyében évszázadokon keresztül pusz­tító járványokat és ennek hatását a megye lakosságára. Megtudjuk, hogy a sorvasztó kun, török, tatár veszedelmeken kívül a hadjáratokkal behurcolt járványok Is tra­gikus eredménnyel pusztították a magyar­ságot, úgy, hogy annak helyébe a későbbi nyugodtabb években más népek vándorol­tak be. Megdöbbenéssel olvassuk az idézetet Jgó György széki ref. lelkésznek a pestisről irt 1719. évi anyakönyvi bejegyzéséről: „Holta­nak meg a siralmas, gyászos esztendőben bűnös nemzetünk közül százezernél többen. Városunk lakói közül 267-en..Emiatt Szék Városában alig maradt száz ember. Ebben az Időtájban, a 18—18. századok fo­lyamán S2inte minden évtizedben több évig is pusztító pestisjárvány pusztított a me­gyében. A megyében pusztító népbetegségek kö­zül a szerző kiemeli a XVI. század elején elterjedt bujakórt, a gümőkórt és nem utolsó sorban az iszákosságot, mint igen sok bajnak és betegségnek a megyei ta­pasztalat szerint is melegágyát. A könyvecske legérdekesebb fejezetei közé tartoznak azok, amelyekben a Szerző a vármegyében évszázadokon át dolgozott lelkes magyar orvosokat és más egészség­ügyi harcosokat, valamint munkájuknak rendkívüli nehézségek ellenére elért, egyes esetekben európai értékű eredményeit mél­tatja. A magyar olvasóközönség előtt köz­ismert dési születésű Pápai Pár is Ferenc orvos és lró könyvel által örökítette meg nevét. Pataki Sámuel mint szolgalegény kezdte pályafutását és végül la neve* or­vossá képezte magát, leszármazottal 200 éven keresztül jónevü orvosokat adtak a hazának. Az 1848—49. évi magyar szabad­ságharc dési orvosa: Almay Károly, kinek özvegye a napokban halt meg Désen 105 éves korában, a nemzeti felkelés idején vál« lalt tevékeny szerepet. Az országoshlrü nevek között szerényen, de a megyei egész- ségügyi és jóléti intézmények életrehivásá- ban legmaradandóbban ragyog Szőts Sá­muel dr. neve, akinek nevéhez fűződik a most is fennálló dési kórház alapítása. Szőts Sámuel kórházalapltása előtt a me­gyében már nagymultu betegápolás! munka folyt. Kórházalapltásban a megye nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon Is az el­sők között volt. Jellemző, hogy a dési kül­döttség Izabella királynétól 1551-ben nem kiváltságokat, hanem kórházat kért. Az ekkor létrehozott kórház javára a déslek kéréseiket a fejedelmek előtt megújították, s Így az 1601. évi Básta-féle pusztulásig, amely a várost kiirtotta, a kórház zavar­talanul működött. I. Rákóczy György ide­jében az újból épülő Dés kórházát a feje­delem a református egyháznak adományoz­ta. így is működött az 1784-ig, amikor az osztrák katonaság megszállotta az épületet és a kórház megszűnt. Ezért kellett Szőts Sámuelnek az alapítás munkáját közel öt­ven év múlva újból kezdenie. Kitartó harca 20 év alatt eredményre veztett. Nem mulaszthatjuk el a mai világégés­ben a vármegyének a mult világháború fo­lyamán a betegápolásban és a rokkantügy terén elért eredményei említését. Gr. Beth­len Balázsné vezetése alatt a megyei vörös- kereszt a balkáni háborúk tapasztalatai alapján szervező munkába kezdett. A dési kórházban már 1913. márciusában ápolónő- tanfolyam nyílt, majd 1914. január 1-től ápolónőképző iskola működött 1918. decem­ber 21-ig. Amikor az országnak sok részé­ben még tanácstalanul állott a társadalom a nagyszámú sebesült és rokkant megsegí­tésének terén, Szolnok-Dobokában Vörös- kereszt kórház nyilt meg, amelynek lábba- dozó, utókezelő és átképző osztálya vezeté­sében a most ismertetett munka szerzője kiváló eredémnyekkei vett részt. A könyvecskéből megtudjuk azt Is, hogy Ilosvai Lajos, a jónevü magyar természet- tudós is a megyéből indult el. összefog­lalva megismerkedünk a megye Jelenlegi egészségügyi intézményeivel és bepül&ntást nyerünk az ezutáni teendőkbe is. Dr. Parádi munkáját gazdag forrásmun- kajegyzék és a tartalmat érdekesen szem­léltető képek egészítik ki. Jó ABU fiS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ I.ÎZLETMENETXE& sóit háborúban nyilatkozik meg. Maga a i csungkingi hadijelentés is kénytelen elismer- I ni, hogy at japánok jelenlegi honám támadá-1 Lemond Hull amerikai külügyminiszter Stockholm, május 25. (MTI) Washingtoni • diplomáciai körökben arra számítanak, hogy I Hull külügyminiszter egészségi okokból leg- I közelebb lemond. Egy felsőházi tag előtt I úgy nyilatkozott, hogy szívesen átadná hi« vatalát fiatalabb embernek, aki az ö politiká­ját folytatná. Azt hiszik, hogy ez az ember Stettlnius. I után Loyang a japán csapatok kezére került. A Domej Iroda jelentése szerint a japán csapatok szerdán közvetlenül a Loyang el­len Indított roham kezdete után elfoglalták * Tokió, május 25. (MTI) A Német Táv­irati Iroda közli: A legelső vonalakból érkező harctéri je­lentések szerint a szerdai általános támadás

Next

/
Thumbnails
Contents