Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-07 / 54. szám

KeistiUjsxg 1944. MÁRCIUS 7. Kolozsvárra érkezett Bárczay János dr. földitiivelésiigyi államtitkár Döntő csatára vonultak fel délen a bolsevisták támadó erői Kolozsvár, március G. (MTI) Bárczay János dr. földművelésügyi államtitkár Pettkó Szandtner Tibor vezérőrnagy, or­szágos lótenyésztési főigazgató társasá­gában vasárnap délután a menetrend­szerű gyorsvonattal Kolozsvárra érke­zett. Az államtitkárt a pályaudvanon Balogh Vilmos dr. miniszteri osztály­főnök, a földművelésügyi minisztérium erdélyi kirendeltségének vezetője és Nyiredy Géza miniszteri tanácsos, az er­délyi földbirtokpolitikai főtanács veze­tője fogadták. A földművelésügyi állam­titkár kolozsvári látogatása során a földmivelésügyi tárca kolozsvári intéz­ményeit látogatja meg. Bárczay János dr. államtitkár a hétfői napot Alsózsu- kon töltötte, ahol az állami ménest és a növénynemesitő telepet tekintette meg. Berlin, március 6. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató iroda jelenti a keleti arcvonal helyzetéről: Az érdeklődés középpontjába megint a keleti arcvonal déli szakaszának harcai ke­rültek. A bolsevisták ezen a részen minden eszközzel arra törekednek, hogy a Sepe- tovkától nyugatra lévő térségben és Prosz- kirovtól északra megkezdett nagy támadá­suk folytatásával minél nagyobb propagan­da tőkét kovácsoljanak maguknak. Eköz­ben megint bizonyos kezdeti sikereket ér­tek el és néhány helyen mélyen be tud­tak hatolni a német vonalakba. Nagyobb hadműveleti jelentőségű döntő áttörést azonban. eddig nem tudtak elérni.. Amint megállapitható, , a „betegség“ miatt elmozdított Vatutin tábornok helyébe lépett Zsukov tábornok főparancsnoknak mintegy 35 lövészhadosztályon kivül leg­alább nyolc páncélos hadtest és egyéb na­gyobb létszámú gépesített kötelék áll ren­delkezésére. Minden fajtájú nehéz támadó köteléknek ilyen szokatlanul erős összevo­násából világosan felismerhető a bolsevis­táknak az a reménye, hogy ezen a szalca- şzon vívhatják meg a végső döntő csatát. A bolsevisták támadó vállalkozásának köz­vetlen céljai világosak. A szovjet elsősor­ban a főkormányzóság délkeleti vidékét akarja megszerezni, ezenkívül Transznisz- triát, a besszarábiai térséget és a román Kárpátok nyugati szegélyét. A déli és a középső szakaszon továbbra is enyhe időjárás volt. Helyenként a 10 fok meleget is elérte. Az utak nehezen járha­tók. A nagy köd és az alacsony felhőzet akadályozza a légi erők alkalmazását. Észa­kon a fagypont körül van a hőmérséklet és helyenként heves hófúvás volt. Egyéb­ként északon is olvadni kezd, de a mocsa­rak és tavak jégpáncolja még járható. Ili mogyar kitüntetés a honvéc/eíem érdekéken heberu idején kifejtett polaéri érdemek elismerésére Budapest, máricus 6. (MTI) A Kor­mányzó Ur Öfőméltósága március 1-én Polgári Honvédelmi Érdemkereszt elne­vezésű uj magyar kitüntetést alapított. Ennek az uj kitüntetésnek három foko- | zata van, arany, ezüst és bronzkereszt. | E kitüntetést a Kormányzó Ur Öfőméí- \ lósága a honvédelem érdekében háború idején kiváló buzgalommal és áldozat- készséggel teljesített, különösen hasznos szolgálatokkal érdemeket szerzett pol­gári egyének részére fogja adományoz­ni. Elsősorban tehát a szórósán vett ha­diipari termelést irányító és végző sze­mélyek, de rajtuk kivül általában a há­borús termelésben foglalkoztatott, . to­vábbá a honvédelem érdekében ' egyéb munkaterületeken szolgálatot teljesítő és érdemeket szerzett személyek része­sülnek majd ebben az uj értékes kitün­tetésben. n s Olszáie^v halálos áldozatot követelt Délolas? országban e?y va stuft szerencsétlenség Isztambul, március 6. (MTI) Mint a brit hírszolgálat Nápolyból jelenti, egy pénteken reggel bekövetkébett vasúti szerencsétlenség következtében 501 utas vesztette életéi egy délolaszországi vas­úti alagutban. Negyvenkilenc személyt kórházba szállít ttak. Az áldozatok túl­nyomó többségét az alagutban összesít-, rüsödött gáz ölte meg. F§nnor<szâţyot me^hódíoiákS esetén feltétel nélkül Itiszolţpâliafnâlc a bo*sevszmtisnafc Berlin, márc. 6, (MTI) A „Berliner Bör­senzeitung“ a Finnországgal szemben tá­masztott szovjet követelésekkel foglalkozva megállapítja, hogy a Szovjetunió Finnorszá­got előbb meg akarja fosztani katonai ere­jétől, hogy azután feltétel nélkül kiszolgál­tassa a finneket a bolsevizmusnak. Kétség­telen, hogy Sztálin a fegyverletétel után né­hány finn Kerenszkij bevonásával uj kor­mányt alakíttat, hogy az ország megszállá­sát törvényesítse és áldozat nélkül végre­hajtsa az ország bolsevlzálását, amely az­után rövidesen a GPU kezére kerülne. A Szovjetunió háborús pénzügyi politikája (.ka!onai Etormányt akar Péter $ «laoszié v király fiz urailxdó kibékülést keres alattvalói kommunista forradalmár vezetőivel Az „Industria“ cimü svéd lap utolsó számában érdekes adatokat közöl a Szovjetunió háborús pénzügyi politikájá­ról. Hogy megérthessük a Szovjet pénzügyi politikát, előre kell boesájtanunk, hogy ez az állam már békében is központilag irányította a javak előállítását é3 szét­osztását és a katonai felszerelésekhez szükséges javakat egészen más körül­mények között állították elő, mint a ka­pitalista államok, amelyeknek gazdasági berendezése rendes körülmények között mentes az állam beavatkozásától. A ka­pitalista államokban csak a háború be­köszöntésekor tértek át a szabadgazdál­kodásból a kötött gazdálkodásba és még ezt az átmenetet is fokozatosan hajtot­ták végre. Szovjetoroszországban a mi- gánkezdeményezésü gazdasági szervek annyira kisjelentőségüek, hogy azokat teljesen figyelmen kivül lehet hagyni. Az 1939-iki moszkvai pártkongresszuson Sztálin kijelentette, hogy 1938-ban a ma­gántulajdonban levő ipar jövedelme 26 millió rubel volt, 100.349 millió rubel ál­lami ipari jövedelemmel szemben, az arány tehát: 0.03 százalék aránylik a 99.97 százalékhoz. Magántulajdonban lévő búzaföldek 0.6 százalékban a 99.4 százalékban kollektivizált földbirtokkal szemben. Ami az áruk elosztását illeti, olyan vállalatok, amelyek teljesen sza­badon vásárolható árukat állítottak elő, elenyésző jövedelmet mutattak fel azok­kal a vállalkozásokkal szemben, amelyek kezdettől fogva kötött és zárolt árukat állítottak elő, mert azok szétosztását már békében szabályozták. A háború be­köszöntése tehát nem jelentette a gazda­sági élet teljes átállítását, arra szükség sem volt, legfeljebb további szigorú rend­szabályokat foganatosítottak az áruel­osztás terén és a magánfogyasztást a le­hetőségig csökkenteni igyekeztek. Elsősorban a gazdasági élet. tér el gyökersen a Szovjetunióban, más álla­mok helyzetéhez viszonyítva. A gazda­sági vállalkozó — a svéd lap szerint — maga az állam és ennek az a következ­ménye, hogy az állam maga teremt! azt a tőkét is, ami az ipari termelés folyto­nosságához szükséges. Az állam fedezi az összes katonai és közigazgatási kiadá­sokat, éppenugy. mint a művelődési szempontokat követő megmozdulásokat. A Szovjetunió legutóbb 1941-ben hozta nyilvánosságra pénzügyi tervezetét, amely szerint az az évi összkiadás 215 milliárd rubel volt, amiből 75 milliárdot fordítottak ipari célokra, 71 milliárdot a hadsereg szükségleteire és 50 milliárdot „Kulturális és szociális célok megvalósí­tására“. Ezzel kapcsolatban az „Industria“ cí­mű svéd lap megjegyzi, hogy a szovjet- orosz gazdaságpolitika az 1928-ban el­kezdett első ötéves tervtől számítva első­sorban hadiföntosságu termelésre he­lyezte a fősulyt és a lakosság ipari cik­kekkel való ellátását másodrendű kér­désnek- minősítette. A lakosság életszín­vonala alacsonyabb volt, mint más álla­mokban. A szovjet gazdaságpolitika arra is nagyon jól vigyázott, hogy a munka­bérek ne legyenek túlságosan magasak, mert így ä fogyasztó rétegek áruszük­ségletét csak növelte volna. Magáncé­lokra nemcsak hogy árut nem állított elő, de fölösleges pénzt sem hozott for­galomba. Ennek volt aztán az a követ­kezménye, hogy az alacsony béreken ten­gődő lakosságot adózással sem tudta megterhelni. A jövedelmi adó Szovjet­oroszországban csak elenyésző hányada az állam jövedelmének. A hangsúly a közvetett és a fogyasztási adón volt. 216 milliárd rubel állami jövedelem­ből 1941-ben 125 milliárd folyt be fo­gyasztási adóból, a többi az államosított ipar jövedelméből és csak csekély há­nyada a jövedelmi adóból. Ugyancsak Kis százalékot tesz ki a. belső kölcsönökből megszerzett Összeg. Senkinek nem vo’t akkora .jövedelme, hogy még az államnak is adhasson belőle kölcsön. A német­szovjet háború kitörése óta a költségve­tést nem hozták nyilvánosságra, de valószínű, hogy a Szovjetunió jövedelmét teljes egészében háborús kiadások fede­zésére fordítja, — jegyzi meg a svéd lap. Hátea# istentisztelet a Mavári Koronázó Főtemplomban Xil. Plus nána megkoronázásának Mik évfordulóján Budapest, márc. 6. XXI. Fiús pápa "meg­koronázásának ötödik évfordulója alkalmá­ból vasárnap délelőtt hálaadó istentiszteletit pontifikáit a Budavári Koronázó Főtemplom­ban Serédi Jusztinján biboros hercegprímás. A szentmisén a Kormányzó Ur öfőméltősá- gát Ivállay Miklós miniszterelnök képviselte. Részt vett a misén József királyi herceg, Angello Rótta apostoli nuncius, a kormány több tagja és még sók más előkelőség. Az oratóriumban foglalt he’yet vitéz nagybá­nyai Horthy Miklósné, Magyarország Fö- méltóságu Kormányzójának hitvese, vitéz nagybányai Horthy Istvánná, a hősi halált halt Kormányzóheíyett.es özvegye, valamint Gabriella királyi hercegnő. Misé közben Marczell Mihály dr. pápai prelátus, egyetemi tanár mondott szentbeszédet. Zürich, március 6. (MTI) Á Basler Nach­richten londoni tudósítója jelenti, hogy Péter jugoszláv király nagy erőfeszítéseket tett a Puncs-kormány és a „jugoszláv fel­szabadító bizottság“ kibékitése érdekében, de minden kísérlete meghiúsult a Purias- kormány, hajthatatlan magatartásán. A londoni jugoszláv körök azt hiszik, ala­Hapirenden vannak a politikai merényietek a íeslvérlisrcsí vívó Olaszországban Bázel, március 6. (Búd. Tud.) A Nasio- nalzeitung jelenti Chlassoból: Michel Bónaglia volt nehézsúlyú ökölvívó világbajnok az ökölvívás felhagyása után piemonti hazájában a politika felé fordul és a köztársasági fasiszta párt a druentói pártszervezet biztosává nevezte ki. Néhány nappal ezelőtt három ismeretlen egyén Bonagliát Druento főterén néhány pisztoly- lövéssel leteritette. Bónaglia azonnal meg­halt. A „La Suisse“ jelentése szerint ugyan­csak politikai merényletnek esett áldoza­tul Bernardo Poli, a milánói Ambroslana labdarugó csapat egyik legjobb játékosa. Meglepően növekedik az amerikai tengerészet vesztesége pos az a feltevés, hogy Péter király kairói kormányát katonai bizottsággal szándék­szik felváltani. Az Observer szerint a Pu- ricS-kormány bukása megnyithatná az utat Péter király" és a Rihar—Tito féle felszaba­dító bizottság kibékülése terén, mert a ki­rály mind nagyobb egyéni rokonszenwei fordul a felszabadító bizottság felé. Szigorú Intézkedések Bulgária közelSátása érdekében Szófia, március 6. (MTI) A bolgár közellátásügyi kormánybiztosság ren­delkezése értelmében mindazok a szófiai cipöüzletek, amelyeket a bombatalálatok teljesen szét nem romboltak, kötelesek azonnal kinyitni. A kormánybiztosság rendelet ellen szegülő üzleteket hatósá­gilag nyitják fel és az üzletben levő árukat az államkincstár javára kiáru­sítják. Baloldali összeesküvést leplezlek le Bolíviában La Paz, március 6. (Búd. Tud.) A bo­líviai államrendőrség főhadiszállása je­lenti, hogy baloldali összeesküvést lep­lezett le, amelynek élén Jósé Antonio Arce, az Izquierda Bevolucionara párt­vezére állt. Berlin, márc. 6. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Stinison amerikai hadügymi­niszter és Knox haditengerészeti miniszter a „Daily Telegraph“ je'entése szerint most már elismeri, hogy az Egyesült Államok veszteséglistái egyre hosszabbak lesznek. » Az amerikai tengerészeti miniszter kijelen­tette, hogy a haditengerészet részéről „özö­nével“ érkeznek a hosszú veszteséglisták, pe­dig már meg sem kezdődött a közvetlen tá­madás az európai erőd ellen. Şttmson sze­rint' az olaszországi hadjárat kezdete óta 36.760 embert vesztettek, ugyanakkor azon­ban megái apitja, hogy az erre vonatkozó számadatok 2—3 hetesek és távolról sem tel­jesek. Ismét meffiRdui az anp;«svéd légiforgsfem Stockholm, márc. 6- (MTI) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A délutáni lapok jelen­tik, hogy az Anglia ■ és Svédország között hónapok óta megszakadt légiforgalmat a két hadviselő féllel folytatott tárgyalások után ismét megindítják. FÖLÉNYESEN GYŐZTEK A KOLOZSVÁRI KARDVIVÖK MAROS- VÁSÁRHELYEN A felszabadulás óta először rendeztek vá­rosok közötti vivóversenyt a székely fővá­rosban, Marosvásárhelyen. A kolozsvári KAC kardvivó csapata látogatott el Ma­rosvásárhelyre. A verseny előtt Dávid Já­nos, az MSE vivószakosztályának elnöke üdvözölte a kolozsvári versenyzőket. Lacz- kovich Ernő, a KAC-vivók csapatkapitánya válaszolt. A kolozsváriak 17:8 arányban győzték le a MSE kardvivóit, akik újoncok­nak számítanak. A MSE vivői közül. Ve­ress bizonyult a legjobbnak, akt három el­lenfelét is legyőzte. A KAC vívói közül Bintz és Gurát.h jó vívása keltett feltűnést. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENE V LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztár! csekkszámla száma; 72148. Postaffók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A Minerva Irodalmi én Nyomdai Műintézet Bt, nyomása. F, v.: Major József.

Next

/
Thumbnails
Contents